2013. január 5., szombat

Kisebbrendűnek érzed magad? Addig jó neked!

Netalán van olyan az olvasóim között, aki kisebbrendűségi érzésekkel küzd? Ha igen, nagyon ne essen kétségbe: talán nem egyértelmű, de ebből a nyomasztó állapotából több jó dolog kijöhet, mintha magabiztos lenne. Hogy lehet ez?

Alfred Adler, az individuálpszichológia kidolgozója mély szakmaisága ellenére sem volt egy elefántcsonttoronyban élő személyiség. Adler, aki egy ötgyermekes bécsi zsidó családba született, bár nem volt utcagyerek, de élettere az utca volt. Mivel angolkórban szenvedett, bátyjainál ügyetlenebb gyereknek tűnt, egy súlyos betegség pedig majdnem elragadta, ám abból felépülve elhatározta: egész életét annak szenteli, hogy másoknak segíthessen. Később, már egyetemi tanárként dolgozott, szokása szerint a katedráról lelépve pedig kávéházakba ment, hogy a teljesen hétköznapi emberek közé kerüljön, hétköznapi szemmel lássa a világot és hétköznapi problémákkal foglalkozzon. A történet hosszú, röviden elég annyi, hogy Adler sok év kutatás és tapasztalat után számos dolgot megfogalmazott – részben önmaga életének kudarcai alapján, részben az általa látottak szerint.

Ezek egyike a kisebbrendűségi érzéshez kapcsolódik. Adler azt állította, hogy ezzel a nehézséggel valamilyen formában mindannyian küzdünk. A világ pedig ezen érzéseink mentén manipulál bennünket, beleértve a külsőnkkel kapcsolatos önértékelésünket (aki nem szép, az értéktelen), a munkahelyi érvényesülést (ha nem viselkedsz úgy, ahogy a kollégák elvárják, elutasítanak) vagy éppen az értékrendünket. És persze az is lehet, hogy a bennünket ért hatások tényleges egy valós, gyenge pontunknál ragadnak meg minket és ráerősítenek a kisebbrendűségi érzéseinkre. A kisebbrendűségi érzés persze túl komplex probléma ahhoz, hogy pár sorban kellő mélységben írjak róla, de szerintem mindannyian tudjuk, miről van szó.

Hogy lesz ebből a kudarcból siker?

Adler azt mondja, a kisebbrendűségi érzés egy soha ki nem fogyó forrás, állandóan túlhajtott állapot, ami veszteségélményben jelenik meg. Ha az emberek eljutnak addig, hogy nem a veszteségeikre néznek, hanem a veszteségeikre építenek, akkor ez valószínűsíti, hogy átlépnek sok problémájukon. A Jézusban való hit táplálhatja az önbecsülésünket azzal, hogy megmutatja: valaki annyira értékesnek tart bennünket, hogy felfoghatatlan áldozatot hozott értünk. Jézus saját önbecsülését is feláldozta azért, hogy a miénk épülhessen.

A fordulatot a pszichológia nyelvén szólva az átkeretezés élménye jelentheti. Ez az, amikor a bennünket ért dolgokat, a jellemünket, tulajdonságainkat más értelmezési keretbe vagyunk képesek helyezni. (Nagyjából, amit a Biblia is ír az elménk megújulása kapcsán). Sokan, amikor megtérnek, kifordulnak önmagukból: kihívóan öltözködtek – most elhanyagolják az öltözködést. Indulatosak voltak – most megalszik a szájukban a tej. Pedig a megtérés nem az, hogy Isten vagy az ember kihajítja az ablakon az alaptulajdonságainkat, hanem inkább átértékeli vagy ahogy fentebb írtam, átkeretezi. És éppen ezért tud a kisebbrendűségi érzés Isten kezében egy új kibontakozásnak az alapja lenni: tudom, hogy nem vagyok még az, akinek lennem kell és ez hajtóerőt ad a továbblépéshez, az életem kiteljesítéséhez. Sokan azt hiszik, hogy a nagy önbecsülésű emberek a legsikeresebbek, de ez nem így van. Valójában azok szoktak előrehaladni, akik nem magabiztosak. Ők sokszor küzdenek kisebbrendűségi érzésekkel, és még akkor is ezt teszik, ha soha nem győzhetik azt le ebben az életben. Szóval ha ilyesmit éreztek, ne essetek pánikba! Keretezzétek át és építsetek rá nyugodtan, aztán tapossatok a gázpedálra! :-)

