2018. augusztus 31., péntek

A 4444 gyermek és a gyónás szentsége

Négyezernégyszáznegyvennégy - a hírek szerint ennyi ausztrál gyermek lett pedofília áldozata, az esetek 61%-ában pedig katolikus papok, nővérek, szerzetesek, egyházi személyek az elkövetők. Tudom, már milliószor terítékre került a téma! Megbeszéltük, hogy a probléma nemcsak a katolikus egyházat érinti, és nem minden katolikus pap pedofil. De hadd vessek fel egy új szempontot, mert szemet szúrt egy dolog, amikor kinyitottam az egyik katolikus dogmatikakönyvemet.

Az egyház bűnbánati gyakorlatát az egyházatyák szerették a "hajótörés utáni második deszkának" nevezni. Az első deszka, amiben az ember megkapaszkodik, természetesen a keresztség szentsége: aki megtér, felismeri bűnös helyzetét és a keresztség révén megtisztulva kerül közösségbe az egyházzal. Ám ha a keresztség után megint vétkezne, és visszacsúszna a bűn tengerébe, még ott lehet neki a bűnbánat deszkája, mint második lehetőség. Viszont a katolikus egyház - egészen a 6. századig - azon az állásponton volt, hogy súlyos bűnök esetében csupán egyszer van lehetőség ebbe a második deszkába kapaszkodni. Így ha valaki embert öl, házasságot tör, hittagadóvá válik, és szerintem ide sorolhatjuk azt is, hogy gyerekeket molesztál, az csupán egyetlen egyszer élhet a bűnbánat opciójával. Ennek egyébként megvolt a szigorú koreográfiája, a kirótt teendőkkel és a nyilvánosság előtti teljes megalázkodással együtt. Első lépésként azonban a bűnöst zokszó nélkül kiközösítették és nyilván az úrvacsorát is megvonták tőle. Ha valaki a bűnbánati procedúrát végigcsinálta, és így visszakerülhetett a közösségbe, még akkor is élete végéig érvényben maradt a számára előírt sok tilalom, mitöbb újra-felvétele után csak "másodrendű keresztényként" kezelték.

A 6. század után azonban egyre erősödő trendé vált a katolikus egyházban, hogy a bűnbánat megismételhető, tartalmát titokban kell tartani és a vezeklési idő adott esetben el is hagyható. Amikor a bűnbánat titkosságáról beszélek, akkor nemcsak arra gondolok, hogy nem teregetjük ki a szennyest és nem beszélünk mások meggyónt bűneiről a nyilvánosság előtt, hanem még az sem derülhet ki, hogy valaki egyáltalán a "vezeklési idejét" éli, azaz éppen próbálja rendezni a bűneit Istennel és az egyházzal. (A mögöttes elv itt egyébként az, hogy nem lehet jó viszonyban Istennel, aki fasírtban van az egyházzal, és fordítva ugyancsak: ha fasírtban vagy Istennel, akkor valószínűleg az egyházzal sem állsz nagy testvéri szeretetben...)

Röviden összefoglalva, amíg korábban a bűnbánat a nyilvánosság előtt zajlott és meglehetősen szigorú következményeket vont maga után, addig a 6. századtól komoly enyhülés következett be a katolikus felfogásban. Az egész gyakorlat hangsúlypontja a kiközösítésről mintha átkerült volna a feloldozásba, a nyilvánosságról pedig a diszkrécióra. Nem mellesleg ez magyarázza a gyóntatófülkék megjelenését is, melyek eredetileg a kórustér nyilvánossága helyett egy "zárt dobozt" kínáltak a diszkréten vallást tenni akaró bűnbánóknak. A tridenti zsinat (1545-1563) vezette be azt a gyakorlatot, hogy a gyóntató és a gyónó közé rácsot is be kell építeni a fülkékbe a nem kívánt bizalmaskodások elkerülése végett. Az újkorban még ezt is továbbfejlesztették, aztán végül a pap meg a gyónó már nem is láthatták egymást. Hozzáteszem, ennek azért volt egyfajta szimbolikus-szellemi jelentéstartalma is: a pap "láthatatlanná válása" szerette volna kifejezni, hogy itt a bűnbánó ember végső soron Istenre kell koncentráljon, akinek "hangját" ugyan valamiképpen a pap képviseli, de nem ő a lényeges, ezért nem is feltétlen kell látszania. Végül aztán a 20. században a gyónás kapcsán már azt a felismerést kezdték egyre jobban hangsúlyozni, hogy a bűnbánatnak milyen terápiás hatásai lehetnek a gyónó szellemi-lelki gyógyulásának tekintetében.

