Intellektuális közhellyé vált a mondat, és mint tudjuk, a közhelyekben sok az igazság: a világ egyetlen állandó pontja a szakadatlan változás. Ez a kultúrára is igaz, mert a kereszténység körül a kultúra is szakadatlanul változik. De változik-e maga a kereszténység? Követi a kultúra változásait? Kell egyáltalán ezt tennie? Mi a konklúziója Niebuhr modelljeinek?
Egyébként ha már kritika, maga Niebuhr is úgy vélekedett, meglehetősen mesterkélt dolog modellekben gondolkodni. Egy helyen így fogalmaz: "Amikor az ember visszatér a hipotetikus sémától az egyéni események gazdag változatosságához, azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy egyetlen személy vagy csoport sem felel meg teljesen egy típusnak." Vagyis az lehet, hogy egyik vagy másik szemléletmód szimpatikus az ember számára, valójában gyakran "váltogatjuk" hozzáállásunkat a kultúrához az adott kérdés, a társadalmi légkör, az egyéni élethelyzet és talán még a pillanatnyi időjárás függvényében is. Összefoglalásként azért én mégis ideteszem egy ábrában azokat a modelleket, melyeket a sorozatban bemutattam:
Az ötféle látásmód közül egyébként maga Niebuhr az utolsó felé húz leginkább - vagyis a kultúrára pozitív befolyást gyakorló kereszténységet látja a legszimpatikusabbnak. Természetesen rá is igaz, hogy nem horgonyoz le azért egy megoldás mellett.
Mi a tanulság? Nos, szerintem számos értékes konzekvenciát leszűrhet az ember, ha a kereszténység és a kultúra kapcsolatát a fenti paradigmában kicsit végiggondolja. Az egyik, hogy a látszat ellenére nem a kultúrharc az egyetlen vállalható opció - márpedig mivel ez a leghangosabb és leglátványosabb, s talán erre lehet a legkönnyebben toborozni a híveket, sokszor úgy véli az ember, az egyháznak egyfajta "szent kötelessége" beletemetkezni a kultúrával szembeni rugdalózásba. Mielőtt valaki félreérti: persze hogy lehetnek olyan kérdések, ahol éppen a kultúrharc a helyes viszonyulás, de nem lehet minden kérdés ilyen, amit a kultúra elénk tesz. Éppen tegnap mondtam egy kedves barátomnak, hogy ha egy keresztény állandóan kenyértörésre akar vinni minden kérdést és a szüntelen kulturkampfban éli meg magát, az olyan, mintha valaki egész földi életében egy világháború kontextusában számlálná a napjait. Azt pedig nem lehet józan ésszel és idegrendszerrel megcsinálni - előbb-utóbb kiégés és összeomlás lesz a vége, sőt talán pont a legnagyobb "kultúrharcosok" képesek aztán átsodródni a másik végletbe, ami mindent zabál és fogyaszt, amit a kultúra felkínál.
A másik fontos tanulság számomra, hogy az egyháznak rugalmasságra van szüksége, hogy az itt bemutatott ötféle látásmódot a helyzetnek megfelelően váltogatni tudja. Nem mindig magától értetődő ez. Nehéz például az előbb említett kultúrharcból "átkapcsolni" és hirtelen a szintetizáló látásmód integratív szemléletmódja szerint nézni a dolgokat. Az egyes modellek annyira mások tudnak lenni, hogy keresztény ember legyen a talpán, aki ezeket önmagában belül simán és békésen képes egyeztetni egymással. A flexibilitás tehát komoly kihívás és követelmény, ráadásul állandó jellemzőként meg kell maradnia, hiszen a kultúra is mindig változik, tehát a hozzá való viszonyunk se lehet ugyanolyan.
