A legnagyobb kisebbség - öt téma, ami fontosabb a melegeknél (2)

Nem hiszem, hogy túl nehéz a kérdés: melyik Magyarország legnagyobb kisebbsége? Nem, nem a melegek vagy a homoszexuálisok a helyes válasz - hanem a cigányság. Miközben a csapból is az LMBTQ folyik a kormány agresszív ellenségképző retorikájának köszönhetően, az egyház nem törődik eléggé azzal a kisebbséggel, amely valószínűleg komoly kihívást fog jelenteni a közeljövőben.

A fajsúlyos társadalmi témákról gyakorlatilag lehetetlen politikamentesen beszélni. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy inkább vagy elhallgatjuk őket, vagy polarizáltan társalgunk róluk balról és jobbról, belekeverve akár pártnézeteket is a diskurzusba. A hazai cigányság különösen is kedvelt témának számít a szélsőjobboldali szóhasználatban, elég ha csak az állandóan hangoztatott "cigánybűnözés" szóra gondol az ember. A cigányokról a többségi társadalom szemében egy meglehetősen jól körvonalazható, sztereotípiákra és részben tapasztalatokra, valamint sok zsigeri indulatra és előítéletre épülő kép él, ami valahogy úgy adható vissza, hogy a cigányok:

... nem dolgoznak, csak a segélyre hajtanak

... ész nélkül szülik a gyerekeket

... igénytelenek és koszosak

... tipikusan megtelítik a börtönöket

... veszélyesek a közbiztonságra

... nem is akarnak változtatni az életükön.

Nem merném azt állítani saját magamról, hogy engem meg sem érintett a fentiek szele - sőt, ha elkezdenénk a lista egyes elemeit megtárgyalni, bizony azt látnánk, hogy van bennük igazság. Ezt nem valamiféle "fajgyűlölet" mondatja velem, hanem bármilyen meglepő, sokszor cigány emberek szájából is hallom. Az egyik kedves keresztény roma ismerősöm például többször elsütötte azt a keserédes poént, miszerint "az már az utolsó idők jele, ha dolgoznak a cigányok". A romákkal szembeni prekoncepciók erős jelenlétéről a romák és a nem romák egyaránt tehetnek, ami persze nem magyarázat és nem kifogás a kétségtelenül jelen lévő rasszizmusra.

De mi köze ennek az egyházhoz és mit tehetünk mi?

Először is, szerintem fontos kijelenteni, hogy minden felekezetnek van valamiféle cigánymissziója. Hirtelen a református és a pünkösdi egyházak jutnak eszembe, ahol sok éve dolgoznak és küzdenek azért, hogy a romák találkozzanak az evangéliummal és egy valódi életfordulatot követően a szó minden értelmében új életet kezdhessenek. Sok szó esik manapság az integrációról: én azt gondolom - mivel testközelből sokszor láttam -, hogy az őszinte, valódi, mélyreható megtérésnél pillanatnyilag nincs semmiféle jobb "módszer" a romák integrálására. Aki volt már romamisszióban, az jól tudja, hogy sajnos igencsak jellemző a "szalmaláng-effektus", amikor cigány emberek heves lelkesedéssel igent mondanak a megtérésre - aztán egy héttel később már vissza is zuhannak korábbi, megszokott életformájukba. Nos, amikor nem ez történik, hanem valódi újjászületés zajlik egy cigány ember szívében és az maradandónak bizonyul, sokkal lelkesebb keresztények lesznek belőlük a cinikus-hűvös "fehér emberekhez" képest! Egy újjászületett és megváltozott roma emberrel remek együtt dolgozni, szolgálni, tevékenykedni - rengeteg pozitív tapasztalatot tudnék erről mesélni.

A probléma viszont az, hogy a cigánysággal kapcsolatos előítéletek sokszor a keresztények gondolkodását is masszívan áthatják. Az egyes felekezetekben zajló cigánymisszió így marginális projekttevékenység marad - gyakorlatilag arra jó, hogy elmondhatjuk: mi foglalkozunk a cigánysággal, pipát tehetünk az ügy mellé, megvannak erre az elhívott munkatársaink, majd ők csinálják a mi nevünkben is. Szerintem ez a következő évtizedekben nagyon kevés lesz. Mivel egy gyorsan növekvő kisebbségről van szó, ezzel párhuzamosan az egyházban is növekednie kellene azok számának, akik a cigánymisszióban részt vesznek. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a közeljövőben a cigánymisszió nem egy kicsi szegmense lesz az egyház sok tevékenységének, hanem a fősodorhoz fog tartozni - mármint, ha a kereszténység felismeri a jelentőségét.

Másodszor pedig - és ennek a bejegyzésnek ez lenne az igazi mondanivalója - az egyház segédkezhetne abban, hogy egy olyan kommunikációs légkört teremtsen meg Magyarországon, ahol őszintén lehet beszélgetni a cigányságról, az előítéletekről, a lehetőségekről és teendőkről. Abszurdnak tartom, ha valaki fel meri vetni a gondolatot, hogy "a roma családokban sok gyerek születik, mert a szülők bele sem gondolnak abba, hogy nem tudják őket jól felnevelni" vagy "a cigányok között trendi börtönbe kerülni", akkor az ilyen gondolatokat megfogalmazó  azonnal rasszista, cigánygyűlölő, náci ember lesz. Persze a másik oldalon tényleg sokan utálják a romákat, a szívük mélyén rasszista indulatokkal, ami a valóban szorgalmas, tenni akaró és tök normális cigány embereket arra kényszeríti, hogy kb. kétszeres teljesítményt tegyenek le az asztalra, akkor talán elfogadják őket.

Az egyház elvileg ugye ért a kommunikációhoz: hát akkor segédkezzen egy olyan kommunikációs kultúra megteremtésében, ahol nyílt kártyákkal, kendőzetlenül és őszintén lehet megbeszélni a cigányságot érintő kérdéseket - kirekesztve egyrészt a hiperérzékenységet (ami lehetetlenné teszi a problémafelvetést), másrészt a rasszizmust (ami elfogult indulatlevezetés és soha nem mozdíthat el a megoldáskeresés irányába). Ahelyett, hogy állandóan a többnyire konstans 4-5%-nyi meleg emberrel lennénk elfoglalva, Magyarország legkisebb, de folyamatosan növekvő kisebbségére kellene sokkal többet koncentrálni. A cigányság kérdése százszor fontosabb a melegeknél, és rosszul járunk el, ha nem növeljük ezen a téren az odafigyelésünket.