Rengeteget tudnék még írni a katolikus egyház szakramentális felfogásáról a bűnbánatot illetően, de én itt ezen a ponton most megállok, mert nem akarok dogmatikaórát tartani az olvasónak. Nem is azért említettem mindezt, hogy elkezdjük szétcsavarozni, vajon mennyire biblikusak ezek az elvek és gyakorlatok. (Mellékesen azért ideszúrnék egy megjegyzést Luthertől, aki protestáns fejjel a gyónást, mint "kiváló, drága és nagy dolgot" emlegette, noha hozzátette, hogy "csupa félelmet és pokoli kínt csináltak belőle"...)

A jelenség, amit én az egész bűnbánat-gyónás-titoktartás évezredes folyamatában, sőt még a gyóntatófülkék építészeti megoldásaiban is látni vélek, hogy a szigorú, alaposan kitalált és nyilvánosság előtt zajló bűnrendezésből az egész mintha "beszorult" volna a gyóntatófülkék csendjébe és magányába, és még azon belül is a gyónó szinte egyedül maradt a durva bűneivel. Mielőtt valaki keményen beszólna: borzasztóan felháborítónak tartom, amikor valaki bűnbánatával visszaélve, a négyszemközt megvallott vétkeket pletykaként elkezdik terjeszteni. Ez szerintem undorító dolog és nincs rá semmiféle mentség. Ha valaki megtisztel engem azzal, hogy nekem és csak nekem elmondja a bűneit, rendkívüli fegyelemmel kell legyek önmagam felé, hogy azt senkivel se osszam meg. 

Számomra ez a természetes alapállás. Ám azért felmerül bennem a kérdés, hogy egyrészt a korábban a katolikusok által "halálos bűnnek" nevezett esetekben, melyek ráadásul a polgári törvények értelmében is súlyos bűncselekménynek minősülnek, mennyire etikus titoktartásról beszélni? Az ausztrál gyermekmolesztálásban érintett 4444 gyermeket pedofilok bántalmazták. Ezek az esetek azért sem kerültek világosságra, mert a gyónási titoktartás sötétjében tartották őket. Denis Hart ausztrál érsek viszont arról beszél, hogy ott is kell maradniuk. Szerinte amit a gyóntató pap tehet, hogy minden erővel megpróbálja rábeszélni a fülke másik oldalán neki meggyónó elkövetőt, hogy "a fülkén kívül" is vallja be a bűnét - azaz például adja fel magát a rendőrségen. Ez tipikusan a "kecske is jóllakott és a káposzta is megmaradt" esete, hiszen így a gyónási titoktartás szentsége sem sérül, mégis kiderül a bűncselekmény. 

Működhet egy ilyen dolog? Nekem erős kétségeim vannak.

A kétségeim nem csak arra vonatkoznak, hogy túlságosan őszinte és becsületes jellem kell hozzá, vagy brutálisan gyötrő bűntudat, hogy valaki saját magát feladja a rendőrségen. Az ember ugye sose akar szembefordulni önmagával, aki pedig pedofil, az valószínűleg pont az ilyen becsületes hozzáállással nem rendelkezik - és tegyük hozzá, olyan nagyon gyötrő bűntudattal se igazán... A kétségem azonban annak is szól, hogy a fenti történeti panoráma fényében úgy látszik, maga a katolikus egyház ahhoz szoktatta hozzá a tagjait, hogy minden súlyos vétket a legzártabb, legcsendesebb, legdiszkrétebb módon intézzenek el. Gyakorlatilag ezernégyszáz éve ebbe az irányba mutatnak a trendek. Szóval kissé paradoxonnak tűnik nekem, hogy a gyóntatófülke sötétjében szegény pap éppen arra próbálja rábeszélni a neki pedofíliát bevalló delikvenst, hogy hozza világosságra a mocskos bűnét - miközben hosszú ideje ezzel ellenkező volt a dogmatikai magatartás és biztatás ebben az egész kérdésben. Úgy látszik nem is olyan egyszerű átlépni a sötétségből a világosságra, főleg ha évezredes praxis szakadéka áll a kettő között.

