A világ a vallásos ember számára két alapvető részből áll: szentből és profánból. Számára a szent tökéletesen különbözőnek bizonyul a profántól, egészen más minőség, még akkor is, ha egyébként a profán világ része. Mondok egy példát: vannak kultuszok, melyekben egy adott kő vagy egy adott fa szentnek számít: ezeket nem mint követ vagy mint fát tisztelik, hanem azt a hierophániát (megnyilvánulást) vélik felfedezni bennük, ami "szentté teszi őket" számukra. Ettől a kő még kő marad, a fa pedig fa. Profán nézőpontból a "szent kő" semmiben nem különbözik a többi kőtől. Anyagában, formájában is lehet pont ugyanolyan.
Nem akarok itt részletesen belemenni a könyvtárnyi irodalmat megtöltő vallástudományi eszmefuttatásba a szent képzeteiről, megnyilatkozási módjairól és formáiról, de annyit tényként mindenesetre elkönyvelhetünk, hogy az emberiség eddigi történelme alapvetően arra a gondolkodásmódra épült, miszerint a világ szent és profán részekből tevődik össze. Aki hisz, annak számára a tér nem homogén: vannak olyan részei, melyek minőségileg különböznek a többitől. Jó példa erre, amikor Isten ezt mondta Mózesnek:
"Ne jöjj ide közel, vedd le a te sarudat lábaidról, mert a föld, melyen állsz, szent föld." (2Mózes 3:5)
Minden vallásban létezik szent tér, olyan hely, ahol a szent megnyilatkozik, kifejezi magát. Ez az adott vallás követője számára lehet egy kődarab vagy éppen a Sínai hegy, de akár a Kába-kő is. Ehhez hasonlóan van szent idő is, ami minőségileg más a többi időponthoz képest: gondolhatunk itt a vallási ünnepekre, mint a ramadán az iszlámban, vagy éppen pünkösd a kereszténységben. Egyszóval és nagyon röviden: a vallásos ember a szent légkörében él, számára a tér és az idő nem homogén.
Ha azt mondanánk egy nem hívőnek, hogy a fenti értelemben kétféle tér és kétféle idő létezik, valószínűleg azt válaszolná, csak nekünk, mert ő nem foglalkozik ilyen marhaságokkal, különben is nem hisz, tehát nem tesz különbséget. Pedig valószínűleg tesz.
Az érdekesség az, hogy a nem hívő ember is - bármennyire ateistának tartja magát - részese ennek a "szent és profán" élménynek. Nem igazán vannak olyanok, akik tökéletesen profán világban élnek. Még aki teljesen tagadja mindenféle szent létezését, vagy a természetfeletti gondolata ellen fordul, az sem vetkőzheti le teljesen ezt a fajta gondolkodásmódot. Ahogy Mircea Eliade, a kiváló vallástudós írja: még a legnagyobb mértékben deszakralizált (szentség nélküli) létezésben is megmutatkoznak a világ vallási értékelésének nyomai.
Egy nem hívő számára is vannak "szent terek", melyeket megkülönböztet a többitől: minden bizonnyal ilyen saját otthona (noha pusztán anyagában az is csak egy épület a többi között), vagy például egy olyan hely, amihez egy bizonyos élmény köti. A teljesen vallástalan számára ezek a terek is megőrzik egyedülállóságukat. Kitalálható, hogy ehhez hasonlóan létezik a szent idő élménye: nyilván egy ateista is megkülönböztet olyan dátumokat, eseményeket, melyek kiemelkednek számára a többi közül.
Ez a fajta "kriptovallásos" viselkedés szerintem jól mutatja, hogy az ember alapvetően "behuzalozott" a vallásos gondolkodásmódra. Létezésünk, kultúránk, gondolkodásmódunk közös része, hogy keressük az ilyesféle válaszokat. Ezért nem hiszek abban a világban, ami annyira "felvilágosult", hogy a vallási értékeket ki akarja tolni a képből. Ahhoz saját gyökerünket kellene kitépni, amivel együtt mi magunk is elpusztulnánk.
szörnyű írás...
VálaszTörlésHa valóban behuzalozott az ember (és néhány kutatás tényleg erre utal), akkor a huzalozás valószínűleg evolúciósan történt. Ha pedig így történt, miért ne lennénk képesek alkalmazkodni egy vallástalan környezethez?
VálaszTörlésMármint ha kihagyjuk Istent a képletből...
TörlésHa kihagyjuk, ha nem.
TörlésInfaustus meglátását osztom. Nem véletlen, hogy az ember ilyen erősen hajlik és ragaszkodik a valláshoz. Ha Isten "a képletben van", akkor pedig pláne nem az.
TörlésAz eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy ahol megpróbáltak tisztán ateista társadalmat építeni, ott egyrészt a hívők továbbra is megmaradtak (egyfajta földalatti mozgalomként, titokban és az állam presszója alatt), másrészt kialakultak valláspótléknak nevezhető formulák. Szerintem ez azt jelenti, hogy a hitre való fogékonyság ott van bennünk.
