No woman, no cry...

Ha átgondoljuk a teljes keresztény egyház nemiséget illető megoszlását, kétségkívül azt kell mondjuk, a hívők többsége a gyengébbik nemhez tartozik. Azaz, több a nő, mint a férfi. Ez a tény sokféle kérdést felvet, de talán nincs még egy olyan, ami annyira megosztó lenne, mint a nők papi, lelkészi vagy tanító szerepbe helyezése. Nem tudom miért, de az elmúlt napokban ez kétszer is szembejött velem. Mindkétszer férfiak részéről, akik tiltakoztak a nőkkel szemben.

Talán úgy illendő, hogy első körben "házon belül" söprögetek. A pünkösdi mozgalom a huszadik század első évében indult el a híres Azusa utcai ébredés keretében, egy kis utcából Los Angeles-ben. Hosszú lenne csak a kivonatát is leírni az ott zajlott eseményeknek, azonban a felvetett téma szempontjából most az a jelentős, hogy a pünkösdiek bizony nőket is odaengedtek a szószékre, akik valamiféle értelemben tanították a gyülekezetet. Később aztán a pünkösdi egyházban világosan megtiltották és ellenezték a női lelkészkedést és tanítást - ma pedig nagyjából az a helyzet, hogy jelentős enyhülés látszik ezen a területen. Ismerek egyházon belül lelkészhölgyet és tanítót is, akikkel egyébként az égvilágon semmi gondom nincs.

Ha teszünk egy pici kitekintést a többi felekezetre, a baptista egyházban nincsenek igazán női lelkészek-tanítók, míg az evangélikus és református egyházban kifejezetten sok hölgy juthat ilyen szerephez. A nagy vita persze a katolikus egyházban zajlik mostanság, ahol szigorúan csak cölibátusban élő férfiakat szentelnek papoknak - de a "teljes papfogyatkozás" miatt nagyon is felmerült a női papok és női tanítók kérdése. Mindezt azért is vetem fel, mert a napokban halt meg az egész kérdéskör egyik heves ellenzője az anglikán egyházban - az amerikai püspök Jack Iker. Bevallom, mivel nem igazán vagyok képben az anglikanizmusban, nem hallottam még az úriemberről, de mint kiderült, a nők felszentelésének egyik kifejezett bírálójaként volt ismert. Iker persze a teológiai liberalizmus és progresszió ellen is küzdött, konzervatív látásmódjának azonban az is része volt, hogy a nők ordinációjával szemben definiálta önmagát. Erről például ezt is mondta: 

"Ez nem a nők ellen szól, ez egy teológiai látásmód. Úgy gondoljuk, hogy a nők felszentelése (...) alapvető szakítást jelent az apostoli hagyományokkal és a bibliai tanítással."

Vagyis Iker úgy vélte, hogy az apostoli hagyományok és tanítások része, hogy a nőknek csend a neve, ami a tanítást és lelkészi-papi hivatást illeti. Mondani sem kell, a viták pont ebből indulnak. Szerintem nagyon fontos az ilyen kérdésekben, hogy ne pusztán egy-egy bibliaverset vagy szakaszt nézzen át az ember, hanem amennyire lehetséges, a Szentírás teljes kontextusában, a férfiről és nőről vetített képének egészében próbálja elhelyezni a problémát - figyelembe véve azt a sajátos körülményt is, hogy az egész Biblia egy erősen patriarchális légkörű valóságban született.

Tudjuk jól, hogy a tiltás hátterében főként az első korinthusi levél nőket istentiszteleten szabályozó passzusai állnak - nem csak ezek a versek, de ez talán a locus classicus forrás. Ahogy a kortörténetből sejthető, ebben a közösségben a nők bekiabálással, hangos fecsegéssel is zavarhatták az alkalmat - Pál pedig azt írja, hogy nem engedi meg a nőknek a megszólalást a gyülekezetben. Ha nem értenek valamit, kérdezzék meg otthon a férjüket. A nőnek nem illik az ekklésiában beszélnie - írja a szöveg. Na már most, a görög ekklésia kifejezést a katolikus fordítások az "Egyház" (nagybetűvel!) szóval adják vissza, ezzel is azt sugallva, hogy itt az egész egyetemes egyházról van szó. 

Ennek viszont szerintem legalább két dolog ellentmond. Egyrészt, az ekklésia kifejezést minimum háromféle értelemben használja a teljes Biblia: mint népgyűlést, azaz emberek összeverődött csoportját minden szakrális célzat nélkül, másrészt a helyi gyülekezetre alkalmazza, harmadrészt néha a teljes kereszténységre. Utóbbira használja egyébként ritkábban, sokkal gyakoribb az első kettő előfordulása. Másrészt, tudjuk jól hogy a páli levelek erősen szituatív jellegűek, vagyis azért íródtak, hogy lokális problémákra megoldást adjanak. Persze levonhatunk belőlük objektívabb tanításokat is, de mégis fontos észben tartani, hogy a levelek jó része reagálni kíván valamilyen helyi jelenségre. Ha ez igaz, akkor nehéz elképzelni, hogy miközben Pál a korinthusi közösség kisiklásait teszi rendbe, egyszercsak  "kiszól" és egy félmondat erejéig a teljes Világegyházra vonatkozó kijelentést tesz.

Különösen azért, mert volt legalább egy olyan munkatársa, aki nőként tanítói szerepkörben is funkcionált. Ugye mindenki sejti, hogy itt Priscilláról van szó, aki a férjével együtt látott el ilyesféle feladatokat. Hovatovább éppen Pál említi azt is, hogy "Kirsztusban nincs többé sem nő, sem férfi", amivel természetesen nem a nemek megszűnésére gondol, hanem az egyházon belüli felesleges demarkációs vonalak felszámolására. Ezt egyébként már Jézus is elkezdte, amikor nőket tanított, akik a lábaihoz ülve hallgatták és a tizenkét férfi tanítványa mellett női tanítványai is voltak.

Egyébként mindezektől eltekintve is számomra furcsa, hogy a hölgyeket miért kellene kizárni bármilyen feladatkörből. Tudjuk azt jól, hogy a Szentírásban voltak prófétanők, női tanító, de még női bíra is. Miért lenne a férfi primátusa, hogy csak ő adhatja tovább azt, amit Istenből megértett vagy amit Isten közölt vele? Ha prófétaként az "isteni üzeneteket" kommunikálhatták a nők - és gyanítom, ezzel valamiképpen tanítottak is -, akkor más módon miért ne tehetnék? Ezt nem teljesen értem. A legfontosabb azonban, hogy az olyan nők teljes kizárásával, akik láthatóan képességet és tehetséget kaptak az ilyesmihez, az egyház a saját maga dolgát nehezíti meg. A kereszténység kétharmada heverhet parlagon, ha a hölgyekbe belefojtjuk a szót.