A címben túlzok, pamlag nem volt, inkább csak szimpla, kötetlen beszélgetés, némi kekeckedéssel nyakon öntve. Izsák Norbert, aki sokat publikált a HVG lapjain és ebben az évben más második könyvével jelentkezik, ezúttal Dr. Németh Dávid pásztorálpszichológia professzort faggatta mindenről, amiről mi is kérdeztük volna, ha nálunk van a mikrofon. Házasság, pszichológia, hitbeli kiskorúság, a református egyház erős és gyenge pontjai, ügynökkérdés, karizmatikus csodák, pokol: az ember csak kapkodja a fejét, mennyi minden van ezen a terített asztalon.
Most jöttem rá, hogy én tulajdonképpen szeretem az interjúköteteket. Azért szeretem őket, mert hosszabbak, kimerítőbbek és ezáltal mélyrehatóbbak, mint egy-egy magazin párhasábos beszélgetései. Az interjú, mint műfaj nem titkolt célja, hogy belemártson bennünket olvasókat a riportalany lelkébe. Megértet velünk egy embert, aki lehet hogy teljesen máshogy gondolkodik, mint ahogy mi gondolkodunk, mégis közelebb lép majd hozzánk. Mármint, ha jól sikerült interjút olvasunk.
Nos, ezt az akadályt sikerrel vette A Lélek titkai című kötet, mert az utolsó oldal elolvasása után az az érzés fogalmazódott meg bennem, hogy Németh professzor nem akadémikus magasságból osztja a kártyákat és világosítja fel a tudatlan olvasót mindenféle témában, hanem egyszerűen mint egy régi jó ismerős, velem beszélget. Ez még akkor is igaz, ha nem értettem egyet a professzor minden egyes állításával.
A beszédtémák közül egyről már tettem egy kis említést korábban, de ezzel korántsem írtam le mindent. Nem kívánom az egész könyvet idézni, pusztán néhány jó gondolatot ragadnék ki a sok közül. A pszichológiától való félelem mindenképpen ezek között van: mint kiderül, sok keresztény valójában azért fél, mert úgy véli, a hitbeli élmények lélektani kategóriákkal megfoghatókká válnak. Mi lesz, ha a pszichológia szépen levezeti, hogy a megtérés és más isteninek vallott esemény emberi okoskodással kielégítően magyarázható? Nos, valószínűleg ez a félelem - több szempontból is - alaptalan. Azon túl, hogy a hitélményeket nem lehet dobozolni, a pszichológia meglehetősen tanácstalan, ha az ember életében bekövetkezett gyökeres és hirtelen változásra választ kell adnia. Mint kiderül, a pszichológia sokkal inkább hosszabb folyamatokkal dolgozik, de azzal nehezen tud bármit is kezdeni, ha valaki elmegy egy evangélizációra és szinte más emberként tér haza. Még akkor sem, ha az 1870-es évektől kezdve vizsgálgatja a megtérést.
A megtérés mellett persze a hitbeli fejlődés is előkerül - szerencsére ugyancsak szókimondóan. Könyvben nem sokszor olvastam eddig, hogy valaki saját felekezete tagjainak jó részét "lekiskorúzza". Németh Dávid nem kertel, hanem feltűri az ingujját és belemondja az arcunkba: a református hívők jó része ebben a stádiumban van, noha nem itt kellene lenniük. Keresik a homogén köröket, az elfogadó csoportokat, illetve a személyes törődés érzését, ami persze nem bűn, amennyiben nem ez marad a végállomás számukra. Mégis elenyészően kevesen kerülnek át a következő stádiumba, ami a kritikus, kétkedő attitűddel jár együtt. A professzor szerint az ilyesfajta kételkedés nem bűn, hanem természetes állapot, sőt erény. Ez az a pozíció, melyben az ember saját hitére, tapasztalataira, másoktól átvett hittartalmakra és szabályokra reflektálva gondolkodik Istenről. Vagyis fontossá válik, hogy önálló legyen, önálló véleménnyel, önálló megoldásokkal. Nem mond számomra újat, egy cseppet sem, mégis örülök, hogy valaki felvállalja ezt és nyomtatásban, könyv formájában is megjelenhet.
