Bölcs Salamon sokezer éve megmondta már: nincs új a nap alatt. Ahogy a közelmúltban írtam róla, hogy ma már egy politikus nem pusztán "törzsfőnök" (aki viszi az ország ügyes-bajos dolgait), de "sámán" is lenni akar (azaz szellemi iránymutató), a jelenleg zajló közéleti fejlemények Magyar Péter és Varga Judit ügye kapcsán megint rámutatnak arra, hogy messiásfigura nélkül az ember elveszettnek érzi az életét.
Nos, a hazai politika jelenlegi helyzete több szempontból is kezd olyan lenni, hogy a kulcsszereplőket lassan már csak vallási fogalmakkal tudjuk jól leírni és megközelíteni. Mindkét oldal várja a maga messiási beteljesedését, illetve mintha némelyek már meg is találták volna. A jobboldalon Orbán Viktorra sokan úgy tekintenek, mintha Isten egyenes adásban szólna hozzájuk rajta keresztül. Valamiképp ő a mi oltalmazónk és béketeremtőnk: aki megőrzi ezt a kis országot a háborút akaró gonosz európai sátánok tengerében. Azt nem tudom, ő maga mennyire akar ilyen értelemben többé válni egy Fősámánnál és belépni a messiási cipőbe, viszont hogy ennek van politikai előnye számára, az biztos. Az ellenzéki térfélen mintha ilyen figuraként néznének most fel Magyar Péterre, aki kilépett a "gonosz rendszer" árnyékából és most tömegeket tud az utcára hívni. Egyesek úgy beszélnek róla, hogy talán ő lesz az, aki lebontja a "Halálcsillagot" (vagyis a kormány rendszerét) és legalább reményt kínál egy szebb világra, mert hát emberek, olyan nincs hogy semmiben se higgyünk, valamiben és valakiben muszáj hinni - szólnak a messiásváró hangok.
Nem akarok se balra, se jobbra, se kormányoldalra, se ellenzéki térfélre verbálisan odapörkölni. Mindenki politikai ízlésére bízom, hogy kiben látja a "maga messiását", Orbán Viktorban, Magyar Péterben vagy másban. De annyit ez az egész közéleti atmoszféra szépen megmutat, hogy még egy alaphangon szekuláris társadalomban is (mint amilyen a magyar) nem lehet remény és hit nélkül normálisan élni. Kell nekünk egy szabadító-figura, akinek el tudjuk hinni, hogy majd minden jó lesz. Azt is tudjuk, hogy a politikusok többnyire hazudnak és az ígéreteiknek jó esetben is csak kis százalékát tartják be. De ezen az áron is kívánjuk az édes szavakat. És ehhez annyira, de annyira ragaszkodunk, hogy közben észre sem vesszük: bár felvilágosultnak tartjuk magunkat, akik büszkék arra, hogy már "túlhaladtak a vallások hülyeségein", mégis egy az egyben vallási jellegű hozzáállással és attitűdökkel fordulunk a politikusok felé. Vagy ahogy Mircea Eliade nálam jobban leírta: a vallástalan társadalom valójában "kriptovallásos" viselkedésű, azaz észre sem veszi hogy vallásos színezetű tettekre ragadtatja magát.
Egyszóval, most olyan időket élünk, hogy már nem elég Fősámánnak lenni, kevés a szellemi iránymutatás, a politikai influencer-lét, a közéleti megmondóemberkedés. (Írom én a Megmondom blog házigazdájaként ugye...) Most már messiások kellenek, akik beígérnek és felmutatnak egy hihető politikai eszkatológiát. Szerintem a következő választásokon azok lesznek sikeresek, akik ezt a messiás-szerepet a legpontosabban tudják megcélozni és eltalálni - az emberek rezonálni fognak rá. A kérdés ezért nem feltétlenül az, ki kap több szavazatot, hanem talán inkább az: kinek a messiása piacképesebb?
Köszönet ezért a posztért, ráfér a közéletünkre.
VálaszTörlésKét apró kiegészítés:
1. Nem árt emlékezni az Úr szavaira amit Pilátusnak mond az ő országáról a Jn 18,36-ban....
2. Ami a politikai messiásvárást illeti, a mögöttes hatásmechanizmust már rég kifejtette Polányi Mihály a Beyond Nihilism c. 1960-ban megjelent esszéjében, magyarul a Polányi Mihály filozófiai írásai II. kötetben jelent meg (1992, Budapest, Atlantisz kiadó, most a két kötet közös ISBN-jét találtam meg: 963-7978-100). A legérdekesebb publikusan elérhető írásnak a lényeges idézetekkel Geng Viktor: A morális invezió és álruhás formái c. cikke, ld.htt ps://polanyiana.org/articles/polanyiana-2011-1-2-20_geng-viktor-a-morlis-inverzi-s-lruhs-formi.pdf
Az alábbi két rövid idézetet is itt találtam most meg (a könyvet elő kellene keresnem:
"Mivel egyetlen társadalom sem felel meg a keresztény előírásoknak, minden magát
kereszténynek valló társadalom szükségképpen egy belső ellentmondástól szenved,
és amikor ez a feszültség lázadásban ölt testet, vezetőiknek szükségképpen arra kell
törekedniük, hogy nihilista messianisztikus uralmat hozzanak létre. […] Csak úgy
maradhat fenn, ha az abszolút jó letéteményesének hirdeti magát: a Második Eljövetel
még nagyszerűbb, mint az első, és ennélfogva túl van jón és rosszon. S íme, itt van
előttünk keletkezőben az ’amorális felsőbbrendű ember’, akit Norman Cohn Bakunyin
és Nietzsche követőihez, napjaink ’felfegyverzett bohémjeihez’ hasonlít. A keresztény
erkölcs túlhajtásai első ízben itt fordulnak át kíméletlen erkölcstelenségbe"
"Robespierre és utódai között kimutatható az a fejlődési folyamat, melynek során a
messianisztikus erőszak valamilyen cél elérésének eszközéből öncéllá alakult. Akár a
személyes nihilizmus, akár a totalitárius erőszak alakját ölti magára, ez a végeredménye
a morális szenvedély újkori megtestesülésének. Ezt az átalakulást én a morális inverzió
folyamatának nevezem."
Polányi okfejtésébe most nem bonyolódnék bele, de itt konkrétan mire gondoltál? ("Nem árt emlékezni az Úr szavaira amit Pilátusnak mond az ő országáról a Jn 18,36-ban....") - hogy Isten Országa nem e világból való?
TörlésIgen, pontosan erre.
TörlésAki evilági politikai Messiást vár, az nem látja a fától az erdőt.
Ebben igazad van, de a bejegyzésben arra próbáltam rámutatni, hogy a "messiásvárás" egyfajta belső ösztönünk - amit rávetítünk a politikusokra is, akik kapnak ezen és előszeretettel le is festik magukat messiásoknak. Kereslet-kínálat. Természetesen nem azt mondom, hogy ez így jó, de amire rá akartam világítani, hogy a kriptovallásos hajlamainkból valahol magától értetőden következik.
TörlésAkkor a leglényegesebben, Jézus mondata kapcsán egyetértünk (ami egyáltalán nem lep meg :-) )
TörlésPolányi meg abból a szempontból érdekes, hogy amit te kriptovallásos hajlamnak nevezel, az nem puszta belső ösztön, hanem kultúrális beállítódás amit tacit tudás táplál: aminek az egyik gyökere valahol a zsidó-keresztény egyházak erkölcsi elvárásaiból fakad, ami legalábbis a kisprófétálig vezethető vissza, a másik gyökere pedig a felvilágosodás és az arra épülő nihilizmus.