Ezzel én nem is vitatkoztam. De ha már itt tartunk, érdemes lenne egy jó meghatározást találni, mit is jelent vallásosnak lenni. Amíg ilyen nincs, addig bármire ráhúzhatjuk, hogy: Na! Ez most vallásos megnyilvánulás volt. Szóval Syt, te hogyan határozod meg a vallásosságot?
TörlésÉn a hit egy másik aspektusára hívtam fel a figyelmet, mégpedig arra, hogy evolúciós örökségünk lehet. Nem volt meg mindig és előfordulhat az is, hogy további evolúciónk során elveszítjük.
Mit jelent vallásosnak lenni? Szinte mindent. Korábban próbáltam megfogni ezt az egyébként nem egyértelmű kérdést:
Törléshttp://megmondoka.blogspot.hu/2012/06/mi-vallas.html
Egyébként nekem H. Gassenapp definíciója elég jónak tűnik (még ha nem is teljes). Megtalálod a fenti linkben.
Egyébként nem vallásos megnyilvánulásról beszélünk, hanem a vallások gyakorlatára emlékeztető, egyfajta kriptovallásos viselkedésről vagy gondolkodásmódról.
"Nem volt meg mindig és előfordulhat az is, hogy további evolúciónk során elveszítjük."
Keresztényként ezt kötve hiszem. De még ha nem lennék keresztény, akkor sem hinném. Ehhez túlságosan hozzánk tartozik.
Ha H. Gassenapp definícióját vesszük alapul, azaz "Vallásnak azt a – megismerésben, gondolkodásban, érzésben, akaratban és cselekvésben kifejeződő – meggyőződést nevezzük, amely szerint személyes vagy személytelen transzcendens erők vannak működésben.", akkor a szocialista ateistát nem lehet vallásosnak nevezni. Ha a meghatározás nem teljes, te hogyan egésszítenéd ki?
TörlésLehet, hogy rosszul írtam le az előbb: itt nem arról van szó, hogy a "szocialista ateistát" vallásosnak nevezzük. Hiszen nyilvánvalóan nem az. Amiről beszélünk, hogy a nem vallásos, akár határozottan istentagadó ember is felmutat számos olyan gondolkodási sémát vagy életgyakorlatot, aminek eredetileg vallásos tartalma volt.
TörlésA szocialista-ateista azt mondja: "nincs olyan, hogy szent, és nincs természetfeletti". Nem imádkozik, nem él vallásos életet. De a mindennapi gyakorlatában mégis előfordulnak olyan elemek, melyek a vallások gyakorlataira emlékeztetnek. Vannak életterek, melyeket egyfajta módon akkor is "szentként" kezel, ha ő maga nem hisz a szent fogalmában. Léteznek számára is időpontok és alkalmak, melyek a "szent idő" fogalmához hasonlítanak, melyeket minőségileg megkülönböztet a többitől.
Ez a fajta gondolkodásmód és életgyakorlat nagyon ősi és az emberi civilizáció és kultúra alapjainál a vallások kapcsán jelenik meg. És arra enged következtetni, hogy a vallásokra jellemző tulajdonságok mélyen bennünk élnek.
Ezért én nem hiszek abban, hogy az emberiség akármilyen fejlődés során elveszítené a vallásokra való fogékonyságát. Tapasztalatunk van róla, hogy ahol megpróbálták ún. "felvilágosítással" (nevezzük így...) vagy a tudomány tekintélyével, esetleg karhatalommal és elnyomással kisöpörni a vallást, az emberek mindig megtalálták a módját, hogy mégiscsak kielégítsék vallásos igényeiket. Vagy titokban voltak vallásosak, vagy valami valláspótlékot hoztak létre, ami formájában és gyakorlatában emlékeztetett a vallásos gyakorlatokra.
Keresztényként pedig úgy hiszem ennél többről is szó van, mert Isten keresése nyilván nem fog megszűnni semmiféle evolúciós fejlődés miatt. Furcsa lenne.
Szerintem az ember nem tud vallás nélkül élni. Amit ma vallástalan életnek nevezünk, az nem más, mint a modern ember "vallása". Imádja a pénzt, a médiát, a celebeket, a tudományt stb. Érvényesnek látom azt, amiről Pál beszél a Római levél elején (Róm 1:23); az ember felcserélte az igaz vallásosságot a bálványokkal és függőségekkel. A felelősség nem kell neki, amit egy Teremtő Isten léte a vállára helyez, és választ magának olyan "szentséget" és "vallásosságot", amely mindenféle felelősséget, engedelmességet, igazi szent életet nélkülöz. Ami szomorú, hogy ez a gondolkodásmód megfertőzte a kereszténységet is. És ahogy Izrael bálványimádóvá vált, úgy a mai kereszténység is "felcserélte az igaz Isten dicsőségét". És talán már el is kezdődött az egyház babiloni fogsága...
VálaszTörlés" És talán már el is kezdődött az egyház babiloni fogsága..."
VálaszTörlésTalán... már? :)
A pápaságot már Luther is Bábelnek nevezte, amikor az egyház babiloni fogságáról írt.