Ha egy keresztényt megkérdeznek arról, hol látja Isten keze nyomát a világban, akkor jó eséllyel azt fogja válaszolni, hogy a természetben. Az erdőket járva, a réteken átvágva, a növény- és állatvilágot szemlélve a keresztény embert az az érzés fogja el, hogy egy Intelligens Ágens áll a világ mögött, akinek keze nyoma jól látható a szabad természetben. Zavarba akkor jövünk, ha a "rend" kifejezés alatt nem a teremtett világ rendjét, hanem az ember által teremtett rendszereket értjük. Abban nincs ott Isten keze nyoma?
És akkor nemcsak az egyház érdekli Istent, hanem például a munka világa, a házasság és az állam kérdései is. Az Ő ujjlenyomatai a rendekben ugyanúgy ott találhatók.
Ehhez hasonlóan fogalmaz egy másik teológus, azaz Emil Brunner is, aki "A parancsolat és a rendek" című művében azt írja, az előbb felsoroltak olyan rendelések, melyekben ha töredékesen és indirekt módon is, de Isten akarata találkozik velünk. A házasság intézményében Isten akarata tükröződik, a munka, mint tevékenység Isten szándékai miatt létezik, és az állam, mint hatalom Isten rendelése is. (Egyébként meglehetősen groteszk, hogy Brunner könyve 1932-ben jelent meg Németországban, amikor ugye egy kis kefebajszú őrvezető kezdi átvenni a hatalmat...)
Az előző bejegyzésem alatt egy kedves olvasói komment egy érdekes felvetést fogalmazott meg az ószövetségi próféták kapcsán. A kommentelő az egykori próféták szerepéről ezt írta:
"Az igaz, hogy Izrael társadalom is volt, de a próféták Isten népeként szólították meg őket. Nem társadalomként, hanem egyházként, eklézsiaként. A próféták személyét nézve a szavuk egyházkritika volt. Mivel önmagukat is Isten népe részének tekintették, ezért szavuk a közösség önkritikája, önreflexiója. Isten szavaként pedig a próféciájuk az Isten "egyházkritikája"."
Tehát, hogy jól értsük ezt a véleményt, olvasóm szerint az ószövetségi próféták Izrael népét, mint "egyházat" szólították meg, erős kritikájuk egyházkritika volt és nem társadalomkritika. Ebben a véleményben sok igazság van, azonban mégis úgy éreztem, hogy nem teljesen fedi a valóságot. Az ószövetségi Izrael ugyanis fénykorában dinasztikus elvek mentén működő teokratikus királyság volt, ahol "állam és egyház" összefonódva működött. (Kicsit hasonlítanak ehhez mai környezetben az iszlám országok, ahol nincs külön "iszlám állam" és "iszlám egyház", hanem a kettő egyben létezik.) Izraelben a király szava, az országot működtető törvények, a társadalomszervezés, a hadügyek, a gazdasági élet, a kultúra művelése és minden más szegmens egyben vallási kérdések is voltak. Pontosan ezt látjuk a Biblia különböző részeiben is, ahol például a Tóra törvényeit átitatják Isten parancsai, de a zsoltárok himnuszai vagy a bölcsességirodalmi szövegek is vallásilag meghatározottak.
Igaza van olvasómnak abban, hogy a próféták dörgedelmes szavai elsősorban Isten kiválasztott népeként szólították meg a népet, de azért ezeknek mindig voltak társadalmi léptékű következményei is. Nem mondhatjuk azt, hogy a próféták csupán "egyházi ügyekben" szóltak a királyokhoz. Hányszor és hányszor hánytorgatják fel például a szegények, özvegyek és árvák elnyomását - márpedig ez a kérdés nem pusztán "egyházi probléma", hanem bizony az izraelita társadalom kérdése is. Ha ehhez hozzávesszük a bejegyzés elejéről a Bonhoeffer és Brunner által megfogalmazottakat, akkor szerintem mégis azt kell mondanunk, Isten a próféták szája révén egész Izraelt szólította meg, úgy ahogyan az volt.
