Még a hit iránt teljesen közömbösek is ismernek néhány mondást, ami Jézustól származik. Ezek közül talán a két legnépszerűbb a "szeresd felebarátodat...", illetve a "szeresd ellenségedet" kitételek. Ez a két csoport azt hiszem mindannyiunk számára ismerős: felebarátokat és ellenségeket egyaránt meg tudunk nevezni. Utóbbiakkal kapcsolatban eszembe jutott...
... mennyire sok ellenségkép jár körbe-körbe az egyházban. Ha átgondolom az elmúlt évtized "termését", furcsa mód sok olyan "ellenséget" találok, akik vagy amik nagyon sokakat megmozgattak, aktivitásra bírtak, beindítottak. Tulajdonképpen azt kell mondanom, egyes esetben az evangélium maga nem ért el olyan dinamizáló hatást, mint amit ezek az emberek, mozgalmak, produktumok elértek a keresztények között. Így tehát sokan ellenségként tekintenek más vallásokra és azok képviselőire (például Mohamed személyére és az iszlámra), ellenségként kezelnek kultúrához tartozó jelenségeket (például a Harry Potter sorozatot, a Krisztus utolsó megkísértése című filmet és ehhez hasonlókat), ellenségként gondolnak konkrét emberekre (legyen az Darwin vagy a Dalai Láma) vagy társadalmi jelenségekre (például a homoszexualitás). Ezek az ellenségképek - még ha részben konkrét személyhez is köthetők - többnyire arctalanok, sokkal inkább valami olyannak a megtestesítői, ami indulatokat vált ki belőlünk.
Nem állítom, hogy az előbb felsoroltakkal kapcsolatban jogtalan lenne kritikát megfogalmazni, sőt úgy gondolom, lehet és kell is, hogy legyen egy kereszténynek véleménye a homoszexualitásról, más hitekről, de még Mohamedről is. Az is teljesen rendben van, ha kritikus szemmel viszonyul hozzájuk! Ám, akárhányszor beszéltem olyanokkal, akik harsányan síkra szálltak valamik vagy valaki ellen, mindig nagyon tipikus falakba ütköztem. Egy ilyen párbeszéd nagyjából egyetlen kérdés-feleltből állt. "Beszéltél már valaha homoszexuális emberrel? Ismered az életét?" - teszem fel a kérdést, a megszokott válasz pedig "Nem, de nem is akarom, hogy bármi közöm legyen hozzájuk". "Tudod mit mond az evolúció?", a válasz sokszor annyi "Hogy a majomtól származunk". "Ismersz muszlim hívőket?", a felelet: "Isten óvjon tőlük, azok mind terroristák, takarodjanak haza, ahonnan jöttek!". "Olvastál már egyetlen Harry Potter könyvet?", a reakció szerint pedig "nem, de nem is fogok, mert a varázslást tiltja az Úr".
A kereszténynek is lehetnek ellenségei a többi ember között, tagadhatatlanul, hiszen Jézus felszólított arra, hogy szeressük őket. De azt hiszem az a személy, aki igazán ellenségkép kellene legyen a számunkra, nem egy ember, egy vallás vagy mozgalom, esetleg könyv vagy film, hanem az, akit a Szentírás görögül szatannak, azaz vádlónak nevez. Persze a valódi ellenséggel szemben nem lehet tüntetést csinálni, nem lehet sajtóban és a nyilvánosság előtt tiltakozni ellene - mert nem olyan kézzelfogható, mint bármi vagy bárki, aki ehhez a világhoz kötődik.
Az evilági ellenségeinkkel azonban más teendők kell legyen - legalábbis a fent idézett jézusi tanítás szerint. Pál még tovább is fokozza ezt a képet:
Az emberi ellenséggel való bánásmód lefegyverző ereje abban rejlik, ha szeretjük az ellenséget. Ha a rosszat jóval győzzük le. Ez az, amire az ellenség nem számít, amire nem gondol és pont ez okozhat számára olyan fájdalmat, ami elindíthatja a jó úton. Ha tényleg rossz úton van, erőszakkal és haraggal nem biztos, hogy kifizetődő próbálkozni.
Vajon mi lenne, ha a keresztények az ellenségkép gyártás közben megfontolnák és még meg is valósítanák ezt a páli elvet?
