2012. augusztus 8., szerda

Szent kockák

Úrím és tummím
A keresztény nem lottózik, nem rulettezik és nem foglalkozik semmiféle szerencsejátékkal. Élete nem a szerencse és a különféle kockák, kártyák, golyók kezében van, hanem Istenében. Általános álláspont tehát, hogy az ilyesféle időtöltésből jobb kimaradni, de mivel indokoljuk, hogy egy lottószelvény kitöltése is bűn?

Mindenki tudja, hogy a Biblia számos esetben ír a sorsvetés gyakorlatáról, ami teljesen megszokott eljárás volt az ókori népek között. A sorsvetést egészen az Újszövetségig használták a zsidók, utolsó alkalommal Mátyás apostol megválasztásakor olvashatunk róla (Csel 1:26). Az ószövetségi papság ruházatában kerül elő egy érdekes kis holmi: a hósan, ami zsebszerű kialakítású eleme volt a ruhának, a zsebben pedig a szent sorsvetés kockái lapultak, azaz az úrím és tummím nevű kövek. Az úrím jelentése leginkább fény, talán a bűnt leleplező világosság értelmében, míg a tummím a tökéletességet és ártatlanságot jelképezte.

Nos, pontosan nem tudni hogyan használták sorsvetés során ezeket a kövecskéket, mindenesetre leginkább igen/nem típusú kérdések eldöntésére alkalmazták. Az alapelv természetesen az volt, hogy nem létezik véletlen, hanem minden döntés hátterében és kimenetelében isteni kéz nyomát kell felfedezni. Ahogy maga a Biblia írja:
"Az ember végzi a sorsvetést, de mindig az ÚRtól való a döntés." (Példabeszédek 16:33)
Sorsvetéssel igen komoly dolgokról is döntést hoztak az ókorban: földterületeket osztottak így szét, életről és halálról foglaltak állást, sőt ahogy fentebb írtam, apostol is ezen a módon lett Mátyásból. Jónást azonban sorsvetés után dobták ki a hajóból a háborgó tengerbe, ahogy Jézus köntösére is sorsot vetettek.

Egyszóval úgy tűnik, kockázni nem is annyira istentelen tevékenység? Ha emberéletekről döntöttek abban a meggyőződésben, hogy a sorsvetés mögött Isten áll, miért lenne olyan nagy hiba kitölteni manapság egy lottószelvényt?

A magyarázat szerint a szerencsejátékok alapvető célja nem igazán szellemi, hanem anyagi jellegű: tulajdonképpen a gyors és egyszerű meggazdagodás ígéretét lobogtatják a játékos szeme előtt, ami viszont már elég messze áll a Biblia szellemiségétől. Senki nem azért lottózik, mert Isten akaratát kutatja, hanem mert pénzt akar nyerni, méghozzá a lehető legtöbbet, ez teljesen nyilvánvaló. Szerintem nem is maga a játék a probléma, hanem az a gondolat, ami mögötte áll és ami bizony súlyos függőséget is képes kialakítani.

A szerencsejáték krónikus változata ugyanis a viselkedési addikciók körébe tartozik, vagyis egyfajta belső kényszerből fakadó cselekmény, amikor a játékos rosszul ítéli meg a kockázatokat és képtelen abbahagyni a játékot. Persze itt is vannak fokozatok. A rekreációs játékos csak kevés pénzt fektet a játékba, kontrollálja magát és viszonylag ritkán fordul szerencsejátékhoz. A problémás játékos már olyan áldozatokat is képes hozni, ami károsítja személyes életkörülményeit, de adott esetben még képes leállni. A patológiás eset már súlyos: ezen a ponton már a szerencsejáték uralja a játékost és nem fordítva. Növekszenek az anyagi problémák, a kívánt izgalom eléréséhez pedig egyre nagyobb áldozatokat kell meghoznia, ami gyakran eladósodáshoz vezet.

Nyilvánvaló, ha egy keresztény kitölt egy lottószelvényt, nem fog a pokolba kerülni és nem lesz belőle patológiás eset sem. A legtöbb lottózó valószínűleg rekreációs fázisban állhat. Hülyeség lenne túlzásba esni, kár lenne azonban elhallgatni a dolog másik felét. Ugyanis nem szabad elfelejteni, hogy az addikcióknál nagyon könnyű egyik fázisból átkerülni a másikba. A kötődés igen gyorsan kialakulhat, sokan pedig akkor sem veszik észre a függést, amikor nyakig benne vannak. Érdekes, de a krónikus szerencsejáték pszichológiai mechanizmusai, megvonási tünetei, személyiségzavarai és egyéb jellegzetességei alapján sokban hasonlít az alkohol és drogfüggőséghez. Egyébként elsősorban férfibetegség (5:1 a férfi-nő arány), ami összetett kezelést igényel.