11 megjegyzés :

  1. Jó és nehéz téma. Vitára érdemes.
    Nepomuki Szent Jánost kihagytad a sorból, pedig Csepelen van róla Pest legrégebbi, ettől értékes szobra.

    A Biblia tele van paradoxonokkal. Isten ember iránti szetetete fokozatosan bontakozik ki benne, a félelemtől az irgalomig, mint a szeretet egyik fontos formájáig. Ez a gyónás menetében is csúcspont.
    Másrészt ki az ember, hogy ítéletet mondjon a másik ember felett? Jézus mondja: Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
    Azaz Melkizedek rendje sem tehet mást, mint nem ad feloldozást mindaddig, amíg meg nem bánja (fel nem adja magát), vagy feltételül szabja azt a penitencia részeként (nem 5 Miatyánk, hanem menj, kérj bocsánatot a testvéredtől, vállald tetteid). Ez így elég?
    Amíg nem teszi, ha a szentséghez járul, szentségtörést követ el. Mondod, Luther is tartotta ezt.
    Szóval teregessünk, vagy ténylegesen fürödjünk meg a Bárány vérében?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Peti, tulajdonképpen megismételted a kérdésemet a végén, kivéve ezt:

      "Másrészt ki az ember, hogy ítéletet mondjon a másik ember felett? Jézus mondja: Ne ítélj, hogy ne ítéltess! "

      Ezt a verset gyakran félreértik Jézus Hegyi Beszédéből, mintha arra kívánna Krisztus buzdítani vele, nehogy fenntartsuk a társadalmi rendet - mert ahhoz el kellene ítélnünk a bűncselekményeket elkövetőket. Márpedig "ne ítélj, hogy ne ítéltess!" - de akkor szerinted ez azt jelenti, hogy nyissuk ki az összes börtönt és mostantól engedjük szabadon az elítélteket? Ugye sejted, hogy nem így gondolhatta Jézus? És hogy nem buzdíthat erre az az Újszövetség, melynek - például - Róm 13 fejezete az államhatalommal szemben mutatott engedelmességre szólít fel - mely nem ok nélkül viseli a fegyvert.

      Törlés
    2. Biztos az a félreértés?
      Röhrig Géza egy vele közölt interjúban megemlíti, hogy a régi Izraelben nem alkalmazták a börtönt, ahogy Mózes sem tesz róla említést.
      Sőt, Szent István király törvényeiben sem lelsz rá.
      Ellenben a váltságdíj megfizetése igen (meg persze némi talio elv), legrosszabb esetben a rabszolgának eladás (az analógia a bűnnel szinte kézenfekvő).
      Ha már Pált hozod, Jézus előbb mondta, ki látható a pénzen. Tehát az államhatalommal való viselkedés már előbb kifejezésre került.

      Azaz a méltó büntetés első lépése, hogy álljon oda és kérjen bocsánatot, sokkal nehezebb, mint az elzártság.

      Törlés
  2. A cél, hogy ne legyen pedofília, de legalábbis azonnali szankciókkal vessenek véget az elkövetésnek. A tény pedig, hogy az esetek töredékében érintettek csak egyházi személyek. A nem egyháziak által elkövetett oroszlánrésszel is célszerű foglalkozni, ha a célt valóban el szeretnénk érni.

    Helyesnek tartom, hogy az ügyek napvilágra kerülnek, csak háttér is kell a gyanútlan olvasó számára: a 4444 egyházi pedofilügy periódusában hány azonos kategóriájú abúzust követtek el nem egyháziak? Kb. 500x annyit. Na, ennek fényében lehet tájékozottan háborogni.

    Engem zavar az is, hogy a pedofília/abúzus széles és álszent kategória. Minden ügyben le kell írni, pontosan mi történt. Ha plankolunk, ne szenteskedjünk közben. Ha valaki lop, leírjuk, mit lopott, és mekkora értékben. Nem mindegy, hogy doboz cigit vagy traktort... A pedofília esetében ez ma nem derül ki a híranyagból, ami szintén akadályozza a célunk elérését.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekes módon, a gyónási titok szerintem nem akadálya az egyházi pedofília kezelésének: ha az elkövető nem bízna a titoktartásban, nem mesélne. Ha nincs titoktartás, nincs infó, vagyis a titok megsértése semmivel sem javítana a helyzeten. Legfeljebb az mesélne a fülkében, aki a facebook-ra is felteszi a vonatkozó képeket, és azok alapján is elkapható.