... mennyire sok ellenségkép jár körbe-körbe az egyházban. Ha átgondolom az elmúlt évtized "termését", furcsa mód sok olyan "ellenséget" találok, akik vagy amik nagyon sokakat megmozgattak, aktivitásra bírtak, beindítottak. Tulajdonképpen azt kell mondanom, egyes esetben az evangélium maga nem ért el olyan dinamizáló hatást, mint amit ezek az emberek, mozgalmak, produktumok elértek a keresztények között. Így tehát sokan ellenségként tekintenek más vallásokra és azok képviselőire (például Mohamed személyére és az iszlámra), ellenségként kezelnek kultúrához tartozó jelenségeket (például a Harry Potter sorozatot, a Krisztus utolsó megkísértése című filmet és ehhez hasonlókat), ellenségként gondolnak konkrét emberekre (legyen az Darwin vagy a Dalai Láma) vagy társadalmi jelenségekre (például a homoszexualitás). Ezek az ellenségképek - még ha részben konkrét személyhez is köthetők - többnyire arctalanok, sokkal inkább valami olyannak a megtestesítői, ami indulatokat vált ki belőlünk.
Nem állítom, hogy az előbb felsoroltakkal kapcsolatban jogtalan lenne kritikát megfogalmazni, sőt úgy gondolom, lehet és kell is, hogy legyen egy kereszténynek véleménye a homoszexualitásról, más hitekről, de még Mohamedről is. Az is teljesen rendben van, ha kritikus szemmel viszonyul hozzájuk! Ám, akárhányszor beszéltem olyanokkal, akik harsányan síkra szálltak valamik vagy valaki ellen, mindig nagyon tipikus falakba ütköztem. Egy ilyen párbeszéd nagyjából egyetlen kérdés-feleltből állt. "Beszéltél már valaha homoszexuális emberrel? Ismered az életét?" - teszem fel a kérdést, a megszokott válasz pedig "Nem, de nem is akarom, hogy bármi közöm legyen hozzájuk". "Tudod mit mond az evolúció?", a válasz sokszor annyi "Hogy a majomtól származunk". "Ismersz muszlim hívőket?", a felelet: "Isten óvjon tőlük, azok mind terroristák, takarodjanak haza, ahonnan jöttek!". "Olvastál már egyetlen Harry Potter könyvet?", a reakció szerint pedig "nem, de nem is fogok, mert a varázslást tiltja az Úr".
A kereszténynek is lehetnek ellenségei a többi ember között, tagadhatatlanul, hiszen Jézus felszólított arra, hogy szeressük őket. De azt hiszem az a személy, aki igazán ellenségkép kellene legyen a számunkra, nem egy ember, egy vallás vagy mozgalom, esetleg könyv vagy film, hanem az, akit a Szentírás görögül szatannak, azaz vádlónak nevez. Persze a valódi ellenséggel szemben nem lehet tüntetést csinálni, nem lehet sajtóban és a nyilvánosság előtt tiltakozni ellene - mert nem olyan kézzelfogható, mint bármi vagy bárki, aki ehhez a világhoz kötődik.
Az evilági ellenségeinkkel azonban más teendők kell legyen - legalábbis a fent idézett jézusi tanítás szerint. Pál még tovább is fokozza ezt a képet:
"... ha éhezik ellenséged, adj ennie, ha szomjazik, adj innia; mert ha ezt teszed, parazsat gyűjtesz a fejére." (Róm 12:20)Történelmi tanúságok szerint a zsidókat leigázó Asszír birodalom egyik bevett eljárása volt, amikor forró aszfaltot csurgattak az elítéltek fejére. Ez persze nem a Pál által írt szeretet gyakorlása okán tették, hanem fegyelmező szándékkal. Eszmeiségében kicsit talán közelebb áll a fenti idézethez az az ősi egyiptomi szertartás, ahol a bűnbánó parazsat tett a fejére, hogy kimutassa bűnbánata komolyságát. Itt már megjelenik a szégyen, mint érzés motívuma, ami elvezet egy vétek helyretételéhez. John Stott pedig azt írja, a parázs a páli retorikában (a régebbi fordításokban eleven szén) gyógyítani hivatott, nem bántani, megnyerni, nem elidegeníteni: a szégyenkezés bűnbánatra vezet.
Az emberi ellenséggel való bánásmód lefegyverző ereje abban rejlik, ha szeretjük az ellenséget. Ha a rosszat jóval győzzük le. Ez az, amire az ellenség nem számít, amire nem gondol és pont ez okozhat számára olyan fájdalmat, ami elindíthatja a jó úton. Ha tényleg rossz úton van, erőszakkal és haraggal nem biztos, hogy kifizetődő próbálkozni.
Vajon mi lenne, ha a keresztények az ellenségkép gyártás közben megfontolnák és még meg is valósítanák ezt a páli elvet?
A szomorú Tapasztalataid lehetnek többségben a keresztények előítéleteiről.