18 megjegyzés :

  1. Nos alapvetően két féle lehet.Az egyik az alaptalul önostorozó a másik a valóságot nyugtázó.Míg az elsőnek elég egyfajta szemléletmód változás és beindul a szekér addig a másik esetben nem.Csalóka tehát szimplán egyféleképpen tekinteni a kisebbrendűség érzésére,mert olykor olyan alapokkal bír ami valós és nem képzelt.Lehet az ember építész,deha az épületei összedőlnek rossz éPítész.Keresheti a társaságot,de ha nem jó társasági ember nem lesz társasága.Tehát a sikertelenség és erőlködés,ha negatívba csap át a próbálkodázok után,akkor nem az értékesség lesz a domináns és azt hiszem jogosan.Megmaradhat persze az értékes vagyok jelző,de mint ember,de ettől még nagyon is hurcolja a társadalomban,kapcsolatokban a kevésbé értékes emberre jellemző sikertelenséget és hozzánemértést.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Csalóka tehát szimplán egyféleképpen tekinteni a kisebbrendűség érzésére,mert olykor olyan alapokkal bír ami valós és nem képzelt"

      Idézek a postból: "És persze az is lehet, hogy a bennünket ért hatások tényleges egy valós, gyenge pontunknál ragadnak meg minket és ráerősítenek a kisebbrendűségi érzéseinkre."
      Ez teljesen igaz meglátás: a kisebbrendűségi érzés táplálkozhat igazi kudarcokból és valós kiindulópont is állhat a hátterében. Senki nem is tekinti egyféleképpen - Adler pláne nem. A lényeg azonban, hogy általában veszteségélményt okoz, ha kisebbrendűnek érezzük magunkat (akár jogos, akár jogtalan alapokon áll). Sokak élete ott képes kisiklani, hogy ezzel a veszteségélménnyel nem tudnak mihez kezdeni. (Megjegyzem, a téma igazából itt kezdődik Adlernél, csak száz oldal lett volna ez a bejegyzés, ha azt is leírom :-)).

      Törlés
  2. Ott a pont Villámnál. :)
    Lásd még a Prédikátor könyve ide vonatkozó részeit...

    A tömeg a menőket éljenzi, a magabiztosakat, a határozott, tökös embereket. Legalábbis azokat akik ilyennek látszanak. A látszat a lényeg. A tökös, magabiztos csávó 1 mondatban mindenre megoldást ad (álmegoldást). A töketlen(nek látszó) meg próbál magyarázni és 2 mondat után már kiröhögik, kiközösítik, otthagyják.
    Főleg a nők csinálják ezt, nem véletlen... nekik kell főleg a tökös, magabiztos, határozott... látszat...

    VálaszTörlés
  3. Bár ilyen egyszerűen leírható lenne az élet... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen... De én nem is "az életet" akartam leírni. :-)

      Törlés
    2. pszichológia: határozott, magabiztos, gyors válaszok az életre :D

      Törlés
    3. Ez érdekes: én ugyan nem vagyok pszichológia párti, de egy kicsit elkezdtem foglalkozni vele. Eddig még nem találtam határozott, magabiztos, gyors válaszokat, de biztos vannak olyanok is. Ha tudsz ilyeneket, leírhatnád nekünk - hasznát vennénk. :-)

      Törlés
    4. Endinek előítéletei vannak, nem tapasztalata és ismerete róla. Na jó, konyhapszichológusokat lehet, hogy hallott már.

      Törlés
    5. Tudom, én is csak ugrattam. :-) Egyébként pont ez a bajom a pszichológiával, hogy kevés határozottságot képes felmutatni és sokszor túl képlékeny ötlethalmaz az egész. (Ez természetesen nem vonatkozik minden pszichológiai területre).

      Törlés
  4. nem az van hogy irigylem őket mert kisebbrendűségi komplexusom van?
    hiszen:
    -őket imádják és sokra tartják az emberek - engem nem
    -a nők különösen imádják őket - engem nem
    :)
    és látens homoszexuális is vagyok :)

    VálaszTörlés
  5. ja és nekik díplómállyuk is van, nekem meg nincs!