De ismét leírom, mert rendkívül fontos: mindez egy teokratikus országban történt annak idején. Igaza van olvasómnak abban, hogy ma nem ezt a világot éljük. Nem olyan Magyarországon vagyunk, ahol a "király" (Orbán Viktor) egy teokrácia élén állna, így ha valahonnan előkerülne egy próféta, annak a hangja elsősorban az egyházhoz kellene szóljon "befelé".
De azért...
Ha Bonhoeffer és Brunner nem tévednek a fentebb leírt gondolataikban, a társadalmi rendekben Isten szándékai is jelen vannak. Akkor nemcsak az egyházi ügyek izgatják Istent, hanem az egyházon túli társadalmi szegmensek is. És ha ez így van, akkor egy elképzelt, mai, prófétai hangnak miért csak belsőnek kellene lennie? Miért is ne szólíthatná meg a "királyt" és embereit, és miért is ne hívhatná fel a figyelmüket arra, hogy Istent zavarják a súlyos társadalmi igazságtalanságok? Oké, nem teokráciában élünk, de ez biztosan azt jelenti, hogy a helyreigazító hang csak az egyház belső hangja lehet?
"végső soron hamis dolog a világot "kettéválasztani" egy szekuláris és egy szent területre"
VálaszTörlés- Egyrészt jó gondolat, hiszen a hétfő-szombat elválasztása is káros a vasárnaptól. Másrészt, praktikusan arra is szükség van, hogy kijelöljük a határt, amelytől a hit vezetői ne avatkozzanak bele durván az általuk NEM vezetettek életébe. Harmadrészt, ez a választóvonal, ha belegondolunk, filozófiailag nem létezik, csupán praktikus konvenció.
A szétválasztást abból a szempontból tartotta hamisnak Bonhoeffer, hogy Istent nemcsak a "szent" területek érdeklik, hanem a "profánnak" minősített régiók is (mint a munka vagy az állam). Más szempontból nyilván van különbség az egyház és a világ, a keresztény és a nem keresztény között.
TörlésA rendek, mandátumok négyes meghatározása a jelen, a bűneset utáni korszakra vonatkozik. Viszont a jelen korszak csak a bűneset előtti és a feltámadás, újjáteremtés utáni korszak figyelembe vételével értelmezhető, magyarázható. E két korszakról keveset tudunk, tükör által homályosan látjuk, az ember fogalomkészlete sem alkalmas a leírására. De a lényeget a részletek ismerete nélkül is tudjuk.
VálaszTörlésA bűneset előtt két rend volt a jelenlegi négyből. És a feltámadás, újjáteremtés után is kettő lesz. Vagy csak egy? :)
A munka rendje. Az emberi közösség rendje. Ezt felbonthatod a házasság és a tágabb emberi közösség rendjére. A Mt 22,30 miatt nem teszem, ráadásul így szimmetrikus a "kezdet" és a "vég". Minden amit az Isten teremtett jó, azaz tökéletes, "működőképes". Mégpedig szabályozás (törvény) nélkül is, mintegy létállapotából fakadóan. Nevezhetjük ezt akár harmonikus életnek is. A munka mandátuma harmonikus uralmat jelent a természet felett. Az Isten az embert közösségre teremtette. Ez harmonikus kapcsolatot jelent Isten és ember, valamint ember és ember között. Kormányzásra, államra nincs szükség, hiszen társadalom sincs. Nem kell, más jellegű a kapcsolat ember és ember között.
A bűneset elhozta a rend, a harmónia helyett a "káoszt". A munka mandátumára nézve. Semmi jele, hogy az ember tudná egy kicsit is Isten rendje szerint tudná formálni a munkát, a gazdaságot, uralni a természetet. Egyre diszharmonikusabban uralja a természetet. Az - egyesek szerint a protestáns etika segítségével is sikerre vitt - kapitalizmus, tetézve a fogyasztói társadalom gyakorlatával épp most szüli a történelem eddigi legnagyobb kataklizmáját, káoszát. Nincs jele az elkerülhetőségének. Nincs jobb gazdasági modell - főleg ami reálisan, időben be is vezethető -, amivel megelőzhető lenne.
