A hitünk mennyire adaptív? - evolúciós tanulságok hívőknek (5)

A keresztények alapvetően utálják az alkalmazkodás kifejezést. Ennek oka nyilvánvaló: amikor a kereszténység alkalmazkodik a világhoz, az mindig azt jelenti, hogy felad valamit a hitelvei közül és csúnya kompromisszumot köt. Alkalmazkodni nem más, mint elvtelennek lenni és langymeleggé tenni a hitet. Pedig az alkalmazkodás nem ennyire szörnyű jelenség és éppen a természet helyes megfigyelése révén sokat tanulhatunk belőle...

Mindenki tudja, mert sokat szoktuk emlegetni, hogy az evolúció során az élőlények alkalmazkodnak a környezetükhöz - és amelyikük ezt jól csinálja, az nagyobb eséllyel túlél, a kevésbé alkalmazkodók pedig szimplán kiszelektálódnak. Világos, mint a nap, csak kár, hogy nem ennyire egyszerű.

Egyrészt, az alkalmazkodásra (adaptációra) Ernst Mayr szerint több száz(!) definíció létezik a biológiában. A legtöbb kutató ugyanakkor egyetért abban, hogy egy tulajdonság akkor adaptív jellegű, ha növeli egy élőlény rátermettségét, vagyis ha hozzájárul egy egyed vagy csoport túléléséhez és/vagy szaporodási sikeréhez. Hozzátehetjük, hogy a természetes szelekció egyébként nem vezet el mindig (több ok miatt) az adaptációhoz, azaz az alkalmazkodáshoz - nem mondhatjuk tehát, hogy bármiféle ehhez hasonló céljai lennének.

Másrészt fel kell tennünk a kérdést, hogy az élőlények vajon mihez alkalmazkodnak? Erre általában azt szokták mondani, hogy egy-egy faj a környezetéhez alkalmazkodott, de ez nem teljesen korrekt válasz. Egy lombkoronában fészkelő kolibrinek például tök mindegy, hogy a talajszinten hevernek-e bizonyos fajta kövek vagy sem. Minden faj csak a környezeti jellemzők egy szűkebb köréhez alkalmazkodik, amit bizonyos feltételek határoznak meg. Ezt a szűkebb területet hívják niche-nek, vagyis a faj számára szükséges létfeltételek összességének. Leegyszerűsítve tehát az adaptáció arról szól, hogy egy faj alapvetően azokhoz a létfeltételekhez alkalmazkodik, amelyekhez neki szükséges is alkalmazkodnia. 

A kereszténység maga persze nem egy faj és nem élőlény, habár bizonyos értelemben - nyilván elvonatkoztatva - inkább tűnik organizmusnak (élőnek), mintsem organizációnak (szervezetinek). A kulturális evolúció szemüvegén át vizsgálva a kereszténység azonban "csak" egy vallás, akár a riválisai - a társadalomban pedig zajlik egyfajta szelekciós nyomás a hitrendszerek között, ahol ugyancsak szükséges bizonyos rátermettség a túléléshez. A kereszténység kétezer éve bizonyítja, hogy mindenféle kultúrához és társadalmi kontextushoz, mindenféle történelmi helyzethez jól tud alkalmazkodni. Ám az előbb leírt gondolatok szerint az alkalmazkodást főként a létfeltételeket jelentő niche határozza meg - de vajon szellemi értelemben milyen a kereszténység niche-je? Melyek azok a "létfeltételek", amelyekhez feltétlenül alkalmazkodnunk kell ebben a világban - és mikor van az, hogy az alkalmazkodás már tényleg megrontja a kereszténységet? Innentől persze a kreatív ötletelés következik, habár van néhány olyan pont, amit szerintem kevesen vitatnának. Csupán néhány hirtelen ötletet vetnék fel a továbbgondolás kedvéért:

• ha rátermettek akarunk lenni, alkalmazkodunk kell a kívülállók nyelvezetéhez, az általuk kedvelt kommunikációs formákhoz. Ebben bőven van mit fejlődnünk, mert sokszor képesek vagyunk a "belső szlenget" használni a nem hívők felé is, illetve amikor érvelünk a hitünk mellett, könnyedén átlépjük, hogy nem azonos előfeltételek platformján állunk. Így például idézgethetjük valakinek a Római levelet arról, hogy a bűn zsoldja a halál - miközben az illetőnek egyelőre az a kérdése, mit számít egyáltalán, hogy egy Pál nevű ember írt egy ilyen levelet? Az alkalmazkodó kommunikáció figyelembe veszi a befogadó oldal igényeit és képességeit, valamint az emberek előfeltevéseit - és ezekre építve fejti ki a mondanivalóját.
• a vallások jó része nagy jelentőséget tulajdonít a szent szövegeknek (Biblia, Korán, Bhagavad Gíta, stb...). Sokat jelenthet ha ezek értelmezése flexibilis, azaz sokféle jelentést megenged. Természetesen itt sem elvtelen csavargatásról van szó: nem olvashatunk bele egy szövegbe olyasmit, amit nem akar mondani - de ha egy szöveg többféleképpen értelmezhető és sokféle olvasata van, az jótékony segítség az adott társadalmi kontextushoz való alkalmazkodásban. Szerintem azok a vallások gyorsan kihullanak a rostán, melyek alapszövegei rugalmatlanok.
• fontos alkalmazkodási szempont az is, hogy a kereszténység minden kultúrában megtalálja a maga helyét, és bár megszűrve, de megengedje hogy az egyes gyülekezetek kialakítsák a saját kulturális vonásaikat. Aktuális példa mostanság erre az afrikai kereszténység: bár vannak olyan kulturális elemek, melyek nem passzolnak a biblikus felfogásba (egyes afrikai gyülekezetekben az ősi sámánhitet is belekutyulják az evangéliumi hitbe), azért az afrikai teológia már külön szekció manapság például a könyvpiacon, a maga sajátos ízeivel és nézeteivel. Az alkalmazkodás itt tehát azt jelenti, hogy miközben nem térhetünk el a hitünk alapjaitól, kultúránként sajátos vonásokkal is rendelkezik a hitünk, amit érdemes lehet támogatni.

Visszatérve még egy pillanatra a biológiai fajokra, az alkalmazkodás folyamatát átgondolva van itt egy fontos gondolat. Ha egy faj új képességre tesz szert, bizonyos értelemben megnyílhat előtte egy másfajta niche. Például a hüllőknek az az ága, amely tollas lett, majd a repülés képességével is rendelkezni kezdett, óriási adaptív zónát hódított meg magának: kis túlzással hirtelen övék lett az égbolt. (Ellenpélda erre, hogy egyetlen kétéltű sem tudott alkalmazkodni a sós vízhez, így előttük nem nyíltak meg például a tengerek és óceánok...)

Átemelve ezt a tanulságot a kulturális evolúció terepére és benne a kereszténység jelenlétére, felmerült bennem a kérdés, vajon szert tehet-e a kereszténység olyasféle jellemzőre, ami egy nagyobb niche lehetőségéhez vezetheti? A kérdés persze teoretikus, s mivel nem akarom a bejegyzést végtelen hosszúra nyújtani, most csupán feldobom a levegőbe, de nem válaszolom meg. (Várva azt, hogy a kedves olvasónak esetleg van erre valamilyen elképzelése.)

Összefoglalva: ahogy a biológiai fajok esetében, a kulturális evolúció szereplői kapcsán is beszélnünk kell bizonyos típusú alkalmazkodásról. Keresztényként ebben nem lehetünk elvtelenek, ugyanakkor valamennyire mégis alkalmazkodnunk kell a saját szűkebb környezetünkhöz, ami növelheti a rátermettségünket. Ez persze csak analógia, hiszen a biológiai és a kulturális evolúció folyamatai azért egy az egyben nem feleltethető meg egymásnak.