      Törlés
    2. Valóban, a gyónási titoktartás megkönnyíti esetleg, hogy bizonyos esetek így kiderüljenek. De az akkor sem megoldás, hogy ennyivel el lehet intézni egy gyermek megrontását!

      Igazad van abban, hogy tegyünk különbséget az esetek között és külön-külön vizsgáljuk őket (doboz cigi VS traktor), sőt ehhez még hozzátehetjük, hogy valahol a pedofíliát olyanra is rámondják, ami valójában nem volt az. Sőt, ugye olyan esetekről is lehet néha hallani, amikor valaki elmozdítása miatt egyszerűen rámondják, hogy pedofil, és onnantól kezdve az illető karrierjének vége. Tehát, valóban minden esetet külön kell vizsgálni, de vizsgálni kell. A probléma az, hogy ez az, ami legtöbbször meg sem történik: az elkövető papot, plébánost, egyházi személyt megfogják és egyszerűen áthelyezik máshova. Ez nem vizsgálat, hanem az aberráció transzportálása egyik helyszínről egy másikra.

      "A nem egyháziak által elkövetett oroszlánrésszel is célszerű foglalkozni, ha a célt valóban el szeretnénk érni."

      Nyilván, habár nekünk keresztényeknek azzal nincs közvetlen dolgunk. Ám egy olyan szervezet esetében, mely a társadalom erkölcsi nevelője akar lenni és krisztusi etikát hirdet, különösen kirívó az ilyen súlyos bűn.

      "...a 4444 egyházi pedofilügy periódusában hány azonos kategóriájú abúzust követtek el nem egyháziak? Kb. 500x annyit."

      A belinkelt cikkből legalábbis Ausztrália esetében pont nem ez derül ki: a zaklatások 61%-át katolikus papok követték el. A 4444 gyermek mindegyike pap áldozata.

      Törlés
    3. Már Bill Hybelsszel kapcsolatos írásodnál is meg akartam jegyezni, de most még inkább aktuális: becsülöm és tisztelem benned, hogy ilyen súlyos problémákról világosan, kendőzés szándéka nélkül, őszintén írsz, és írásaiddal felhívod ekekre olvasóid figyelmét. Evvel magasan kiemelkedsz a hazai (de még az angolnyelvű) hívő blogoszférában, amelyek vagy nem írnak ezekről (amiről nem írunk az nem is létezik), vagy ha elvétve mégis megteszik, akkor szőnyeg alá sepernek, csúsztatnak, mentegetőznek és relativizálnak.

      Vértes László hozzászólásai tökéletes típuspéldái az efféle felfogásnak: már lehetetlen tagadnia a szexuális visszaéléseket, így marad a többinél: csúsztat, mentegetőzik és relativizál.

      Bill Hybels esetében elképesztő (magas morális pedesztálról kinyilvánított) csúsztatását, mentegetőzését: "Van olyan keresztény, aki néha pogány szintre süllyed. Bill Hybels lebukott, hogy élete 5%-ában nem jobb, mint egy átlagos pogány. Tanulság? Mit háborognak ezen a pogányok?"
      Később, a pogányok birkává válnak, de az érve hasonló: "Miért kellene birkákkal megvitatni a helyzetet, hogy a pásztor 5%-ban birkának bizonyult?"
      Nos, ha László utánanézett volna, akkor tudná, hogy ezek a nőket és gyerekeket szexuálisan zaklató emberek nem életük 5%-ban bizonyultak birkának, vagy pogánynak, hanem életvitelszerűen, évtizedeken keresztül, egészen addig, amíg le nem buktak. De ennél még fontosabb az a tény, hogy éppen azért buknak le, mert A BIRKÁK ÉS A POGÁNYOK MÁR ELJUTOTTAK ARRA A MORÁLIS SZINTRE, HOGY NEM TOLERÁLJÁK AZ ILYEN VISELKEDÉST TOVÁBB. Talán ideje lenne a nem pogányoknak és a pásztoroknak is eggyel feljebb lépni.

