Jogodban áll... szexelni? - szex és házasság (2)

Az előző bejegyzésben egy gondolatkísérletet vittem végig, ami persze nem volt sem hibátlan, sem hiánytalan, mégis talán felrajzolt egy lehetséges útbejárást arról, miért érdemes a természetjogi etika alapján a házasságot a szexualitás megélésének terepévé nyilvánítani. Most egy lépéssel közelebb szeretnék menni a Bibliához.

Mint minden érzékeny kérdésben, úgy ebben is sok múlik azon, bizonyos fogalmakon mit értünk, hogyan definiáljuk őket és milyen jelentéskört biztosítunk a számukra. Ha ehhez most hozzávesszük azt a tényt is, hogy a Biblia egy teljesen más kultúrában, társadalomban, világban, egyszóval egészen más kognitív környezetben keletkezett, mint amiben most élünk, a helyzet csak bonyolultabbá válik. Az én javaslatom ezért az, ha házasságról és szexualitásról beszélgetünk, húzzunk egy demarkációs vonalat két dolog közé: hogy mit tanít a Szentírás és milyen képet mutat ezekben a kérdésekben. Mondok egy példát. A Bibliában egy férfinek gyakran úgy lett felesége, hogy a szülei hoztak neki, szereztek számára, akár el is döntötték helyette kit vegyen feleségül. Aligha kell ezt a tipikusan kulturális vonást átemelni a huszonegyedik századba és "keresztény gyakorlattá" tenni. Nonszensz még csak felvetni is, hogy egy agglegénynek apuci és anyuci "hoz egy nőt" és kötelezi, hogy aztán feleségül vegye. A házasodás pragmatikus kérdéseiről a Biblia egy olyan képet nyújt, amit senki nem követ a hívők közül sem. Más azonban az, ami a kérdés teológiai tartalmát illeti, azaz a házasság kapcsolati szemléletét, a hűség mibenlétét, a szexualitás szerepét és erkölcsiségét, vagy éppen a paráznaságról alkotott jogi-teológiai képet. Ha vannak maradandó tanítások, azok csakis ezekre épülhetnek.

A házasság a Bibliában mindenekelőtt szövetséges kapcsolat. Vagyis, a férj és a feleség szövetséget kötnek egymással, amikor összeházasodnak. Nem a papír a lényeg (ahogy manapság mondani szokás), hanem maga a szövetség, mint szellemi állapot. A szövetség természetesen jogokkal és kötelességekkel jár és a Szentírás azt tanítja, ha ezekkel valaki jól él, akkor az a házasságát is jó irányban tartja. Ezért beszél úgy a Biblia az igazán jó házasságról, hogy abban valamiképpen Isten maga is megjelenik, kiábrázolódik, valóságos lesz. Így például ha a férj jól szereti a feleségét, az olyasmihez hasonlít, ahogyan Krisztus szereti az egyházat: vagyis önmagát adja érte. A szerető és odaadóan hűséges férj Jézus szeretetét képes reprezentálni a házasságban. Valószínűleg az sem véletlen, hogy Krisztusnak az egyházához való viszonyát is többször a házasság hasonlatával érzékelteti a szöveg: ebben a metaforában az egyház a "Mennyasszony" és Krisztus a "Vőlegény".

Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy a házasság a Bibliában sokkal többet jelent annál, mintsem egy férfi és egy nő összeköltöznek, aláírnak bizonyos papírokat és próbálnak utána közös életet teremteni maguknak. A házasság egy megszentelt és kitüntetett kapcsolat, ami a szövetségkötés miatt felruház bizonyos jogokkal is. A Biblia szerint a szexualitás ugyancsak a szövetséges jogok közé tartozik: annak van joga gyakorolni, aki megkötötte a szövetséget. A paráznaság (porneia) kifejezés elég árulkodó ebben a tekintetben. Sokan pusztán annyit tudnak erről a szóról, hogy a házasságon kívüli szexre vonatkozik. Valójában nem ilyen egyszerű a helyzet. A paráznaságot a Biblia a tulajdon és a szövetség kérdései mentén tárgyalja és sokkal többet jelent a házasságtörésnél. 