10 megjegyzés :

  1. Én sajnálom hogy buta vallási okokból sok keresztény pl nem lottózik. Szerintem a legtöbb keresztény jóval értelmesebb célokra fordítaná a nyereményt.
    Hát ez van. Így Isten ”kénytelen” azt sok anyagi javat a világiaknak adni....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem féltem Istent anyagi tekintetben. ;-)

      Ahhoz, hogy valaki lottón komoly összeget nyerjen, bibliai léptékű csoda kell, vagy éveken át tartó állandó játék. Ez utóbbi viszont már simán függőséghez is vezethet (még ha enyhéhez is), kérdés megéri-e? Isten olyan úton is adhat zsét, ami nem fenyeget ezzel a lehetőséggel, nem?

      Törlés
    2. Függőséget egyébként szinte bármi okozhat. Még a templomba járás is. :)
      A lottónál én nem látok komoly veszélyt a függőségre, a szerencsejáték függők inkább a casinókban vannak. Ha pedig Isten azt akarja nyer, elég 1 szelvény is. Nem kell évekig folyamatosan heti több szelvénnyel játszani.

      Törlés
    3. Valóban, rengeteg dolog okozhat függőséget, a szerencsejáték valószínűleg azért emelkedik ki ennyire, mert a pénzhez van köze.
      Én is azt írtam fentebb, hogy az egyik lehetőség, hogy bibliai csoda történik (az első szelvény azonnal hozza a pénzt), csak valahogy Isten kevés gyermekét tereli a lottózókba. :-P
      Én gyerekkoromban, amikor még apám lottózott, néha tippeltem, de nagy sikert soha nem értem el. :-)

      Törlés
  2. és ha egy keresztény nyer és jó dologra fordítja, akkor mi van? semmi. mire lenne ez ösztönző? hogy még többet lottózunk? eh...

    de ezzel nem állítom hogy bűn lenne lottózni

    azonban azon is érdemes elgondolkodni hogy micsoda népbutitás szintre jutott már ez, brutál pénzek vannak benne, és a nép ilyenekkel szórakoztatja magát, pedig lennének értelmesebb dolgok is. nem az a pár száz vagy ezet ft számít amit lottóra költenek egy hónapban, hanem az hogy ilyenekben reménykednek

    persze azért remélem az emberek többsége csak szórakozásnak fogja fel, annyit meg talán megér havi párszáz ft

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "és ha egy keresztény nyer és jó dologra fordítja, akkor mi van? semmi."

      Hát nem tudom. Én szoktam örülni, ha azt látom értelmes dolgokra megy a pénz. Ilyen nagy összegeknél pedig különösen örülnék ennek. Persze nem vagyunk egyformák.

      Törlés
  3. Én akkor hagytam fel a lottózással, amikor ráébredtem arra, hogy egy nagy nyeremény esetén elvesztem azt a lehetőséget, hogy Isten példaként használja fel az életemet. Nem bűn számomra továbbra sem, ha valaki lottózik, de bizonyosan nem lehet példaértékű meggazdagodási* út mindenki számára. Így döntésemmel a nehezebb utat választottam, de azt hiszem, Istennek ez sokkal kedvesebb, mintha egy nagy nyereményt majdan úgymond a dicsőségére fordítottam volna.

    *Az egyébként, hogy valaki hirtelen akar meggazdagodni nem marad ártatlan, az nem a lottózásról szól.

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok!
    És arról mi a véleményetek, ha egy keresztény bankhitelt vesz fel? Esetleg hitelkártyája is van és használja is? (Nem provokálni akarok, semmilyen irányban, valóban érdekel a véleményetek.)

    VálaszTörlés
  5. Ha van mögötte csak hitelből megvalósítható értelmes cél és teljesítési képesség, akkor ebben nem látok kivetnivalót. A hitelkártya sem keresztény/nem keresztény textusban veszélyes vagy nem. Nekem is ajánlottak hitelkártyát, amit tankolásra használhattam volna. A dolog ott bukott el, hogy még egy csomó papírt be kellett volna szereznem. A kártya díja nagyjából ötöde lett volna annak a kedvezménynek, amihez hozzájutottam volna rajta keresztül. Tankolni meg minden hónapban tankolok egyébként is elég sokat. A családi kasszában mindegy lett volna, hogy a banknak fizetem ki még azon időn belül, amíg kamat és egyéb költségmentes, vagy a benzinkútnál. Tehát, ha valakinek van képessége arra, hogy a kamat és költségmentes időszakban mindig feltöltse a hitelkártya mögött lévő számláját, akkor rendben van. Ha viszont csak a költségeit növeli ez az egész, akkor az nem a keresztény mivoltja miatt bolondság.

    VálaszTörlés
  6. Az utóbbi idők hitelbotrányai nagyrészt abból fakadtak, hogy az emberek hittek és bíztak a mai, ún. civilizált világ társadalmában és gazdaságában.

    Hittek a "fenntartható fejlődés" szlogenben, ami egy óriási nagy hazugság.

    És még durvább dolgok várhatók... De mindent rá lehet majd fogni a politikusokra...

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)