A házasság (inkább család) mandátuma is válságban van, nem kell részletezni. Szomorú, hogy a legjobban épp a keresztyén kultúrkör világában.
Kormányzás rendje. A kormányzás a társadalom léte miatt szükséges. Van az emberi társadalomnak jellegzetessége, alapelve, műlködési mechnizmusa, stb. Ezeknek semmi köze az Istenhez. És szólhat a társadalom felé bármilyen prófétai hang, ösztönözve a társadalmat az isteni rend akár részleges "bevezetésére" - az mindig pusztába kiáltott szó. Van rá példa a történelemben, hogy nem? Az un. keresztyén kultúrkör önmagában is jó példa. E kultúrkör társadalmi viszonyrendszerét nem a keresztyénség, hanem a római minta, a római jog alapozta meg.
Egyház. A jelen korszakhoz kötött új rend. Egy Istent elvesztő világban az Isten elhívott egy lelki népet és megismertette magát, kapcsolatba lépett vele.
... folytatás
VálaszTörlésPersze az Isten ott van mind a négy mandátum mögött, fölött. Ott van az emberben a teremtettség állapotának (jó) emléke és hiánya, valamint a "belső kényszer", hogy a hiányt betöltse. És mind a négy esetében próbálkozik emberi módon és elgondolások szerint. Az egyház tekintetében ez a vallások létrehozása. A kényszert nevezhetjük teremtettségből eredő "mandátumnak". A kényszermegoldások üzenete pedig ez: egyedül nem megy, Isten nélkül nem megy. Ez mutat rá Istenre, ez tükrözi Isten akaratát. Illetve - és ez épp nekünk egy nagyon nehéz mandátum -, Isten népének egy a kényszermegoldások csődjében vergődő világban kellene felmutatnia, megélnie, hogy három rend esetében (munka, ember-ember kapcsolat) van jó megoldás. Ezt kell megélni a kényszermegoldások kényszerével szemben is, akár az életünk árán is (lásd Bonhoeffer). Azért, mert az egyház nem emberi próbálkozás szülötte, hanem az Istené.
Végül még egy gondolat, mintegy summaként.
A Mt 24 szerint, ahogy időben halad előre a történelem, az első 3 rend tekintetében egyre nagyobb lesz válság, haladnak a csőd felé. Az egyház tekintetében viszont ez nem igaz. Sőt! Az egyházon, Isten népe közösségében még az első 3 rend is, bár különböző mértékben, de működik. A rendek létükben egyetemesek, de működőképességükben nem. Azért van megkülönböztetett helyen az egyház a rendek tekintetében, mert Isten őrzi a működőképességét - a csak nekik szóló prófétai hangon keresztül is.
A megkülönböztetés pedig bizonyos mértékű szétválasztást is jelent. A szent és profán kérdése ettől izgalmas. Egyidejűleg igaz, hogy szétválaszthatatlan és szétválasztandó.
Na, ma lett a tegnapból. :)
Ha belegondolunk, azt célszerű isteni 'rend'-nek tekinteni, amit az ember maga nulláról nem tud megalkotni egy lakatlan szigeten, vagy egy Hobbes-féle spontán természeti helyzetben.
TörlésIlyen értelemben a munka nem önmagában isteni, hanem a munka + pihenőnap az - magától nem alakulna ki, mert nem logikus, hogy miért pihenjen az, akit egyfolytában is dolgoztathatsz...
A házasság a heteró monogám formájában isteni, látjuk is, hogy akinek Isten smafu, annak smafu lesz a heteró monogám is.
