Láttad már Jézus arcát a reggeli kávédban kavarogva megjelenni? Láttál már angyalokat repülni, amikor az égbolt egy felhőjére néztél? Hallani vélted már, ahogyan a Szentlélek szele susog, ahogy elsétálsz az útszéli búzatábla mellett? Ha az ilyen kérdésekre igennel felelsz, jó eséllyel sem Jézust, sem az angyalokat nem láttad, és a Szentlélek susogását sem hallottad - csak aktiválódott a mintázatfelismerő képességed. Amivel egyébként - nem utolsó sorban - Istenhez is könnyebb eltalálni...
Vagyis az ember mintázatkereső és felismerő lény, amivel a fejlődésünk során jól is jártunk, meg rosszul is. Rosszul leginkább azért, mert nagyon hajlamosak vagyunk ott is összefüggéseket feltételezni, ahol nincsenek. Miért hajlunk a hibás felismerésekre? Nos, az evolúciós sztorizgatás valahogy úgy szokta ezt elmesélni, hogy képzeljünk el egy ősembert, ahogy egy magas fűvel tarkított mező szélén téblábol. Tegyük fel, hogy egyszer csak megzörren mellette a fű. Vajon csak a szél fújta meg? Vagy valami rosszabbról van szó, és egy kardfogú tigris fog hirtelen kiugrani a bokorból? A képzeletbeli ősember nem várja meg a választ, hanem ijedtében hanyat-homlok elrohan. Még az is lehet, hogy tíz esetből kilencszer hülyeséget csinál, mert tényleg csak a szél járatta vele a bolondját. Úgy is mondhatjuk: tíz esetből kilencszer hibásan működött a mintázatfelismerő képessége. Ám az egyetlen kivételes esetért mégis megérte mind a tízszer elfutnia: azoknak az őseinknek ugyanis, akik nem így tettek, lehet hogy az esetek többségében igazuk volt, de a ragadozók martalékává váltak.
A hipotetikus példa leginkább arra jó, hogy világossá tegye: hosszú távon azok az elődeink éltek túl, akik bár sok esetben ott is mintázatokat fedeztek fel a valóságban, ahol nincsenek, mégis ők voltak a sikeresebbek, ők szaporodtak és ők adták tovább a hibás mintázatfelismerő képességüket, amely minden deficit ellenére a hasznukra válhatott.
Az ateista logika persze a vallások kapcsán is azt szokta mondani, hogy azok a hibás mintázatfelismerésünk következtében születtek, amikor isteni kéznek tulajdonítottunk jelenségeket a természetben, holott ez ugyanolyan melléfogás volt, mint a magas fű zizzenését mindig a kardfogú tigrisekre fogni. Ám ha keresztényként úgy gondolkodunk, hogy Isten teremtményei vagyunk, akkor ez a képességünk még akkor is hasznos lehet, ha hajlamosak vagyunk rosszul használni. Szerintem jó példát láthatunk erre az ószövetségi József-novellában (Genezis könyve). Józsefről mindenki annyit tud, hogy álmokat látott, pedig nem ez a lényeg az egésszel kapcsolatban. A sztori szerint József értette amit álmodott, sőt képes volt mások számára is érthetővé tenni: vagyis helyesen ismerte fel az álom képeit, belső összefüggéseit, a mintázatokat ezekben. Józsefnek ez a képessége tette lehetővé, hogy Egyiptom stratégikusan felkészüljön a hét bő és hét szűk esztendőre, és tizennégy évre előre meghatározza saját gazdasági koncepcióját. Vagyis a jó mintázatfelismerés nemcsak arról szól, hogy helyesen látjuk az élet jelenségei közötti összefüggéseket, hanem arról is, hogy képesek vagyunk meglátni, mihez kell kezdeni a jól felismert mintázatokkal.
Hívő keresztényként természetesen azt gondolom, a mintázatfelismerő képességünk végső soron azt szolgálja, hogy Isten "mintázatait" ismerjük fel a világban. Hogy bármennyire is tévelygésre és félrecsúszásra hajlamosak vagyunk, a begyűjtött jó felismerések révén eljussunk a Mintaadóhoz. Hasznos tulajdonságunk ez és nemcsak a túlélés, hanem az Istenhez találás szemszögéből is. Mondani sem kell, a megélt hétköznapi kereszténységben is óriási előny a jó mintázatfelismerés. Gondoljunk csak egy prédikátorra, aki helyesen lát meg egy mintázatot a különféle bibliaversek tengerében, és korrekt teológiát épít ebből - meg gondoljunk egy olyanra is (ez talán a könnyebb), aki eleve ostobaságokat olvas ki a textusokból és ott is összefüggést lát, ahol semmi ilyesmi nincs. A mintázatfelismerés a látásnak nevezett keresztény erény alapja.
