Ravaszkodás helyett ragaszkodás

Örökzöld téma a házasság, mind nagyvilági, mind egyházi berkekben. Ám ha az egyház és a házasság, vagy az egyház és a szex szavak egy mondatba kerülnek, az átlagember fejében kapásból valamiféle abúzus gondolata merül fel - állítja ezt egy friss interjúban Tóth Mihály, az Ökumenikus Egyház vezető lelkésze, aki a közelmúltban könyvet is írt a témában.

Jó kis interjú, és még akkor is az, ha foltokban elhangzanak számomra nem annyira szimpatikus mondatok is benne. Az egészből süt valami olyasmi, hogy a házasság érték, mégpedig olyan érték, amit védeni kell, támogatni, fenntartani, kiállni mellette, fújjon éppen akármilyen szél a divatban. Nehéz lenne bárhogyan is tagadni, hogy ez a kereszténységtől elvárható legnormálisabb álláspont: a házasság támogatása.

Sok szálon elindulhatnék az egyébként nagyon sok frappáns és néhol szinte humoros kijelentést artikuláló interjú mentén, én most mégis egyetlen pontot szeretnék aláhúzni, mégpedig a válás kérdését. Mivel teológiai tanárként etikát is oktatok, így a hallgatókkal való eszmecseréből, a vizsgák tételeiből vagy éppen az írásbeli dolgozatokból is látok egyfajta képet arról, mit gondolnak hívő emberek a házasság felbomlása kapcsán. Az igazság az, hogy sokfélét - és ezt önmagában problémásnak vélem. Tudja rólam mindenki azt nagyon jól, hogy szeretem a sokféleséget, de a házasság és válás kérdésében mégis elég monokróm a látásmódom: az ásó, kapa, nagyharang a legjobb válási ok, néhány egyéb kivételtől eltekintve. Nem látom be, hogy a Biblia sokoldalúan tárgyalná a válás lehetőségének kérdését - inkább azt gondolom, alapvetően nemet mond rá, bizonyos kivételekkel.

Sajnos azonban ma már egyáltalán nem itt tartunk. Nem olvastam erről felmérést, de általános tapasztalat, hogy keresztény körökben is sok helyütt teljesen normális és bevett megoldás elszakadni egymástól, sőt porondon álló szolgálók gyakran ugyanúgy viszik tovább a szolgálatukat válás után, mintha semmi sem történt volna. Mintha említésre se volna méltó a válás aktusa, esetleg szigorúan magánügy, és csak egy olyan életmozdulatról beszélnénk, ami természetes velejárója a sorsunknak. Ha leszoktatjuk magunkat arról a gondolatról, hogy a válás a Szentírás szerint alapvetően bűn, akkor persze tényleg nem lesz nehéz hívőként sem válni. Igen, van néhány bibliai indok is a válásra, de ne csináljunk úgy, mintha nem tudnánk, hogy az esetek jó nagy százalékában a keresztények válásának nem sok köze van ezekhez.

Tóth Mihály csak megerősíti az eddigi benyomásaim, amikor úgy fogalmaz, hogy a válás egyszerűen trendi jelenség lett manapság. Pedig:

"A házasságnak definícióként az a funkciója, hogy a másikat a hibáival együtt kérem, válóokkal együtt nősülök, szokták mondani."

Nyilván minden házasságban vannak jobb és rosszabb pillanatok, sőt lehetnek válságosabb szakaszok, egyet nem értések, olyan kérdések, amelyekben férj és feleség nem képesek hosszú távon sem megegyezni. Nem vagyunk jobbak az előző generációkhoz képest, de bizony a saját családomban és rokonságomban én azt látom, hogy szüleim és nagyszüleim a krízisekkel együtt is ragaszkodtak egymáshoz, még az is lehet, nem oldották meg az összeset, folyton-folyvást lenyelték egymás békáit, de azt érezték, akkor is és mindenképpen együtt akarnak maradni.

Manapság roskadoznak a polcok a házasság menedzseléséről szóló könyvektől, vannak házassági terápiás foglalkozások, Házasság Hete rendezvénysorozat - minden lehetőség adott egy posztmodern nyugati embernek, hogy megtegyen komolyabb erőfeszítéseket a házassága ápolása érdekében. Mindezek ellenére a statisztikai nagyságrend körülbelül azt mutatja, minden negyedik házasság tönkremegy Magyarországon, és nem úgy tűnik, hogy a hívők fényes csillagként ragyognak ebben a kérdésben, mintha erős kivételek lennének. Inkább belesimulnak a statisztikába, ami álláspontom szerint végtelenül szomorú.

Nem szeretnék semmit leegyszerűsíteni, mert tisztában vagyok azzal, hogy a házasság komplex kérdés, kismillió élethelyzet megpróbálja, ezerarcúak a krízisek, melyek ostromolják, sokféle útja van annak, ahogyan leépülhet. Jómagam huszonhat éve élek házasságban, tudom miről van szó. Nekem és feleségemnek is voltak rosszabb napjaink, házastársi balhék, krízisek, a másik elviselésének nehézségéből fakadó kérdések. De mégis, ha összegereblyézek minden felvethetőt, egyetlen kérdésben sűrűsödik össze a lényeg: akarod megtartani a házasságod és ezért elmész a végsőkig, vagy sem? Ragaszkodni kívánsz vagy ravaszkodni - és megmagyarázni miért jobb elválni?