Az óvatosság teológiája - szex és házasság (3)

Az angol nyelvben mintegy huszonkétféle kifejezést használnak a laza erkölcsű férfiak megnevezésére (mint amilyen a Playboy, a csődör, a szoknyavadász...), ám legalább kétszázat a hasonló erkölcsű nőkére (lotyó, szuka, könnyű préda, ringyó...). Tanulságos ez az összevetés, hiszen a hölgyekre vonatkozó kifejezések nemcsak számosabbak, de igencsak elmarasztalók - ellenben a férfiak szexuális teljesítményét pozitív színben feltüntető választékkal. Egyszóval: a nemiség ma sokszor szól valakik potencialitásáról vagy éppen becserkészhetőségéről - és ebből számos probléma adódik.

Ma a nemiségben sokszor a teljesítőképesség és a hódítás viszi a prímet. Az a menőbb, ha valaki képes minél több szexuális kalandba bocsátkozni, hatékonyabban hódítani és tapasztalatokat gyűjteni - ezáltal állítólag érettebb és felkészültebb lesz a házasságra. Persze olyan is bőséggel akad, aki nem kíván hódítani, állandóan partnert cserélni, csak egyszerűen a házasságra sem vágyik - a tartós párkapcsolatot azon kívül szeretné megélni. Ám az az ember, aki megvárja a saját nászéjszakáját, hogy igazi élményként akkor találkozzon először szexuális értelemben a párjával, enyhébb esetben prűdnek, rosszabb esetben vallási fanatikus bolondnak lesz felcímkézve a társadalmi többség által. Ez az egyoldalúság szerintem részben abból a korábban már leírt alapelvből fakad, hogy a szexualitást sikerült öncélúvá emelni, elválasztva eredeti funkciójától. Viszont ott van a másik oldal is, a valódi prűd álláspont, ami a szeretkezést csakis a gyermeknemzés eszközének látja. Mondani sem kell persze, hogy a szex nemcsak a fajfenntartás eszköze (ahogyan a korai egyházban ezt többen erőltették), és nem is pusztán örömszerző tevékenység, hanem a keresztény tanítás szerint lelki-szellemi oldallal is rendelkezik.

Amikor a Szentírás bizonyos keretek közé próbálja tenni a szexuális életet, nem kíván senkit a szex fizikai élményeitől megfosztani, hanem a lelki-szellemi oldal biztonságossá tétele révén szeretné garantálni, hogy a fizikai élmények is a lehető legjobbak és legátélhetőbbek lehessenek. Mert ha nem ez történik, potenciális lehetőségek nyílnak a sérülésre. A tömegmédia szerintem nagyjából-egészében torz képet mutat a szexualitás kérdéséről, a pornóipar szinte egy az egyben beszippantja a férfiakat, és az általános korszellem is nagyjából kimerül abban, hogy "ha jól esik, hát csináld, senkinek semmi köze hozzá!" Én úgy látom, ma az erotika és a szex olyan területként működnek, mintha az embernek egy aknamezőn kellene keresztülvágnia. Elvileg persze elképzelhető, hogy nagyon nagy szerencsével pont úgy sétálunk át a mezőn, hogy közben egyetlen aknára sem fogunk rálépni. Az első lépés megtétele előtt viszont érdemes mégis elgondolkodni, hogy megéri-e ezzel szórakozni? Ha aknakereső módszerrel lépünk a mezőre, lehet, hogy túl lassan haladunk, fárasztóbb lesz a séta, túlzásba is visszük az óvatosságot - de talán mégis jobb így tenni, mint aknára lépni.

Nos, ha címkézni kellene a Biblia általános "aknakeresős" szemléletét a szexualitást tekintve, én azt a nevet adnám, hogy az óvatosság teológiája. Ez a hozzáállás egyébként nemcsak a szex kapcsán kerül elő, hanem teljesen más területeken és teológiai kérdésekben is, főleg amikor Jahve arra neveli Izraelt, bizonyos szokásokat ne tanuljon el a környező kultúrákból. Valószínűleg ma már túlzónak tűnik az a hozzáállás, hogy a szexualitást a házasságon belülre helyezi a Szentírás, az óvatosság teológiája túlféltő megközelítése mögött azonban jogos indokok állnak. Tény, hogy az intimitás mint olyan, az ember legbelső valóját érinti, ezért minden károkozásnak még csak az apró lehetőségét is ki kellett zárni. Az óvatosság teológiájával megfogalmazott gondolatok mögött az a szándék rejlik, hogy az ember intim szférája lehetőség szerint sértetlen maradjon és ezáltal jól tudja megélni benső önmagát. Nyilván, az óvatosság teológiája nem megoldás mindenre. A házasságon belül is lehet nagy károkat okozni (rengeteg ilyen esetről hallani), de ezzel együtt is logikusnak tűnik az az irány, hogy egy stabil és jól megépített keret nyújtsa a szexualitás önfeledtségét, mintsem a kiszámíthatatlan keretnélküliség, ahol bármi jó és rossz előfordulhat. Ezért tanít a Biblia sokat magáról a keretről, vagyis a házasságról is. Ha a házasság jól működik, akkor nem lesz benne bántalmazás, viszont lesz benne a legjobban megélhető szex és gyengédség.