Végül a harmadik tanulság, hogy szerintem az egyház ha akarja, ha nem, hatni fog a kultúrára. Ezt a lehetőséget viszonylag keveset szoktuk hangoztatni - inkább mindig azt emeljük ki, hogy a kultúra (vagy "a világ") milyen erősen képes hatni az egyházra. Pedig ez oda-vissza történik: ezért szimpatikus számomra, hogy maga Niebuhr is kicsit kiexponálja az utolsó lehetőséget. Szerintem is a kultúrát átformáló Krisztus az, amely talán a legjobban képes együttműködni a másik négy opcióval. Persze ismét megjegyzem, a kereszténységnek nem az a dolga és küldetése, hogy kultúrákat formáljon át, de a hatásait tekintve mégis tesz ilyesmit. És ha így van, talán jól tesszük, ha számolunk ezzel a hatással!
A sorozat előző részei:
Ennyi lenne a konklúzió: ne kultúrharcoljunk? Csak mert az aktuálpolitikában most épp használatba került a szó? (És mást jelent: a középosztály magaskultúrában játszott szerepének erősítését, tehát nem Gizike, hanem gőzeke.)
VálaszTörlésSzámos szerencsésebb sorozatod volt már, ennek a kiindulópontja is téves (miszerint a kultúra valami külső adottság, és nem belülről alakított), a kifejtésről nem is szólva. Végigismertetsz egy olyan könyvet, melynek a szerzője is bevallja, hogy "mesterkélt dolog modellekben gondolkodni". Neki az.
Aktuálpolitizálni kívánatos és hasznos is - ha van működőképes koncepciód, ami észszerű belátásokhoz vezeti az olvasót. Itt mit kellene belátni? Hogy ha a Gizike mesterkélt és inkább ne, akkor a gőzeke szintén?
"Ennyi lenne a konklúzió: ne kultúrharcoljunk?"
TörlésEgyrészt: három pontot írtam, nem egyet. Másrészt ezt írtam volna? Hogy ne kultúrharcoljunk? Tényleg, mindösszesen ennyit olvastál ki a bejegyzésből?
"Csak mert az aktuálpolitikában most épp használatba került a szó? "
Milyen aktuálpolitikában? Hogy kerül ide az aktuálpolitika? Hol írtam itt most aktuálpolitikáról? Nem értem.
"Számos szerencsésebb sorozatod volt már, ennek a kiindulópontja is téves (miszerint a kultúra valami külső adottság, és nem belülről alakított)"
Hát bizony ha nem olvasod el a bejegyzéseimet, nem is fogod megérteni ezeket. Pontosan hol írtam olyat, hogy a kultúra külső adottság és nem belülről alakított? Honnan veszed ezeket? Miért találsz ki ilyesmit?
"a kereszténység körül a kultúra is szakadatlanul változik. De változik-e maga a kereszténység? Követi a kultúra változásait?"
Törlés- Számos példát idézhetnék a sorozatodból arra, hogy szerinted a kultúra külső adottság, ez a legfrissebb. Nos, a kultúra nem a kereszténység körül van, hanem a kereszténység a kultúra egyik alakító tényezője. Nem tudja (kívülről!) követni a kultúra változásait, mivel belülről alakítja a kultúrát. Pl. az idősek sem tudják kívülről követni a kultúra változásait, hiszen ők is a kultúra része. Helyesen: az idősek számára dilemma, hogy a fiatalabbak által bevezetett kulturális változásokat akarják-e követni. Keresztényekre ez így szólna: tudják/akarják-e a keresztények követni a posztkeresztények és egyéb nem keresztények által bevezetett kulturális változásokat? Ebből mindjárt világos, hogy téves/hamis beállítás a keresztények <-> kultúra. Valójában a kultúra alakítói között számos csoportot találunk, az egyik a keresztények csoportja.
- Én mindössze értelmük és összefüggéseik szerint olvasom a posztjaidat. Úgy tűnik, némely saját összefüggésed meglep téged, vagy nem akarod vállalni kerek-perec az álláspontodat. Talán egy következő sorozatban.