Akik "beszóltak" a Mindenhatónak...

Az előző bejegyzéseket követően olyan jellegű eszmecsere és vita bontakozott ki a témák iránt érdeklődők között, mely jól mutatja, hogy bizonyos kérdések milyen mélyen érintenek bennünket. A beszélgetés során Sfi érintőlegesen megpendítette, hogy az igazság – egyik értelmében a valóság – elviseli a kényes kérdések súlyát. Sokan mégis úgy teszünk, hogy féltjük Istent magunktól és azt gondoljuk, a keményebb kérdések udvariatlanságnak, esetleg istenkáromlásnak számítanak.

Walter Brueggemann

Walter Brueggemann nem szívbajos ember. Pár hónapja jelent meg ószövetségi teológiáról szóló könyve, melyben a diszciplínának megfelelően azt próbálja a lehető legjobban kifejteni, miféle rendezőelv mentén értelmezhető az Ószövetség szövege. Brueggemann kísérlete az, hogy az egész Ószövetséget, mint tanúságtételt kezeli, melyben Izrael beszél a saját Istenéről – hol a történeti könyvek elbeszélései, hol a költői könyvek metaforái, hol a próféciák sajátos retorikáján át. Ebben a gigantikus tanúskodásban aztán van egy érzékeny pont, amit Brueggemann erős kifejezéssel élve így nevez: ellen-tanúságtétel.

Izrael kollektív tudatában minden jel szerint létezett egy bizonyos kép Isten mindenek feletti hatalmáról, megtartó erejéről és szabadító képességeiről. Ezt a fajta idillt azonban szűklátókörűség lenne konstansként kezelni. Voltak olyan helyzetek, amikor a nép körében igenis nyugtalanság keletkezett azzal kapcsolatban, hogy vajon Jahve tényleg képes-e megtartani és megszabadítani, ezt pedig – elnézést a kifejezésért – Izrael keményen „Isten orra alá” is dörgölte. Ezek egy része puszta lázadásként csapódott le, de főként a zsoltárok könyvében találhatunk olyan „beszólásokat”, amiket csak tömör rosszindulattal lehetne bunkónak és lázadónak nevezni. Izraelnek magas igényei voltak Istennel szemben, hiszen azt tapasztalta, hogy Ő oltalmaz, segít, megszabadít. Amikor azonban mindez úgy tűnt, hogy sehol sincs, akkor fogalmazta meg ezeket az „ellen-tanúságtételeket”. Brueggemann szerint ezek négy alapvető kérdésformában szoktak előfordulni:

Meddig? Izrael alapvetően úgy hitte és arról is tanúskodott, hogy Isten beavatkozik, amikor a körülmények elviselhetetlenek. Amikor mégsem ez történt, akkor jött ez a nyugtalankodó kérdés. Meddig vár még Jahve? Meddig rejtőzködik? (Példa: Zsolt 6:3-4) 

Miért? A kérdés az értelmetlen szenvedés körülményeiből indul, hiszen Izrael elvárja Istentől, hogy segítőkész legyen. A „miért?” kérdésekkel pedig nem magyarázatokat akar hallani, hanem hangsúlyában úgy fogalmaz, mintha inkább vádolna. Miért rejtőzöl el? Miért hagytál el? Miért gyötör az ellenség? (Példa: 43:2)
 
Hol? Az előzőhöz hasonló probléma és vád hangzik ismét. Természetesen a „hol?” kérdés sem szó szerint Isten térbeli helyzetére kíváncsi, hanem inkább jelenlétének hiányára mutat. Hol vannak a tetteid? Hol van maga Isten? (Példa: 89:49)
 
Van-e? Végül ez a kérdőszó egy lázadás során, a pusztában kerül elő, amikor a nép vízért panaszkodik (2Móz 17:7). Keveset használt és nem teljesen illik a többi esethez, csupán annyiban, hogy hangvételében ugyancsak vádló jellegű.

Brueggemann az ellen-tanúságtétel kérdését még hosszasan és rendkívül érdekesen tárgyalja kiváló könyvében, az előbb felsorolt szempontokon is túl. Itt és most csak azért akartam felhozni ezt a témát, mert azt tapasztalom, hogy egy felesleges paradoxon még mindig erősen tartja magát a gyülekezetekben. Ha nem szeretünk hazudni magunknak, akkor be kell látnunk, hogy a fenti kérdéssorból az első hármat bizony mi is hangoztatjuk – legalábbis magunkban. Ugyanakkor egymás előtt egyszerűen lázadásként, hitetlenségként, zúgolódásként éljük meg az ilyesfajta „ellen-tanúságtétel” kendőzetlen őszinteségét. Ezért látens vitatkozók leszünk, akik belül halmozzák fel tipródásaikat, kívül pedig a problémákat állandóan hősként viselő figura  ábrázatát mutatják. Izrael viszont nem félt felrobbantani a bombát. Ha valami fájt, akkor úgy viselkedett, hogy az neki fáj. Ha úgy érezte, Isten sehol nincs, akkor azt mondta, Isten sehol nincs. Pestiesen szólva még „ahhoz is volt pofájuk”, hogy ezért egyfajta stílusban odaszóljanak a Mindenhatónak. No persze tegyük hozzá: éppen arra az alapvető tanúságtételükre hivatkozva tették ezt, hogy Isten igenis szabadít és megmutatkozik. Ne értse félre senki: nem a panaszkodásról, hanem az őszinteségről szerettem volna írni, ahogy nem a panaszkodásra, hanem a puszta őszinteségre akartam bátorítani.

Brueggemann könyve a kiadótól, Kolozsvárról rendelhető.