Erotikus kérdések...

Hodász András új videójában már egy új Hodász András beszél: egy olyan ember, aki nem is nagyon rég katolikus atyaként állt egy közösség élén - most pedig már önmagát homoszexuálisnak vallja és ahogy az kiderül, már párja is van. András nagy utat tett meg, a kérdés azonban nem ez, hanem hogy merre megy. És a még nagyobb kérdés: mi keresztények merre megyünk a szexuálerkölcsi prioritásainkban?

Ha valaki kisebb-nagyobb figyelemmel követi a keresztény podcastok, blogok, médiafelületek világát, esetleg szívesen tölti az idejét viták és eszmecserék átolvasásával, meghallgatásával, megnézésével, lehetetlen hogy ne vette volna észre, hogy a keresztények rengeteget beszélnek az LMBTQ mozgalomról és általában a homoszexualitásról. Ezt én értem is, meg nem is. Tudom, hogy külföldön egyházak szakadnak szét emiatt és egyébként maga az LMBTQ mozgalom is harsányan képes kikönyökölni minél több mikrofonnál magának a helyet. 

Hodász András videójára érkezett időközben reakció Szabados Ádámtól, amire már viszontválasz is született Andrástól komment formájában. Kettőjük esetében ez érthető, hiszen András szólította meg Ádámot - ilyen helyzetben én is reagáltam volna. Mivel ebben a vitában alapvetően Ádám oldalán állok - egyszerűen a Biblia sehogyan nem hagy mozgásteret a homoszexualitás kérdésében -, nem kívánom megismételni az általa leírt érveket. Csak egyetlen kitérőt akarok most tenni arról, hogy Jézus idejében nem ismerték a hűséges homoszexuális kapcsolatokat. Őszintén szólva, ez nekem nehezen hihető. A hellén-római kultúra, ami a homoszexualitást sokkal változatosabb formákban is elfogadta, mint a mai (gondoljunk például a pederasztiára, amikor egy felnőtt férfi egy fiatal kamaszfiút bevezetett a szex rejtelmeibe), ahol nem megtűrt, hanem általánosságban kívánatos volt a férfiak közötti intimitás, és ahol a meghitt barátság velejárója is lehetett - szóval egy ilyen közegben ne fordult volna elő a kitartó homoszexuális szerelem? Nehezen hiszem. Tény azonban, hogy Pál valóban nem tér ki minden variációra, és többnyire a kultikus prostitúciót, a kéjrabszolgaságot és a pederasztiát lehet azonosítani írásaiban, ami a homoszexualitást illeti. Ezzel együtt is kevéssé plauzibilis, hogy a három világ határán álló Pál (görög műveltséggel, zsidó háttérrel, római polgárjoggal), aki az egyik legrangosabb egyetemen tanult Tarzoszban, és aki missziójában kifejezetten a pogányok felé orientálódott, semmit ne tudott volna a saját kora bevett szexuális szokásairól.

De legyünk most megengedők! Tényleg nem tudjuk biztosan, hogy Pál nem ismerte a hűséges homoszexualitást vagy ismerte, csak nem írt róla külön. Akár előbbi, akár utóbbi a helyzet, itt egy hiányállapottal állunk szembe: érdemes-e azonban egy egész intim életformát, szexuáletikát és bibliamagyarázatot ráépíteni arra, amit nem tudunk? Egy másik példát is említek, ez pedig Jézus gyermekkora. Szinte semmit nem tudunk róla, leszámítva a születéstörténetet és egy kis epizódot Krisztus tizenkét éves korából. De vajon mit csinált Jézus öt évesen? Hát tíz évesen? És amikor betöltötte a tizennyolcat? Szabad ezen gondolkodni! Ezt tették az apokrif gyermekség-evangéliumok szerzői is. Az így keletkezett archaikus szövegek néhol mulatságosak, néhol bizarrak, néhol egyenesen feláll az ember hátán a szőr, amikor olvassa őket - főleg a gnosztikusokra emlékeztető teológiai kifacsarodások okán. Az igazság az, fogalmunk sincs milyen volt a gyermek és kamasz Jézus. De akkor erre a tudáshiányra nem jó építeni egy egész teológiát. Vannak apokrif gyermekség-evangéliumok, de tudtommal nincsenek gyermek-Jézus teológusok és a kamasz-Jézus köré épülő teológiai mozgalmak vagy gyülekezetek. A hiányra nem jó épületet felhúzni - azt csak biztos alapra lehet.