      Fenti írásodban is folytatja a csúsztatást és a relativizálást: "háttér is kell a gyanútlan olvasó számára: a 4444 egyházi pedofilügy periódusában hány azonos kategóriájú abúzust követtek el nem egyháziak? Kb. 500x annyit. Na, ennek fényében lehet tájékozottan háborogni."

      Erre a blöffre részben válaszoltál, de válaszod szeretném kiegészíteni avval, hogy ténylegesen mi tudható az arányokról (csak azért, hogy valódi háttér legyen a gyanútlan olvasó számára). Nos, az eddigi vizsgálatok adatai szerint a pedofilia aránya társadalmi szinten 0.5-5% között mozog. Azt gondolom, hogy a reális érték közelebb lehet a 0.5-1%-hot, mint az 5%-hoz. Számomra elég kínos volt olvasni, hogy alig egy héttel ezelőtt, a pápa írországi látogatásával kapcsolatban egy riportban azt állította, hogy (tanácsadói szerint) a papok 2%-a pedofil. Hát ez bizony nem támasztja alá László barátunk blöffjét az 500-szoros túlarányról. Lehet, hogy szét kellene néznie és tanulnia egy s mást a birkáktól és pogányoktól?

      Törlés
    4. Péter! Nyilvánvaló, hogy Sytka "bátran" nyúl a keresztény BULVÁRHOZ. Sytka szívesen vagdossa saját vallása vadhajtásait, egészen addig, ameddig valaki nem érinti a saját vallása gyökereit. Sytka ekkor már egy szót nem szól, hanem úgy áll egy szó nélkül keresztbe tett kézzel, mint Munkácsy "Jézus Pilátus előtt" című festményén a kompozíció legmagasabbra nyúló alakja, a zsidó főpap, aki a szavak nélkül, a puszta jelenlétével képviseli a vádat.
      De igazad van, figyelemre méltó teljesítmény keresztény bloggertől.

      Üdv: balivi

      Törlés
    5. Kedves Péter, köszönöm a dicséretedet és igazán nem akarok illetlen lenni pont akkor, amikor valaki megdicsér, de mégis szomorúnak tartom, hogy ezért bárkit dicsérgetni kell. :-) Az egyház kutya kötelessége lenne szigorúan kezelni és világosságra hozni az egész problémahalmazt - és ezzel sem tenne semmi különösen tiszteletre méltót, hanem csak a szükséges minimumot. Ebben pusztán azt művelné, amit saját Mestere tanított, azaz Jézus: világosságban járna.

      Balivinek: nem érzem azt, hogy a gyerekek megrontásáról szóló, egyre gyakoribb híradások a "keresztény bulvár" körébe lehetnének sorolhatók. Az pedig, hogy általában nem szólok hozzá kifejezetten a te kommentjeidhez, teljesen más okra vezethető vissza. Téged így ismeretlenül is olyasvalakinek tartalak, akivel azt hiszem személyesen tudnék csak értelmesen beszélni, virtuálisan viszont őszintén szólva nehezemre esik. :-)

      Törlés
    6. „de vizsgálni kell. A probléma az, hogy ez az, ami legtöbbször meg sem történik: az elkövető papot, plébánost, egyházi személyt megfogják és egyszerűen áthelyezik máshova”
      – Ezzel fenntartás nélkül egyetértek, szerintem is a vizsgálat és megszüntetés a feladat, és nem megoldás az áthelyezés. De azt is gondolom, hogy a vizsgálatnak meg kell előznie a sajtóhírt, és a vizsgálatról nem kell tudnia a nagyközönségnek. Ez belső rendészeti feladat, belső audit. Ha kiderül, hogy külső mércével is gond van, akkor jöhet a nyilvánosság és a büntető eljárás. (Tehát nem az eltusolás.)

      „Ausztrália esetében pont nem ez derül ki: a zaklatások 61%-át”
      – Félreértettél: Ausztráliában az érintett időszak alatt kb. 2 millió összeset történhetett társadalmi szinten, aminek töredéke a 4,5 ezer. Aki az utóbbin háborog, az előbbi hatalmas szám meg nem is érdekli, elég furcsán gondolkodik. Aránytalanul.