VálaszTörlésÉn inkább avval találkoztam,hogy nem ismernek bizonyos "kero-tabu" témákat,és tévedéseket fogalmaznak meg,de a gyülekezetemben nem tapasztaltam,hogy alapból "előbb tüzelnek, utána kérdeznek".
Persze,mint minden tapasztalat,az enyém is szubjektív.
Engem nem is az zavar, ha valakinek valami nem tetszik, ez teljesen normális dolog szerintem. Ami zavar, ha a nemtetszését kizárólagos igazságként artikulálja, ráadásul úgy, hogy igazából neki magának sincs fogalma arról, mi ellen lép fel, mi ellen tüntet.
VálaszTörlésEgyébként - hála legyen Istennek - egyre több pozitív példával is találkozom. Vannak olyanok, akik konstruktív, átgondolt kritikákat fogalmaznak meg, mert a szándékuk nem a másik megalázása, megsértése, hanem a gondolkodtatás. Csak lehetnének még többen. :-)
A konstruktív, átgondolt kritika megfogalmazása az munkával,és kockázattal jár:
VálaszTörléskiderülhet,hogy tévedek.
Sokkal kényelmesebb az "ezt_mondta_nekem_az_Úr", jolly-joker kártya felmutatása-szomorú,és önkényes "Úrfelmutatás",vagy a Biblia álláspontjának feltüntetni a személyes álláspontot.
Mivel a vitapartner szava a "Biblia (?) Szava, ezért a csak a vitapartnernek lehet igaza: addig,amíg ki nem derül: a Bibliában sem minden fekete,és fehér,vannak Igerészek,amelyeket többféleképpen lehet értelmezni,-még akkor is ha egy Nagyhangú szuper-szellemi Tesó szerint ez eretnekség.
De hát ennyi erővel Jézus meg Pál, meg az összes apostol, meg Mózes meg a többi is mind gyűlölködő volt.
VálaszTörlésAhogy a világ annak is tartja őket...
Mondjuk Jézusra kitalálták már azt, hogy ami szép és békés meg jó azt valóban ő mondta, ami meg kemény, kritizáló, ítélettel fenyegető - azaz gyűlölködő a mai világ fogalomrendszere szerint - azt meg nem is ő mondta, hanem hozzáírták. XD
Nem, Jézus nem volt gyűlölködő. Igazából az egyetlen csoport, akikkel szemben keményen fellépett, a farizeusokat jelentette. De még köztük is talált olyat, akivel érdemes volt szóba állnia.
Törlés"Ahogy a világ annak is tartja őket..."
A világ marhára nem törődik sem Jézussal, sem Pállal. Nem tartja semminek őket, de azon kevesek, akik valamit is tudnak Jézusról és Pálról, inkább a "szeresd felebarátodat" parancsot és a páli "szeretethimnuszt" emlegetik. Legalábbis én nem nagyon ismerek saját köreimben olyan nem hívőt, aki Jézust vagy Pált gyűlölködőnek tartaná.
Én úgy látom, sem Jézus, sem Pál nem volt elfoglalva az ellenségkép gyártással. Amire ők összpontosítottak, az az evangélium üzenete - az viszont inkább szól a megváltásról és a kegyelemről.
Valóban azt írtam volna, hogy Jézus gyűlölködő volt?
TörlésAz egyetlen csoport, akivel szemben keményen fellépett, a farizeusok? És te még ilyen teológiai iskolát is elvégeztél?
A világ nem tartja Jézust gyűlölködőnek?
Jó, azt hiszem, itt én semmit se tehetek.
Értem, amit mondani akarsz, de ez valahogy nem jól sikerült. Nekünk nem egyetlen ellenségünk van, akivel harcolunk (a Vádló), hanem különböző fejedelemségek, hatalmasságok, kozmokratoszok és a gonoszság különböző szellemei, akik a magasságban vannak. Ám ezen magasságban lakó lények bizony a világban lévő folyamatokat irányítanak vallásokkal, kultuszokkal, mozgalmakkal stb-vel, amelyekkel szemben a fellépés igenis indokolt, mert ezek nem emberek. Más dolog prédikációval fellépni a homoszexualitás kiélésével szemben, s megint más akár empátiával viszonyulni azokhoz, akiket mondjuk az tart vissza Jézustól, hogy nem élhetik meg nemi vonzalmukat. Az ellenség az, aki személyesen nekem rosszat tesz, s mindezt alapvetően Krisztus versus világ tartományban értve. Azaz a betörővel nem kell kesztyűs kézzel bánnom, ha betör otthonomba, mert ő nem ebben a tartományban tesz nekem rosszat. Nem csorbul Krisztus szeretet-üzenete, ha jog szerint bánok el vele, hisz fel sem merül, hogy itt szó lenne Krisztusról. Más dolog, ha valaki Krisztusba vetett hitem miatt szidalmaz engem például.
