Tényleg depressziós írás a Prédikátor könyve?

Az ószövetségi Prédikátor könyvét túlzás nélkül atomjaira szedte a bibliakritika. Szinte nincs olyan témakör, melyet ne vitattak volna vele kapcsolatban. Salamon szerzősége, a könyv keletkezése, az állítólag előforduló anakronizmusok, nyelvészeti furcsaságok, a hapax legomenonok, a könyv világias stílusa mellett az egyik leggyakoribb ellenvetés, hogy a Prédikátor könyve lehangoló, negatív szemléletű mű. Nekem az egyik kedvencem.

Hányatott sorsa volt: még a második században is zajlottak rabbinikus viták arról, hogy a Prédikátor könyve „beszennyezi a kezet vagy sem”. Ahogy L. Lowell Smith írta:

"Nincs megtestesült lelki fölemelkedés ezeken a lapokon... A Prédikátor könyve... csak egyet végez el, a zavarba ejtést."

Többek véleménye csendül ki ebből a megállapításból. Crenshaw a könyv „elnyomó tendenciájáról” beszél, ami az emberi életet haszontalannak, teljes ellentmondásnak tartja. Scott szerint „racionalista, szkeptikus, pesszimista és fatalista” munka, mely a legtöbb nézetében ellentétes a vallásos zsidók életszemléletével.

A napokban olvastam egy lektorált elemzést a kérdésről, ahol a szerző összeszedte a repetíciókat, a leginkább előforduló ismétlődő kifejezéseket. Mint kutatásából kiderült, a Prédikátor könyvében főként három témakör váltakozik: az élet értelmének keresése („mi haszna van...?”-formulák), az élet abszurditásának felemlegetése („hiábavalóság”-formulák), valamint az élet pozitívumainak megemlítése („nincs jobb”-formulák). Bár nem szeretném ismertetni az egész vizsgálódási módszert, ennek végén a szerző nagyjából arra jut, hogy e három közül a legterjedelmesebbek az élet abszurditásáról, mulandóságáról, a halálról és elmúlásról szóló fejtegetések. Ezek mintegy 37,75%-át teszik ki a Prédikátor könyvének, minden más téma kisebb terjedelemben osztozkodik.

Kétségtelen, hogy nem ez a bibliai irat az, amit életunt és depressziós emberek kezébe elsőként adnék, ha célom az volna, hogy kicsit jobb kedvre derítsem őket. Már a második vers is elég lehangoló lehet sokaknak:

"Igen nagy hiábavalóság - mondja  Prédikátor -, igen nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság!" (Préd 1:2)

Ha már együtt szomorkodunk, megemlítem, hogy az itt olvasható hebel kifejezés nem csak „hiábavalóság”-ot, hanem szó szerint „párát” vagy „leheletet” takar és a dolgok ideiglenességét, pusztulásra ítélt állapotát fejezi ki. Pontosan így hívták a Teremtés könyvében Ábelt (lehelet), aki az első emberpár Kain által meggyilkolt fia volt.

Fontos azonban egy másik, pontosan huszonötször ismétlődő kifejezést is észrevenni: „a nap alatt”. Talán ez az a perspektíva, amit feltétlenül szem előtt kell tartani olvasás közben. A Prédikátor alapvetően evilági nézőpontból, mondhatni „földhözragadtan” szemlélődik,  és ebből a perspektívából vonja le következtetéseit is. Ahogy William MacDonald szerintem megragadóan írja, a prédikátor „tűvé teszi a világot, hogy megoldja az élet rejtélyét”, kutat a válaszok után. Roy B.Zuck szerint négyféle választ biztosan találhatunk a könyvben:

1. Isten nélkül az életnek nincs értelme
2. az életben sok dolgot nem lehet megérteni
3. a hagyományos bölcsesség indokolatlanul optimista
4. az egyetlen igazán helyes válasz az élet értelmére az istenfélelem

Az utolsó pont egyértelműen pozitív végkicsengést ad – ezt még azok is elismerik, akik az egész művet lehangolónak és depressziósnak vélik. Ahogy a bevezetőben említettem, nekem ez az egyik kedvenc könyvem a Szentírásban és egyetlen alkalomra sem emlékszem, amikor magam alá kerültem volna a Prédikátor gondolatait olvasva. Sokkal inkább nevezném realistának, mintsem negatívnak ezt a szöveget. Pont úgy írja le a nap alatti valóságot, ahogy azt saját bőrünkön tapasztalhatjuk. Ilyen a világ, ilyen az élet.