Összefoglalva az ember mintázatkereső és felismerő lény, s bár ez a képességünk alaposan félrevihet bennünket, de a helyes mintázatfelismerésben is segít - keresztény szemmel például Isten "ujjlenyomatainak" megtalálásában.
Ebben a rövid sorozatban csupán gondolatébresztő és virulensnek szánt felismeréseimet próbáltam összeszedni, melyek valamiképpen kapcsolódnak az evolúcióelmélethez, az ember származásához és milyenségéhez - és mégsem kénkőszagot árasztó dolgok, hanem a hitünk szempontjából integratívan is megközelíthetjük őket. Tisztában vagyok azzal, hogy számos más példát is választhattam volna, de ez a hatrészes kis sorozat inkább csak kedvcsináló kívánt lenni a továbbgondoláshoz - amit innentől az olvasóra bízok. A sorozat előző részei:
Integratívan az evolúcióról (1) - mindenki egyenlő
Agy-baj? (2) - miért esik nehezünkre filozófiai problémákat megoldani?
Másképp képmás (3) - Isten képmásának lenni fejlődési feladat is számunkra
Intelligensebb tervező (4) - A programozó istenség a legintelligensebb - és nem a de novo Teremtő
A hitünk mennyire adaptív? (5) - A kereszténységnek is alkalmazkodni kell a maga niche-éhez
Ha azt szeretnénk modellezni, hogy milyen lehet a világ egy kődarab "nézőpontjából", akkor kétségtelenül túltoljuk a mintafelismerést. Ha az ember számára élhető, és közben tudományosan is a lehető legpontosabb világképet szeretnénk, akkor meg számolnunk kell az ember adottságaival, így a mintafelismeréssel is.
VálaszTörlésNem szokás hidat építeni az atomi szintű modell és a "demokráciáért" tüntető ember modellje között - pedig egy komplett világképnek ezt a teljes ívet le kell fednie.
Igen, a tudományos világkép is végső soron a mintafelismerés bizonyos következménye - habár a természetben a felismerő képességünktől függetlenül is vannak szerintem minták, hiszen a világ rendezett.
TörlésEz a minta téma úgy indult, hogy némely ateista leereszkedik hívő társaihoz, kegyesen elfogadja az Isten-érzésük létét, és azzal magyarázza, hogy evolúciós alapon hallucinálnak, mintázatot látnak ott, ahol nincs.
TörlésA fagyi pedig visszanyal: mindenki mintákat lát, az ateista is. Gondoljunk bele, hányféle mintát kell ahhoz látni, hogy az ember "a jogállam leépítésén" háborogjon. Fel kell építeni fejben egy elvont ideált (nem találunk rá való életbeli tökéletes példát), amihez képest sok apró mozzanatba bele kell látni azt a részben fiktív/neurotikus mintát, ami ellen - implicit nagybetűs Igazságokra hivatkozva - fel lehet háborodni. És ez egy közepesen képzett embernek is megy, félkézzel, tök ösztönösen!
Egy emberről is szóló világmodellnek erre a teljességre ki kellene térnie.
Az ateista gondolatmenetek ma odáig terjednek, ahol egy fizikus fejtegetné Leonardonak, hogy színek mint "végső igazság" márpedig nincsenek, csak mi hallucináljuk őket, TEHÁT színeket komponálva tudománytalan butasággal foglalkozik. Valamiféle absztrakt, embertől elidegenített szempontból ez akár így is lehet. Ám Leonardo is joggal felelhetné, hogy ebből a modellből sok minden hiányzik, ami emberi nézetben széppé és élhetővé teszi a világot, és nem ad magyarázatot arra sem, hogy a valós életben miért szeretjük a festményeket.
Utógondolat: érdemes kontemplálni azt a Möbius-szalag gondolatmenetet, hogy egy ember nélküli világban Isten nem lenne az ember számára fontos tényező.