      Kedves Péter! Ha utánaolvas a szexuális visszaélések megszüntetésében érdekelt ember (pl. én, de remélem, nem csak), akkor kiderül, hogy a szexuális abúzus elképesztő méreteket ölt a társadalomban. Fő terepe a nevelőintézet, amiből sokkal több az állami, mint az egyházi, valamint a mozaikcsalád, ahol a nevelőapa molesztálja a nem vér szerinti lányt. Az USA állami nevelőintézeteiben több tízezer/év az esetek száma. A mozaikcsaládban élő lányok pedig 5x nagyobb szexuális abúzusveszélynek vannak kitéve a nem mozaikcsaládban élőkhöz képest. Ezen a két fő területen legalább 500x több szexuális visszaélés történik, mint egyházi érdekkörben. Akit a probléma egésze érdekel, nem jó, ha közömbösen elsétál az oroszlánrész mellett.
      https://www.goodtherapy.org/blog/stepchildren-family-parents-abuse-0409132
      „Even when the highest estimate of stepfathers as abusers is used, only 20 per cent of stepfathers are known to be sexually abusive” ( https://aifs.gov.au/cfca/publications/child-maltreatment-and-family-structure )

      Akár fordított eredményt is hozhat a dilettáns buzgalom: az összes szexuális visszaélések 0,02%-ért sem felelős keresztény egyházak visszaszorításával megnő a válások és a mozaikcsaládok aránya, ezáltal pedig a szexuális visszaélések száma is. Tippeljetek: 1 hiteles keresztény papnak köszönhetően hány család nem esik szét? Nos, ennyi családban nem lesz 5x nagyobb az abúzusveszély. A mérlegnek ezt a serpenyőjét is célszerű figyelembe venni.

      Sytka, szerintem te túlbuzogsz, amikor felplankolod, hogy Hybells pornófilmnézésre invitált hölgyeket. Ez hiteltelenítő tényező, de csak egy szelíd lelkű keresztény kör számára, ahová nem tartozik az eseten csámcsogók zöme. Orális szex is történt – írod. És még hány millió orális szex történt közben Amerikában, per hét? Prűdek vagyunk, nem akarjuk ismerni a valóságot?

      Péterből kinézem, hogy elméletben zavarják a szexuális visszaélések, de ha választania kell, hogy a szexuális visszaélések problémájával foglalkozzon a megoldás érdekéen, vagy a vallás tetszőleges okból történő gombostűhegyre tűzésével, akkor nem bír magával, és már nem annyira a szexuális visszaélések mint probléma érdeklik, hanem hogy szúrjon az a gombostű.

      Törlés
    7. "Ausztráliában az érintett időszak alatt kb. 2 millió összeset történhetett társadalmi szinten, aminek töredéke a 4,5 ezer. Aki az utóbbin háborog, az előbbi hatalmas szám meg nem is érdekli, elég furcsán gondolkodik. Aránytalanul."
      Ezt honnan veszed László? Wishful thinking?

      "Ha utánaolvas a szexuális visszaélések megszüntetésében érdekelt ember (pl. én, de remélem, nem csak), akkor kiderül, hogy a szexuális abúzus elképesztő méreteket ölt a társadalomban."
      Nyitva tartom a szemem, de ezt alátámasztó írást nem találtam. Hoznál példákat?

      Ami pedig az állítólagos nevelőszülők által elkövetett zaklatást illeti, SAJÁT (állítólag elolvasott) FORRÁSAID cáfolnak:
      “Contrary to expectations,” said D’Alessio, “Our results showed that the effect of a child’s genetic status on the likelihood of physical injury was in the opposite direction as predicted by sociobiology.” In fact, the stepchildren were less likely to be physically injured than the biological children.
      Magyarul: a kutatások éppen azt bizonyítják, hogy az örökbefogadott gyerekek sérülése éppen alacsonyabb, mint a biológiai gyermekeké.

      A másik hivatkozásodban pedig egy mondattal az általad idézett (szemezgetett, környezetéből kiemelt) mondat előtt ez áll:
      "However, no consistent profile of child sex abusers has emerged (Oates 1990)."
      Magyarul:a kutatások nem tudtak kimutatni gyermekeket szexuálisan zaklató, konzisztens profilt (azt, hogy ezek között túlsúlyban lennének az örökbefogadó szülők).
      Laci, ... ennyit erről. :-)

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)