Fekete és fehér

Egy mélységesen vallásos néger fickó (Samuel L. Jackson) megment az öngyilkosságtól egy vonat elé ugrani készülő professzort (Tommy Lee Jones), majd saját lakásába viszi, ahol kettőjük között vita bontakozik ki a Biblia, az élet értelme és a hit témaköreiben. A tét nem kicsi: meg kell győzni a professzort arról, hogy élni érdemes - nehogy ismét megpróbáljon egy másik vonat elé ugrani. Kétszereplős kamaradarab, mely végig egyetlen kis szobában játszódik - minden más csak elrontaná.

Vannak dolgok az életben, melyek csak spontán módon keletkeznek és nem lehet előre megtervezni vagy bármilyen más úton kierőszakolni őket. Ha belegondolok, a számomra emlékezetes baráti beszélgetések mind ilyenek voltak. Ezeket az alkalmakat nem létrehoztuk, hanem belekerültünk. És elemünkben voltunk! Ilyenkor aztán minden előfordult: váltogattuk a témákat, szidtunk és dicsértünk dolgokat, elmentünk filózgatásba hogy aztán valami felszínes rizsázáshoz jussunk, beszéltünk hülyeségeket és mondtunk mélyebb megállapításokat. De úgy távoztunk a végén, hogy ezt legközelebb is szívesen folytatnánk - aztán megértettük, hogy az ilyesmit nem lehet csak úgy folytatni, vagy kialakul magától vagy nem, ebbe bele kell törődni, nincs más lehetőség.

Kicsit ezt az érzést hozza vissza a The Sunset Limited. Ül egy szobában egy láthatóan mélyen vallásos néger fickó, aki épp most tette lekötelezettjévé azt a megtört öregembert, akit öngyilkossági kísérlet közben rántott vissza a vonat elől. A hitbuzgó és az életunt egymással szemben. Előbbi feltűri az ingujját és nekifog érvelni, utóbbi hallgatja, de állandóan menni akar, elege van a "vallásos rizsából". Aztán persze ő is felveszi a kesztyűt és előkotorja saját magát a depressziója alól. A másfél órás játékidő így telik el, egymással vitatkozva, egymást győzködve, végig feszülten, cseppet sem unalmasan, mert éppen olyan, mintha belepillanthatnánk egy jó kis diskurzusba, ahol ráadásul egy ember élete a tét. Ha ugyanis nem sikerül legalább részben "áttéríteni" a professzort, legalább valamennyire elhitetni vele, hogy élni jó, akkor komoly esély van arra, hogy az ismét megpróbál véget vetni az életének. De tényleg van jobb a következő vonatnál?

A Sunset Limited-et nem meglepő módon nem játszották moziban, valószínűleg azért, mert az olyan színdarabból adaptált filmek, ahol két ember beszélget a konyhaasztal mellett, kevés látványelemet tartalmaznak. Nézőként hálásak lehetünk ezért. Ez a film kopasz, nincs benne pirotechnika, semmi vizuálisan formabontó, és éppen ezért lesz néznivaló, jól megkomponált, a lényegre koncentráló. Itt minden a két ember között dől el, nem segítenek a látványos díszletek, a káprázatos robbanások, amik elvonnák a figyelmet a tartalomról. Végre a történet a lényeg, a maga meztelenségében. A színészek kénytelenek játszani, mert a nézők szeme csak őket láthatja meg - és elégedettek lehetünk, mert ennek megfelelően is teljesítenek. Mindketten nagyon jól.

Megmenekül a professzor? Sikerül lebeszélni az újabb öngyilkossági kísérletről? Esetleg megtér a történet végére? Otromba tréfa volna, ha bármit elárulnék. A film játékideje alatt sem mindig lehet eldönteni, hova fut ki a történet, mire jut egymással a két öreg. Váltogatják a témákat, szidnak és dicsérnek dolgokat, elmennek filózgatásba hogy aztán felszínes rizsázásba jussanak, beszélnek hülyeségeket és persze elhangzik egy-két mélyebb megállapítás. Tisztára, mintha igazi lenne.

The Sunset Limited (2011, 91p)
Fsz: Samuel L. Jackson, Tommy Lee Jones
R: Tommy Lee Jones