Strukturálódni démoni?

Van egy elképzelés, miszerint a keresztények akkor járnak jól, ha minél lazább és oldottabb csoportok létrehozására törekszenek. Igazán krisztusi légkör csak ilyen helyen lehetséges. Deklaráltan kimondva nem, de kellőképpen körülírva megjelenik ennek ellenkezője is: a hierarchia és a rangsor szerint felépülő intézményes egyház nem jó, kerülendő, tehát mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ne alakuljon ki. Ezt a kettősséget jól reprezentálja a blogomban korábban már említett Frank Viola irányvonal.

Kép innen

Vajon tényleg az a természetes, ha az emberek laza és kötetlen kapcsolatokban találkoznak egymással?

Bármennyire is fájhat a válasz sokaknak, de valószínűleg nem. Ez az, ami már Pál idejében sem működött. Az ő leveleit és az Apostolok Cselekedeteit olvasva felfedezhető, hogy az intézményes egyház csírái igen rövid időn belül megjelentek. Valahogy úgy tűnik, mintha a laza és kötetlen, mondhatni kissé szervezetlen egyházi struktúra a növekedés folyamán egyre inkább háttérbe szorult volna és az irány önkéntelenül a szervezett felépítés felé mozdult el.

Vitatéma lehet, hogy ez jó vagy sem. Mindenesetre - más emberi jelenségek alapján is - úgy tűnik, teljesen spontán. Egy szociológiai kísérletben táborozó gyerekeket két csoportra osztottak és versenyfeladatokat adtak nekik. Nagyjából 1 órán belül, vagyis igen rövid idő alatt megjelent a rangsor és kialakult a csoportok identifikációja. A csoportok elnevezték magukat, csoportszimbólumokat kezdtek használni, ellentétek jelentek meg a két csoport között, amiket a kísérlet vezetői igyekeztek csökkenteni - sikertelenül. Az ellentétek csak akkor csökkentek, amikor a két csoport közös, sikeres feladatot oldott meg.

Mindebből kiderült, hogy a rangsor és csoport kialakításának készsége rendkívül erős emberi jellegzetesség. Minden különös ráhatás, ösztönzés nélkül, spontán módon is kialakul. Nem kell felszólítani, motiválni senkit: az ember csoportba szerveződbe formát akar adni a csoportjának, feltételeket határoz meg, imidzset épít, mégpedig kényszer nélkül, természetes módon.

Persze kár volna túlzásba esni és azt mondani, hogy a lehetetlenül bürokratikus, végletekig hierarchiába szervezett keresztény egyház lenne a legtermészetesebb. Nyilván nem az. Szenvedünk attól is éppen eleget. Ez viszont nem jelenti, hogy a tökéletesen laza, spontánnak nevezett forma lenne az ideális. Sejthető, hogy a nehezen megtalálható egyensúly valahol a szabályokkal szervezetten működő és őszinte szabadságon, érzelmeken is alapuló közösségi felépítésben rejlik. Mindezt csak azért írom le, mert ma egyre erősödő divatnak tűnik kisegyházi körökben, hogy elvessünk mindenféle rangsort és szervezettséget, arra hivatkozva, hogy az megöli a spontaneitást. Nos, úgy tűnik, az ember éppenhogy spontán módon arra törekszik, hogy jól szervezett és rangsor szerinti csoportokat hozzon létre. A spontaneitás nem a lazaság, hanem a struktúrák kialakítása felé mutat.