Minden rigorózusnak tűnő bibliai elv mellett azonban az a bibliaolvasó ember benyomása, hogy itt is léteznek kivételek. Így például Isten kegyelmesen megkülönbözteti azt az esetet, amikor egy férfi és egy nő házasságkötésük előtt fekszenek le egymással: ekkor a megoldás természetesen a házasság megkötése (2Móz 22,15). Vagyis, ha a szövetségkötés nem történt meg, mégis a szövetséges jogokat gyakorolja a pár, akkor egyszerűen kössenek szövetséget, helyezzék a kapcsolatot a biztonságot nyújtó keretek közé. Az ilyen passzusokból is az látszik, hogy nem a szexualitást marasztalja el a Biblia, hanem a köré építendő biztonsági keret felé akarja terelni a benne résztvevőket. És persze olyan is van, amikor maga Isten bontja meg a szövetséges kereteket: gondoljunk példának Ezsdrás könyve végére, ahol el kellett bocsátani az idegen asszonyokat. Ez annak ellenére történt így, hogy a válást a Szentírás egyébként nagyon nem pártolja.

Az ilyen kivételek azonban nem írják felül az alapvető szándékot, azaz az óvatosság teológiáját. Ennek pedig úgy gondolom az a világos oka, hogy a szexuális együttlét nemcsak a testi funkciókról szól, hanem a felek lelki összetartozásáról és találkozásáról is. Ha probléma adódik, az nem feltétlenül testi-fizikai szinten üti fel a fejét, hanem lelki szinten. De milyen lelki problémák jöhetnek szóba egyáltalán? Nos, gyakorlatilag bármi és akármi, ezért egyetlen kiragadott példaként most az összehasonlítás jelenségét fogom felvetni. Egy fiatal sráctól szeretnék idézni, aki a következőt írta: "Ha lefeküdnék egy másik lánnyal, tudom, hogy két dolog megtörténne. Sohasem tudnám elfelejteni, és ezért összehasonlítanám majd a jövőben a feleségemmel." Érdekes módon több ilyen véleményt is találtam, vagyis az emberek jó része - és ez teljesen érthető - nem képes elfelejteni a legelső erotikus élményét, és sokszor szinte tudat alatt is ahhoz méri az összes későbbit. Nyilván nem kötelező ennek így lennie, mégis alapvetően szeretjük ezt csinálni. Ez tehát akár egy akna is lehet, főleg ha az aktuális partner gyengébben szerepel a megelőzőkhöz képest. Nem mindenki lép rá erre az aknára, de valljuk be őszintén, a belső lelki mechanizmusaink olyanok, hogy szívesen rávesznek bennünket mindenféle méricskélésre. A szexuális tapasztalatokat tehát egymáshoz viszonyítjuk, ami valamiféle teljesítménykényszert okozhat mind bennünk, mind a partnerünkben. Az összevetés kapcsán szeretnék még idézni egy lányt is, aki pedig ezt írta: "A nászéjszakán szűz akarok lenni, és át akarom élni a férjemmel való egyesülés minden izgalmát, sérülékenységét és kényelmetlenségét. Nagyon örülök, hogy nem kell senkivel sem összehasonlítanom majd a férjemet, és csak arra összpontosíthatok, hogy őt boldoggá tegyem."

A fent említett lehetséges problémát az ilyesféle összehasonlításról kézenfekvő úgy kizárni, ha az ember hűségesen várakozik az első és egyetlen partnerére - mondja az óvatosság teológiája. Várakozni persze rossz, főleg egy olyan társadalmi térben, ami kétféle üzenetet is tolmácsol ezügyben: (1) ne várakozz, tedd meg most és mihamarabb, (2) minél később nősülj meg vagy menj férjhez, előbb éld ki magad! Megszámolni nem tudom hányszor hallottam már azt a mondatot, hogy azért érdemes kitolni a házasság idejét, hogy "előtte még hadd élvezze az ember az életet". Személy szerint ezt tartom a Zeitgeist egyik legbunkóbb hazugságának, mert világosan következik belőle, hogy a házasság utáni szakasz már élvezhetetlen, tulajdonképpen semmi más, mint az élet igazi élvezetéről való lemondás. Huszonhét éve vagyok házas és bizton állíthatom, ebből semmi sem igaz! Persze a várakozás ettől nem lesz könnyebb. Kérdés azonban, ha valaki nem tud várakozni és nem tudja a vágyait a saját uralma alatt tartani, házasságkötés után vajon mennyire lesz képes? Ha nem tanulja meg valamiképp, hogy ő irányítsa a vágyait és ne a vágyai őt, akkor miért és hogyan működik majd ez, ha házasemberként megkíván valaki mást a férje vagy felesége helyett?

Nem akarom azt mondani, hogy az általam óvatosság teológiájának nevezett koncepció úgy jó, ahogyan van. De egy túlszexualizált nyugati miliőben, a tengernyi pornót és meztelenséget kínáló médiapiacon, a szemek világában melyben élünk, egy ilyen látásmódnak is helye van az asztalnál. Nekem nem úgy tűnik, hogy az embereket a szexualitást terén a túlzott szigor kötné gúzsba manapság.