Végül - nem kis meglepetésemre - a könyv egyik zárótémájaként olyan érzésem támadt, mintha az univerzalizmus húrjait is pengetni kezdenénk. Nem egyértelmű, hogy Németh Dávid mit gondol a pokolról, az örök büntetés mikéntjéről, de Barth Károly nyomán mindenesetre érzékelteti, hogy Isten saját magával kóstoltatta meg az Isten-nélküliség állapotát a kereszten, amit kárhozatnak is nevez. A pokol Jézus szerint nem az embernek készült: olyan színtér, ahova Isten nem néz többé.
Az ember úgy érzi, Németh professzor a róla szóló kötetben több alkalommal is szembekerül saját felekezete, azaz a református egyház felfogásával. Pusztán az a tény, hogy ez lehetséges, egyfajta elégedettséggel töltheti el az olvasót. Ahol szabadon lehet máshogy gondolkodni és a néhol kötekedő riporteri kérdésekre önálló feleletet adni, nem tartva az ember feje felett álló egyház szigorú tekintetétől, az nem is lehet rossz hely. Dr. Németh Dávid és Izsák Norbert közös szellemi vállalkozása ebből a szempontból nem is csak egy pasztorálpszichológus portréját rajzolja meg, hanem - ideillő kifejezéssel élve - a református egyház tudatalattijába is betekintést enged. Jó könyv ez.
(Izsák Norbert - Németh Dávid: A lélek titkai, Harmat kiadó, 2012, 182 oldal)
Nos, ezt az akadályt sikerrel vette A Lélek titkai című kötet, mert az utolsó oldal elolvasása után az az érzés fogalmazódott meg bennem, hogy Németh professzor nem akadémikus magasságból osztja a kártyákat és világosítja fel a tudatlan olvasót mindenféle témában, hanem egyszerűen mint egy régi jó ismerős, velem beszélget. Ez még akkor is igaz, ha nem értettem egyet a professzor minden egyes állításával.
A beszédtémák közül egyről már tettem egy kis említést korábban, de ezzel korántsem írtam le mindent. Nem kívánom az egész könyvet idézni, pusztán néhány jó gondolatot ragadnék ki a sok közül. A pszichológiától való félelem mindenképpen ezek között van: mint kiderül, sok keresztény valójában azért fél, mert úgy véli, a hitbeli élmények lélektani kategóriákkal megfoghatókká válnak. Mi lesz, ha a pszichológia szépen levezeti, hogy a megtérés és más isteninek vallott esemény emberi okoskodással kielégítően magyarázható? Nos, valószínűleg ez a félelem - több szempontból is - alaptalan. Azon túl, hogy a hitélményeket nem lehet dobozolni, a pszichológia meglehetősen tanácstalan, ha az ember életében bekövetkezett gyökeres és hirtelen változásra választ kell adnia. Mint kiderül, a pszichológia sokkal inkább hosszabb folyamatokkal dolgozik, de azzal nehezen tud bármit is kezdeni, ha valaki elmegy egy evangélizációra és szinte más emberként tér haza. Még akkor sem, ha az 1870-es évektől kezdve vizsgálgatja a megtérést.