A kormányzás pedig... őszintén szólva, fogalmunk sincs, mi lenne ennek az isteni formája, csak tapogatózunk felé. Egyelőre ott tartunk, hogy ha Isten rendeletileg nincs, abból hamar brutális diktatúra lesz, személyi kultusz, újbarbárság, tömegmészárlás. Ha Isten rendeletileg van, abból meg pl. Irán, nyomasztó karhatalmi erkölcsrendészet, illetve nyugaton szesztilalom maffiával. Az ideálunk: a döntő többség önként azonosuljon a szerintünk optimális renddel, ne érezze azt kényszernek. Vagy jobb híján megfordítva: mi az a kvázi-optimális rend, amivel a döntő többségünk önként tud azonosulni?
"Az ószövetségi Izrael ugyanis fénykorában dinasztikus elvek mentén működő teokratikus királyság volt, ahol "állam és egyház" összefonódva működött." Folytassuk innen.
VálaszTörlésA teokrácia szó alapjelentése az Isten uralma. Ebben az értelemben az egész világ teokráciában él. Minden az Istené, minden fölött az Isten uralkodik, minden az Isten megengedő vagy tevőleges akaratának hatálya alatt áll, a végső döntést mindenről Isten hozza. Ebben az értelemben Izrael teokráciában élt.
A teokrácia szót viszont inkább jelzői alakban használjuk. Te is: teokratikus királyság. Ez emberi "találmány". Az ókortól napjainkig szerte a világon, több típusban jött létre. A társadalom hatalmi területeinek, hatalmi vetekedésének eredménye. Ki van legfölül, a főpap vagy a király? A két tisztség a győztes személyében egyesülhetett is (papkirály, cezaropapizmus).
A Biblia is beszél egy papkirályról, Melkisedekről. Ő egyben különbözött a többi papkirálytól. Egy város(állam), Salem királya volt, és egyben az Isten papja is. Nem egy emberteremtette vallás istenéé, hanem a Magasságos Istené.
Izrael a királysággá (azaz állammá) alakulása a társadalommá alakulását jelzi. Ez nem Isten akaratából történt, hanem a nép kívánságára. Királyt kértek Sámueltől, hogy náluk is úgy legyen, mint ninden népnél szokás. Az Isten közvetlen uralmát egy emberi, kényszerszülte megoldásra kívánták cserélni. Ezt az Isten az ellene elkövetett lázadásnak minősítette, de megengedte. Bár előre jelezte, hogy meg fogják bánni. (1Sám 8) Az engedménnyel az Isten átengedte Izrael életében a döntés jogát a királynak. Ettől még az Isten vezetése megmaradhatott volna, mert erre ott volt a Tóra (törvény, ige), valamint a király kérhette azt az Istentől vagy prófétától. Vagy akár emberi tanács is megóvhatta pl. egy rossz döntéstől, ha felismerte és elfogadta benne Isten vezetését (lásd 1Krón 21). A királyok uralkodásának értékelése elég hullámzó képet mutat. A próféták előszöri figyelmeztetése, utána ítélethirdetése, az Isten a történelmen keresztül megvalósuló ítéletei viszont nem a királyság intézményének, a társadalomnak a helyes útra terelésére irányultak. Egészen más volt a céljuk. Nem véletlen, hogy a fogság után királyság már nincs. Emberi próbálkozás volt, nem működött, megszűnt. Viszont Izrael népe megmaradt, mert a küldetése megmaradt. Mindezek alapján nekem egyértelmű, a prófétai szó bármennyire úgy tűnik, mintha társadalmi kérdésekben akarna megoldásra mutatni, azok nem megoldó kulcsok a társadalom számára. És a céljuk sem egy társadalom megjobbítása, annál sokkal szentebb. Ebből következően a prófétai szó Izraelt nem társadalmi mivoltában, hanem Isten választott népe (egyház) mivoltában szólítja meg. Az mindegy, hogy akkor azonos halmazt alkotott a kettő, akkor is a megkülönböztetést meg kell tenni. És az is mindegy, hogy a prófátai szó társadalmi kérdésekhez hasonló/azonos kérdéseket érint. Attól az még az egyháznak szól, mivel a célja más, hiszen célja szent. Az Újszövetség korában pedig a két halmaznak már nem nagy az átfedése, ezért még nyilvánvalóbb.