Első körben a paráznaság inkább egy olyan tettre utal, amikor valaki szövetséges jogokat akar gyakorolni a szövetség megkötése nélkül. Ezért ír több helyen is a Biblia arról, hogy Izrael "idegen istenekkel paráználkodik" (Bír 2,17; Jer 3,9). Nagyon érdekes, hogy a  Molok-kultusz mocskos tetteit, ahol gyerekeket áldoztak fel egy bálványnak, nem gyilkosságként, hanem paráznaságként ítéli el a Biblia: "...akkor én fordítom arcomat az ellen az ember ellen s rokonsága ellen, s kiirtom népéből őt és mindazokat, akik egyetértettek vele a Molokkal való paráználkodásban."

A paráznaság első körben tehát inkább tűnik egyfajta "szellemi jogszerűtlenségnek": olyasmit akarok tenni, amire nem vagyok feljogosítva, amit egyébként nem tehetnék, mert kívül állok egy megkötött szövetségen. Izrael nem Molokkal, hanem Jahve-val kötött szövetséget, ami kötelezi bizonyos dolgokra és korlátozza más dolgok megtételében. A bálványimádás attól is paráznaság, mert egyrészt megszegi az Istennel kötött, érvényben lévő szövetséget, másrészt egy másik szövetség megkötése nélkül gyakorolja a szövetséges jogokat.

Ugyanakkor a paráznaság a tulajdonnal kapcsolatos kérdés is. Aki parázna, az ad valamit, de ezt úgy teszi, hogy közben a más tulajdonát veszi el. Tudom, mai szemmel furcsa tulajdonról beszélni férj és feleség kapcsán, de a Szentírás mégis hasonlóan fogalmaz, amikor a férj és felség testéről ezt mondja: "A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; hasonlóképpen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége." (1Kor 7,4). A házasság szövetséges kapcsolatában a férfi teste a nőé, és a nő teste a férfié: így válnak ketten eggyé, így tartoznak össze, egymás felé fordulva. A házasságtörés ezért is számít bűnnek és paráznaságnak, mert ilyenkor a férj vagy a feleség odaadja a saját testét valaki másnak, aki nincs benne a szövetségben, következésképpen nem is gyakorolhatná a szövetséggel együtt járó jogokat. Ennek persze van valamiféle haszna, szexuális izgalommal jár, a titkos szerető bizsergető érzésével, vagy azzal a benyomással, hogy valami új és a megszokotthoz képest változatos dolog történik. Nem arról van szó tehát, hogy ez egy kellemes és kielégítő élmény-e, hanem arról, mennyire jogszerű és erkölcsös a szó bibliai értelmében.

Megpróbálom rövidebben összefoglalni az eddigieket:

1. A házasság a Bibliában szakrális dolog: férfi és nő odaadó és hűséges szövetséges kapcsolata, ami még magát Istent is kiábrázolja.

2. Ha szövetséget kötünk, akkor ez jogokkal és kötelességekkel jár. A házasság egy szellemi szövetség, ami bizonyos dolgokra feljogosít.

3. Nem szabályos, ha valaki szövetséges jogokat akar gyakorolni úgy, hogy nem kötötte meg a szövetséget. A paráznaság erről szól: jogtalanságról. Az erkölcsi tartalma csak ezután értelmezhető.

4. A házasságban a szövetséges partneremé a testem: ez nem rabszolgaságot jelent, hanem szeretetből történő önátadást, hiszen a partnerem ugyanezt teszi velem is.

5. Ha a házasság szövetség és a testem úgy adom oda, hogy nem kötöttem meg a szövetséget, akkor szövetséges jogokat gyakorlok szövetségkötés nélkül.

A fenti gondolatok talán szörnyen paragrafus-ízűnek és száraznak tűnnek, igazán lélektelennek, mint amelyek nem vesznek tudomást a szexualitás és a házasság emberi dimenziójáról, hanem jogi terminus technicusokkal próbálnak beszélni a kérdésről. Természetesen szó sincsen arról, hogy a Biblia érzelemmentesen közelítene a házassághoz és a szexualitáshoz. Ugyanakkor nagyon is próbál lefektetni egy kézzelfogható keretet - éppen a szexualitás védelmében, hogy a benne részt vevők a lehető legjobban élhessék ki a vágyaikat. A következő részben viszont inkább az egész lélektani oldaláról szeretnék majd elmondani dolgokat, illetve arról a specifikus kérdésről, hogy mit mond a Szentírás az olyan esetről, amikor az egyébként összeházasodni kívánók "elsietik" a dolgokat...