Hatalmas
irodalma van a teológiában Kálvin eleve elrendelés tanának és
az abból következő vitáknak. Az ember valahogy érzi azt a
paradoxont, hogy személyes sorsát egyrészt saját döntéseivel
irányíthatja, másrészt mintha nála nagyobb erők szólnának
bele a folyamat menetébe. Vajon van ennek bármi köze a
genetikához, vagy ez egy teljesen valószínűtlen gondolat?
Nem, még felszínesen sem akarom bemutatni Kálvin predesztinációs
elképzeléseit az ember sorsáról, az eleve elrendelés üdvösségről
és kárhozatról szóló tanításairól már nem is beszélve.
Mondhatni unalomig ismert panel lett a keresztény teológiában,
hogy Isten már lejátszotta azt a partit, melynek szereplői mi
vagyunk. Az ismert mondás szerint „nem azért választottak ki,
mert hiszek, hanem azért hiszek, mert ki vagyok választva”.
Azt azonban érdemes észrevenni, hogy az élet determinizmusának
gondolata a legpopulárisabb keresztény szemléletmódon túl más
vallásokban is megjelenik, sajátos fogalmak és elképzelések
formájában. Egy nagyon egyszerű táblázatban ezeket szedtem
össze:
Átgondolva az itt bemutatott vallásokat, ami az eleve meghatározottságot illeti, talán felfedezhetünk némi aránykülönbséget. A kereszténység (mármint a kálvini szemlélet) és az iszlám szigorú felfogása igen kevés teret hagy a szabad akaratnak, ellenben a hinduizmus karma-fogalma inkább az ember döntéseivel számol, a kínai nézetrendszer pedig már beszél a természeti törvényekről is, mint korlátozó és ezért meghatározó adottságokról. A táblázatból kimaradt a zsidóság véleménye: ők saját bevallásuk szerint nem hisznek az eleve elrendelésben.
No és ott van a genetika. Sokan – vallástól függetlenül –
úgy vélik, az ember viselkedését, jellegzetességeit, tehát
valahol „a sorsát” is a génjei határozzák meg. De tényleg
minden eldől a génjeinkben? Tényleg azért lesz valakiből azeri
baltás gyilkos, homokos, iszákos, vagy éppen popsztár, mert a
génjei „eleve elrendelték”? Sokan ezt hiszik, pedig ez nem
valószínű: ugyanolyan elhamarkodott vélemény, mint az evolúció
egészét „a véletlenre” fogni. Úgy gondoljuk egy az egyhez
megfelelés van egy adott gén és mondjuk a hozzá kötődő
betegség vagy tulajdonság között. Ha valaki örökölte az adott
gént, akkor biztos beteg is lesz. Ha valaki örökölte a
„homokosság” génjét, akkor az száz százalék, hogy homokos
lesz. Vannak ilyen gének és esetek például a betegségek
területén, de ezek a ritka példák. A legtöbb betegséget sok gén
a környezeti hatásokkal együttműködve határoz meg, a legtöbb
tulajdonságunk és jellegzetességünk pedig nem egyetlen génnek
köszönhető.
A gének tehát nem a kálvini predesztináció tudományos változatai. :-) Nem döntenek rólunk, de azért tényleg egyfajta keretet adnak, lehetőségteret, melyben élhetünk. A felelősség továbbra is a miénk marad azért, amit teszünk - nem kenhetjük rá sem a génekre, sem a predesztinációra.
Lehet, hogy a genetika előtt a nagy vallásos gondolkodók a maguk módján megsejtettek valamit ebből?
A gének tehát nem a kálvini predesztináció tudományos változatai. :-) Nem döntenek rólunk, de azért tényleg egyfajta keretet adnak, lehetőségteret, melyben élhetünk. A felelősség továbbra is a miénk marad azért, amit teszünk - nem kenhetjük rá sem a génekre, sem a predesztinációra.
Lehet, hogy a genetika előtt a nagy vallásos gondolkodók a maguk módján megsejtettek valamit ebből?
Nem csak a génekre lehet ráfogni hogy meghatározzák a sorsunkat, hanem a neveltetésre, az életünk során minket ért bármilyen befolyásra. Magyarul bármire, mindenre. Azaz a kérdés továbbra is az hogy minden eleve elrendelt-e. Szerintem igen. De a szabad akarat is igaz, bár nem könnyű megérteni hogy hogy lehet egyszerre igaz a kettő. Egy írásom erről:
VálaszTörléshttp://barathendre.wordpress.com/2012/11/12/eleve-elrendeles-vagy-szabad-akarat/
Így van, valóban mindenre rá lehet fogni - csak manapság a génekre a "legdivatosabb". Ha valaki kellőképpen rátermetten adja elő, hogy genetikai okai vannak a viselkedésének, akkor általában úgy vélik, nem igazán felelős a tetteiért. De ez általában kisarkítás: a gének keretet adnak, de nem köteleznek.
TörlésAmit a blogodban írsz, azt alapvetően én is osztom, a kettő együtt igaz - nem is lehet másképp.