Ezt szerettem volna elmondani Hodász András videója kapcsán, most azonban leteszem ezt a fonalat. Mert ha elkezdenék reagálni András kijelentéseire, akkor egy soha véget nem érő bejegyzést kellene megírnom megint ugyanarról, amiről már én is írogattam itt, és amivel érzésem szerint az egyház túl sokat képes foglalkozni. Igazság szerint ez egyszerre érthető és érthetetlen. Azt értem, hogy a téma az asztalon hever és jelentősen átstruktúrálja a nyugati világ arculatát. Erre a nyugati kereszténységnek valahogyan reagálnia kell. Az egyház viszont úgy működik egyfajta jelerősítőként ebben a kérdésben, hogy egyébként lennének ennél fontosabb dolgai is - akár a szexuáletika területén. Nem hiszem, hogy van olyan keresztény vagy nem hívő ember, akinek még újat tud mondani az egyház LMBTQ-ügyben: az az üzenet, hogy a hagyományos kereszténység ellenáll mindenféle melegségnek, már világosan átment a közbeszédbe. Cikkek, podcastok, videók, könyvek állnak sorban ezügyben, ezek mögött vannak szociológiai, biológiára hivatkozó, kifejezetten teológiai, genetikára rámutató, társadalomlélektani tanulmányok és személyes életutak ismertetései is. Ha valaki LMBTQ-kérdésekben kíváncsi az egyházak véleményére, most már azért van mivel eltöltenie az idejét, csak győzzön az interneten felhalmozott anyagokkal foglalkozni! Van azonban a szexuális erkölcsben legalább két olyan terület, amit a homoszexualitással kapcsolatos dilemma túltolása jelentősen háttérbe szorított - pedig szerintem sokkal akutabb kérdések, és ezerszer inkább a húsunkba vágnak, mintsem az LMBTQ probléma. 

Az egyik a keresztények körében mára gyakorlatilag elfogadott házassági válás kérdése. Amikor én fiatalabb voltam, egyenesen botránynak számított, ha hívő emberek elváltak egymástól. Nem is igazán fordult elő ilyesmi, pedig akkor is megvoltak a feszültségpontok férj és feleség között, és semmivel sem számított az együttélés egyszerűbbnek a maihoz képest. Később már hallani lehetett válásokról, de még mindig ritkább esetekben, és sokszor inkább csak utólag derültek ki ezek a történetek. Mára oda jutottunk, hogy hívő körökben semmi különös nincs abban, ha férj és feleség szétszakítja a kapcsolatukat, sőt már olyanról is hallottam, hogy a válás egyenesen előnyös lehet - hiszen egy elvált hívő jobban átérzi egy válni készülő tesó lelkiállapotát, így hatékonyabban tud segíteni... Számomra teljesen világos ez a tendencia, és persze lehet azt mondani, hogy most más világban élünk, ez egy érettebb közeg, az egyház végre "nem szól bele" abba mi történik a családi fészekben - a válás egyébként is magánügy. Ezer sebből vérző mondatok ezek, amelyekkel most nem akarok tételesen foglalkozni. A lényeg az, hogy a válásoknak soha nincs jó gyümölcse semmilyen szempontból sem. Ahhoz képest, hogy ez a jelenség a nyugati kereszténységben tendenciaszerű lett, jóval kevesebb reflektorfény vetül rá, mint az LMBTQ-kérdésre.

A másik szexualitást is érintő kérdés a fiatalok önmegtartóztatása, amivel ugyancsak alig-alig vagy partizánszerűen foglalkozunk. Az őszinte igazság az, hogy a Biblia nem mond szinte semmit a házasság előtti szexuális kapcsolat kérdéséről. Azt látjuk persze, hogy maga a szex az isteni terv szerint olyanok számára adatott örömszerzési-stresszoldási-szaporodási célt szolgáló lehetőség, akik egymással szövetséges viszonyban állnak - vagyis házasok. Mivel azonban egy zsidó fiúnak 18 éves koráig illett megnősülnie, a bibliai világban már 12-13 éves korban eljegyezték egymást a párok, és az eljegyzést is válólevéllel lehetett felbontani. Egy ilyen helyzetben a "várj a házasságig!" vagy az "élj önmegtartóztatásban, amíg meg nem találod a párodat!" jellegű felszólítások megtartása nem tűnik túl nehéznek. De mit csináljon az a ma élő, keresztény elköteleződésű fiatal, aki beláthatóan csak a harmincas éveihez közeledve tervezi a házasságot? Értem én, hogy neki az egyház többnyire odaszúrja az önmegtartóztatás felszólítását - többnyire olyan idősebb hívők, akiknek van párjuk és házaséletet élnek -, de ez borzasztóan kevés és elégtelen. Ahogy az is, amikor annyi a válasz, hogy "házasodjatok előbb": az átlagos egyházi statisztika világosan megmutatja, hogy nagyjából háromszor annyi lány van az egyházban, mint férfi. Vagyis az ilyesféle, félfogról odavetett "jótanács" legjobb esetben is csak a férfiak esetében jelenthet valamit - de akkor még nem beszéltünk az életkezdési nehézségekről, lakásproblémákról, hihetetlen anyagi kihívásokról. Egyszóval és röviden, a keresztény fiatalok jogosan várnak a náluk tapasztaltabb és felnőttebb hívők támogatására és valamiféle iránymutatására. Édeskevés annyit mondani, hogy "nézd itt ez és ez van leírva a Bibliában, csináld meg, mi majd imádkozunk érted a háttérben!". Bocsánat, de ez nem más, mint a saját gyermekeink és fiataljaink cserbenhagyása!

Ezek a kiragadott témák szándékosan a szexuális erkölcs területéről kerültek most ide. Azt szerettem volna kifejezni velük, hogy a tűzerőből, amit az LMBTQ-kérdés dogmatikai-egyházjogi vagy teológiai etikai vitatkozásába beleölünk, át lehetne csoportosítani hasznosabb területekre is. Nem arról van szó, hogy ne foglalkozzunk a homoszexualitással - de arról nagyon is szó van, hogy többet kellene gondolkodnunk és írnunk a fenti két terület kapcsán.