    VálaszTörlés
  6. Jó sok bajod van:D Iratkozz be diplomaosztós iskolába és akkor már nem tudnak levegőnek nézni:D Menj el pszichológusnak aztán meg tejológusnak:DMegmondom őszintén érdekes lenne ha a megfelelő tudást magadba szippantva kritika könyveket,cikkeket írnál a szakmáról,amik mögött ismeret és tapasztalat is van.Idén már felvélezhetnél is aztán blogban informálnál minket:D

    VálaszTörlés
  7. az embereknek nincs szükségük ilyenekre, mint én, úgyhogy felesleges erőlködnöm...

    az egyetlen reményem, hogy valamiképp Istennek mégis hasznos vagyok/leszek...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "az embereknek nincs szükségük ilyenekre, mint én"

      Na, épp erről szólt a bejegyzés. :-) És pont ez az a pillanat, amikor lehet dönteni, hogy ezt a veszteségérzést hogyan használja fel az ember.

      Szerintem meg mindenkire, így rád is szükség van.

      Törlés
    2. Endi szereti* ezt a veszteségérzést, dédelgeti magában és jaj lenne neki - ami persze nem igaz -, ha el kellene engednie.
      Persze ezt ő nem vallaná be a világért se. S mivel ez egy ambivalens dolog benne, így akkor is igazat mondana, ha azt mondaná, ő nem vágyik erre. Néha meg is éli a tényleges szabadságot, de még ilyenkor is ott mozog a félelem, hogy ott leselkedik rá a csalódás. Így néha még a jó dolgokat is a rutinnal kezeli.

      Na de ennyit Endiről.

      *Mármint egy rossz, rövidtávú kielégülés gyanánt. Ez az ő egy tál lencséje.

      Törlés
  8. Viszont az biztos,hogy a sikertelenség és az alapvető kapcsolatok hiánya hosszútávon kitudja kezdeni az embert.Elég könnyen kerül abba az állapotba mikor nem látja gyakorlatban saját hasznát értékességét.Hogy erre mi a megoldás az jó kérdés.Minden hiányt potolni nem lehet,mert mind potolhatatlan önmagában.Olykor a vágy kevés a lehetőség karcsú a képesség kevéske,hogy kimozdulhasson az évek óta tartó állapotból.Ahogy észrevettem hullámszerű állapot,de az hogy kégleg nem temetődik el az ember az érthetetlen helyezetekben,mely 1 is sok tud lenni egy ember életében nemhogy sok az bizonyára Isten kegyelme..de hogy ez a kegyeem miért csak a megtartásra irányúl változást nem hoz megint csak nagy rejtély.Igazából az emberben lehet sok sok hibát találni,lehet sok okot találni helyzetére nézve,de elnézve az átlagos vagy azon felüli emberek életét azt látni,hogy szerencse nélkül azok se jutotak volna többre.Szal engem pl ezek érdekelnek,de ezekre nincs válasz:DEgyik sorsa a pont akkorokról,választási kánaánról,jó helyzetekbe kerülésről szól addig másokat ezek elkerülnek ha aktivan tesznek ha passzívak akkor is..
    Aztán nem marad más mint nyomorogni éveken évtizedeken át nézve másoat és csodálkozni.
    Szal érdekes dolgok ezek.

    VálaszTörlés
  9. Amúgy a legtöbb ember számára MINDEN problémájának a megoldása az, ha be tud egy olyan közösségbe illeszkedni, ahol valamit mondanak neki bármilyen kérdésére. Tök mindegy mit, valamit. Mindegy hogy hülyeség vagy fél-válasz, neki az elég. Megnyugszik, elérte célját, az közösség-templomban biztonságban érzi magát.

    Ja és még egy fontos kell neki a kielégüléshez, a totális megnyugváshoz: azok kiközösítése akiknek ez nem elég.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kit érdekel a legtöbbember? Én egyáltalán nem így vagyok ezzel. A személyes felelősségem kb. eddig terjed. Ja igen. A gyülekezetem pedig szintén nem.
      Sajnos nem illeszkedünk a paneledbe. Újat kell gyártanod. :)

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)