A megtérés mellett persze a hitbeli fejlődés is előkerül - szerencsére ugyancsak szókimondóan. Könyvben nem sokszor olvastam eddig, hogy valaki saját felekezete tagjainak jó részét "lekiskorúzza". Németh Dávid nem kertel, hanem feltűri az ingujját és belemondja az arcunkba: a református hívők jó része ebben a stádiumban van, noha nem itt kellene lenniük. Keresik a homogén köröket, az elfogadó csoportokat, illetve a személyes törődés érzését, ami persze nem bűn, amennyiben nem ez marad a végállomás számukra. Mégis elenyészően kevesen kerülnek át a következő stádiumba, ami a kritikus, kétkedő attitűddel jár együtt. A professzor szerint az ilyesfajta kételkedés nem bűn, hanem természetes állapot, sőt erény. Ez az a pozíció, melyben az ember saját hitére, tapasztalataira, másoktól átvett hittartalmakra és szabályokra reflektálva gondolkodik Istenről. Vagyis fontossá válik, hogy önálló legyen, önálló véleménnyel, önálló megoldásokkal. Nem mond számomra újat, egy cseppet sem, mégis örülök, hogy valaki felvállalja ezt és nyomtatásban, könyv formájában is megjelenhet.
Végül - nem kis meglepetésemre - a könyv egyik zárótémájaként olyan érzésem támadt, mintha az univerzalizmus húrjait is pengetni kezdenénk. Nem egyértelmű, hogy Németh Dávid mit gondol a pokolról, az örök büntetés mikéntjéről, de Barth Károly nyomán mindenesetre érzékelteti, hogy Isten saját magával kóstoltatta meg az Isten-nélküliség állapotát a kereszten, amit kárhozatnak is nevez. A pokol Jézus szerint nem az embernek készült: olyan színtér, ahova Isten nem néz többé.
Az ember úgy érzi, Németh professzor a róla szóló kötetben több alkalommal is szembekerül saját felekezete, azaz a református egyház felfogásával. Pusztán az a tény, hogy ez lehetséges, egyfajta elégedettséggel töltheti el az olvasót. Ahol szabadon lehet máshogy gondolkodni és a néhol kötekedő riporteri kérdésekre önálló feleletet adni, nem tartva az ember feje felett álló egyház szigorú tekintetétől, az nem is lehet rossz hely. Dr. Németh Dávid és Izsák Norbert közös szellemi vállalkozása ebből a szempontból nem is csak egy pasztorálpszichológus portréját rajzolja meg, hanem - ideillő kifejezéssel élve - a református egyház tudatalattijába is betekintést enged. Jó könyv ez.
(Izsák Norbert - Németh Dávid: A lélek titkai, Harmat kiadó, 2012, 182 oldal)
"A pokol Jézus szerint nem az embernek készült: olyan színtér, ahova Isten nem néz többé."
VálaszTörlésEbben aligha van vita. :)
Az univerzalizmussal nem az az igazi baj, hogy a pokollal nem számol, hanem a gyehennával és a második halállal. Ezek nem azonosak a pokollal.
Egyébként kritika. Jaja. Hogy van, hogy nem jut el eddig a legtöbb közösség. Egyébként ebben a történelmiek - már csak történetiségük miatt is - előrébb vannak.
Felkeltetted az érdeklődésemet a könyv iránt, örülök, hogy írtál róla. A ref. és kat. egyházközségek valóban homogén nyugdíjasklubok (ill. nyugdíjasbarát-klubok). Pont olyanok, mint a horgászegyesületek. Békét, megynyugvást adnak. Már az őse is horgászott, beleszületett ebbe és ő is folytatja ezt a szép hagyományt. Vagy a vadásztársaságok. Nem azért vannak, hogy természetvédők, állatvédők, ökotudatosak legyenek és azért se, hogy nagyüzemi halászást, vadászatot folytassanak... Ilyen közösségekben mindenki ugyanolyan, ugyanúgy viselkedik. Kérdezték tőlem: hogyhogy nem vagy nemzeti-konzervatív, hisz református vagy! Nos, igen, az egyesülehez még mindig szép emlékeim fűződnek, de az elveikkel már nem tudok egyetérteni.
VálaszTörlésKöszi az ajánlót,Sytka!
VálaszTörlésAminek különösen örülök: kiderül (újra) hogy nem csak az U.S.A.-ból jöhetnek értékes szellemi-lelki olvasmányok!