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésSytka, evolúciós fejlődésünknek köszönhetően bizony agyunk és érzékszerveink könnyen és gyakran becsaphatók. Ennek egyik oka valóban a mintázatfelismerő képességünk, ami védekezési mechanizmusaink részeként evolválódott, és a természetes szelekció igen érzékenyre "állította" be. Sokkal érzékenyebbre, mint azt a példádban említed, nem 10:1-hez, hanem 1000:1-hez arány jellemzi, azaz 1000 esetből 999 esetben vaklármára mozdul, de ez a védekezési mechanizmus NORMÁLIS MŰKÖDÉSE". Kizárólag ez az érzékenység biztosítja, hogy a védekezési mechanizmus akkor is működjön, ha szükség van rá. Ezért téves az a kijelentésed, hogy "Úgy is mondhatjuk: tíz esetből kilencszer hibásan működött a mintázatfelismerő képessége". Helyesen értelmezve, tízből 10-szer normálisan működött.
VálaszTörlésEzek a védekezési mechanizmusok úgy működnek, mint a füstdetektorok. A jó füstdetektor jelez akkor is, ha odaégeted a pirítóst, vagy egy dohányzó vendéged lép szobádba, de ez a fajta érzékenység szükséges ahhoz, hogy biztosan jelezze azt a ritka esetet is, amikor valóban tűz keletkezett. A füstdetektor nem "hibásan működik", amikor az égett pirítóst jelzi, hanem éppen ellenkezőleg, normálisan működik. (Akkor működne hibásan, ha nem jelezne, mert pl. kivetted belőle az elemet.)
Javaslom, hogy gondold át ezt a kijelentésed: "azt gondolom, a mintázatfelismerő képességünk végső soron azt szolgálja, hogy Isten "mintázatait" ismerjük fel a világban."
A fentiekből (is) látható, hogy ez a képességünk nem erre fejlődött ki, hanem egy védekező mechanizmus részeként. Az így feltételezett isteni mintázatok (1000:1 arányban) bizony önbecsapáshoz vezetnek.
Péter, köszönöm a kiegészítést, remek a füstdetektoros példa, azt zsebrevágom!
TörlésKeresztényként a magam részéről hiszek abban, hogy a mintázatfelismerés nem vezet félre minket mindig, amikor Isten "ujjlenyomatait" tapasztaljuk a saját sorsunk bizonyos eseményeiben. Persze abban teljesen igazad van, hogy a hívő emberek rengetegszer belemagyarázzák Istent a dolgokba, ott is látják, ahol nincs: "azért lépett bele Mari néni a forró vízzel teli lavórba, mert Isten így figyelmeztette amiért nem ment el a vasárnapi istentiszteletre!" Igen, még azt is el tudom képzelni, hogy az esetek jó részéhez semmi köze Istenhez. Szerintem a Biblia ad támpontokat és irányelveket a mintázatfelismerés kapcsán is az eligazodásban - ráadásul amikor arról tanít, hogy Isten ott van a dolgok mögött, akkor ez azt is jelenti, hogy nem feltétlenül mutatja meg magát közvetlen módon. (Ld. Aquinói Tamás gondolatmenetét arról, Isten hogyan avatkozik be a világ menetébe.)
Arra viszont kíváncsi lennék, hogy ez a képességünk mennyire fejleszthető? Lehet javítani ezen az arányon - vagy menthetetlenül ekkora hibaszázalékkal használjuk?
Sytka, ez a "képességünk" közel optimálisan működik, hisz még ma is a természetes szelekció tartja fenn. Félek azonban, hogy mivel működésével kapcsolatban nagy hibaszázalékról beszélsz, még mindig nem érted működésének lényegét. A vaklármák nem hibás működést jelentenek, hanem a füstdetektor érzékenységét. Minél érzékenyebb, annál biztosabban véd, de ennek az az ára, hogy több vaklármát kell elviselnünk.
TörlésEz a rendszer nem ismeretszerzésre fejlődött ki, hanem azért, hogy védjen bennünket az életveszélyes helyzetekben.
Sajnálom, hogy befejezed ezt a kis sorozatot, mert lehetőséget biztosított az ide látogató olvasóknak, hogy szembesüljenek evolúciós mechanizmusokról, és az elmélet részleteiről. Én úgy tapasztaltam, hogy a hívők jelentős része nem nyitott eléggé ahhoz, hogy elmélyedjenek ilyen témákban.
VálaszTörlésAzt hittem, lesz majd poszt a moralitás evolúciós fejlődéséről, vagy esetleg a teljes emberi genom analíziséből származó ismeretek jelentőségéről is. Talán egyszer majd ezekre is sor kerül.
Péter, az az igazság, hogy kb. még száz részt is tudtam volna írni ezerféle dologról. A moralitás evolúciós fejlődése viszont tényleg fájó hiány, lehet hogy arra - ha már szóba hoztad - szánni fogok még egy epizódot, egy külön bejegyzést! Köszönöm a tippet!
Törlés