"Akkor nemcsak az egyházi ügyek izgatják Istent, hanem az egyházon túli társadalmi szegmensek is."
Az egész világ az Istené. Mindennel viszonyban áll (teremtői, tulajdonosi, uralkodói, bírói, stb.). Mindenhez köze van. Ehhez képest az "izgatják", "érdekli" nekem értelmezhetetlennek tűnik. Picit antropomorf istenképet tükröz.
Folytatás.
VálaszTörlésÁllam és egyház összefonódása Izraelben.
Nem volt összefonódva. Az állam és egyház szétválasztása nem egy XVII. századi társadalomfilozófiai gondolat. Ott van a Bibliában. Amikor a mózesi törvények meghatározták a papok és léviták feladat- és hatáskörét, ezzel a kultuszt elválasztották a királyi, állami vezetéstől. Így is lett. A prófétaság tiszte is az szétválasztást igazolja. Itt előfordult "összefonódás", amikor egyes profi próféták a király kívánsága szerint prófétáltak Isten szava helyett. Értékelésük a Bibliában egyértemű.
Itt is az látszik: Izrael egy nép, amely egyszerre egyház és társadalom, viszont a szakrális (egyházi) és a királyi (állami) szerep a strukturára és a személyekre nézve is elválik egymástól.
Az felvethető, hogy a papi vezetésű Nagytanácsban van összefonódás. Viszont a fogság után már államiságról nem beszélhetünk. "Önkormányzatiság" van, nagyobb birodalom államiságán belül. Ezt az állapotot Izrael nem "szerette", az állammal inkább kényszerű kooperációról beszélhetünk. A Nagytanács szerepe "királypótlás". A Nagytanácsban a papi részvétel és vezetés pedig egy csúsztatott értelmezése a mózesi mintának; mondhatnám, papi puccs. :)
Végül Melkisédekre vissza kell térni az összefonódás kapcsán. A főpapi és királyi tiszt egy személyben egyesülése a Zsidókhoz írt levél szerint Krisztusban teljesült be. Történetileg nézve: Melkisédek papkirály volt egy városállamban. Utána nagyon hosszú szünet, összefonódásnak nincs alapja. Végül Krisztusban a két tiszt örökre egyesül. Benne, csak benne. Sem Izraelnek egykor, sem az egyháznak ma nincs mandátuma "összefonódni". Ez visszavezetne az emberi teokráciák kérdéséhez: ki az úr a másik fölött? A prófétai szó viszont azt mondja, nem mi és nem "ők", hanem Ő az Úr.
Ezért (is) kell az Isten a történelemben kérdésénél pontosan megkülönböztetni az Isten megengedő és tevőleges akaratát az egyházra és az egyes személyekre nézve is, mert ebből ismerhetjük meg, mire szól a küldetésünk és hogyan. (A Balavány poszt nagyon jó volt!) És ezért kell megkülönböztetni, elválasztani a szentet a profántól, még ha az emberben, az egyházban (rajta keresztül a társadalomban) egyidejűleg jelen van. De ezek is összetett, nehéz kérdések.
Pihentetésül.
"Oké, nem teokráciában élünk, de ez biztosan azt jelenti, hogy a helyreigazító hang csak az egyház belső hangja lehet?"
Magyarország valóban nem az, nem is lesz. Viszont az egyház teokratikus közösség. Van feje és nem mi választjuk. Szerintem te teokrációban élsz. :)
Elnézést, hogy hosszú voltam. Nem kellett volna külön posztott szentelned a korábbi kommentem. :)
"Állam és egyház összefonódása Izraelben.
TörlésNem volt összefonódva."
- Nem hogy akkor, hanem még ma is össze van. (Pl. nincs polgári házasság és annak alapján járó bármi, akit nem rabbi ad össze, az a zsidó állam szempontjából nem házas.)