VálaszTörlésSzia!
TörlésÉn sem gondolom, hogy egyetlen ellenségünk van (nem is írtam ilyesmit), de azt igen, hogy az igazi ellenség a Vádló.
Én azt látom, hogy gyakran olyan embereket vagy jelenségeket "választunk ki" ellenségnek, amik sokszor valójában nem ellenségek. Őszinte leszek: nekem eddigi keresztény életem során nem a muszlimok, nem a homokosok vagy a Dalai Láma okozta a legtöbb kárt, hanem a vallásoskodók. Az egyházon belül. Nyilván ez azért is van, mert ilyen körökben mozgok.
Lehet, ha például iszlámot követő hívők közé kerülnék, egy idő után ők lennének az ellenségeim. Ameddig azonban azt se tudom kik ezek az emberek, életemben nem beszéltem szemtől-szemben velük, és igazából a hitükkel sem vagyok tisztában, addig nem fogok harsányan síkra szállni ellenük. Szerintem sokszor ezek az ellenségképek csak azért léteznek, mert egyszerűen félünk bizonyos emberektől vagy csoportoktól és nem ismerjük őket.
Mondom, értem, a problémádat. Csak épp a citált bibliai rész nem arra az ellenségre vonatkozik, hanem arra, ami személyesen érint. Akivel kapcsolatba kerülsz. Nem vonatkozik a különböző ideológiákban megnyilvánuló ördögi erőkre. Természetesen ezekkel szemben is úgy lehet jól felvenni a harcot, ha nem zsigeri dolgok (pl. félelem vezet). Meg úgy egyébként is... Annak nincs kárhoztatása, akit a Szent Szellem vezet, akit a fóbiái, annak lehet kárhoztatása.
TörlésNagyon örültem ennek a posztnak. Én is nagyon remélem, hogy egyre többen lesznek olyanok, "akik konstruktív, átgondolt kritikákat fogalmaznak meg, mert a szándékuk nem a másik megalázása, megsértése, hanem a gondolkodtatás". Sajnos - számomra megdöbbentő módon - mind a hitünk fundamentumaira hivatkozó keresztények, mind a magukat nem kereszténynek definiálók között nagyon sokan vannak, akik még némi szellemi erőfeszítésre is vállalkoznak (egyfajta érvelés, akár hosszabb szövegek lerása, stb.) "a másik megalázása, megsértése" érdekében. A Kaleidoscope blog egyik posztjának kommentjei között szép számmal lehet ilyennel találkozni ( http://kaleidoscope.blog.hu/2012/06/01/kormanyparti_homofobia ). A hivatkozott poszt utolsó néhány kommentjében bele is szálltam a vitába, amit nagyon tanulságosnak tartok, mert jól érzékelhető belöle egyfajta gondolkodásmód és érvrendszer. Ezt a jelenséget olyan súlyos problémának tartom a társadalom egésze (valamint a hasonlóan gondolkodó keresztények esetében a misszió és a pasztoráció) szempontjából, hogy feltétlenül szükségesnek érzem ennek a jelenségnek mind jobb megértését, kiismerését.
VálaszTörlésKöszi a reakciót és a linket. Stílszerűen szólva a "melegtéma" nekem most túl forró. :-) Egyébként már csak önvédelemből is egyetértek azzal, hogy a homokosok vonuljanak: én ugyan keresztényként nem fogadom el a homoszexualitást (sőt, belátom, hogy viszolygok tőle), de ha egy kisebbségnek karhatalommal megtiltják a szabad véleménynyilvánítást, mi lesz ha én kerülök legközelebb tiltólistára?
TörlésOkozott némi csalódást a reakciód, de abban teljesen igazad van, hogy a diszkrimináció bármely formája újabb diszkkriminációt szül. Akiket ma hátranyos helyzetbe hoztak, azok revansot akarnak, akik ma előnyöket élveznek, azok fokozódó nyomásra számíthatnak. Így tett a jelen kormány az elődei átal elkövetett diszkriminációk miatt, és már most látható, hogy ugyanezt fogja tenni a kövtkező a mai diszkriminációkért cserébe. Ez messze túlmutat a homoszexuálisok ügyén, de mivel ez utóbbi egy elég jól reflektorfénybe állíthható csoport, alkalmas ennek a társadalmi jelenségnek a modelezésére.
Törlés