Az eredeti állapot és a melegek

A homoszexualitásról zajló beszélgetésben (melyet az olvasó az előző két bejegyzésben itt nyomon követhetett) csaknem újra és újra előkerült az "eredeti állapot" kifejezés. Ez a szóhasználat a tereremtésteológiából érkezik, és a teremtett valóságnak arra az idilli helyzetére utal, amikor a világot még romlatlanság - bűnnélküliség - jellemezte. De mi köze ennek a homoszexualitáshoz?

Nagyon restellem magam, hogy idő hiányában nem tudtam mindig mindenre reagálni a blogban zajló érdekes diskurzus kapcsán, de ha összegeznem kellene az eddig összesepert gondolatokat, azok között én nem találtam meg egyelőre azt, amely perdöntő érv lehetne a homoszexuális kapcsolat elítélése mellett. Ugyanakkor mintha a válaszkeresés ösvényének iránya egyre kontrasztosabbá vált volna: a kérdés gyújtópontját a teremtésteológiában, a teremtéssel kapcsolatos bibliai nézetek mentén kell keresni.

A téma kapcsán újra előszedtem Szilvay Gergely melegházasságról szóló könyvét, amelyet még évekkel ezelőtt olvastam. Átböngészve a biblikus fejezetet, ebben sem találtam persze konkrétan megjelölt, átütő érvet arra, mi a baj végső soron a homoszexualitással, de a szerző ugyancsak leginkább a kezdetekre, a teremtésteológiára hivatkozik. A házasság kapcsán a következő módon fogalmaz:

"...Isten férfinak és nőnek teremtette az embert, a kettő egymás nélkül nem egész, így a házasság nem pusztán két ember szövetsége, hanem tulajdonképp újraegyesülés és egésszé válás."

Szilvay ezután azt írja, hogy a homoszexuális kapcsolatok nem pusztán a terméketlenség miatt számítottak elítéltnek, hanem mert attól függetlenül is áthágják (sic!) a teremtés rendjét. A konklúzió tehát valami olyasmi, hogy a melegkapcsolat eltér a fentebb említett eredeti állapottól, vagyis a teremtés során megállapított rendtől.

Teológiai szemmel nézve ez a válasz persze tényleg hordoz plauzibilitást. Bárhogyan is gondolunk az eredeti állapotra, ha a kijelentett isteni cél az volt, hogy az ember sokasodjon és szaporodjon nőként és férfiként, és hogy a házasságban megtalálja "önmaga másik felét", így valamilyen értelemben egésszé váljon, ezt tényleg nehéz két férfival (vagy két nővel) elképzelni. Ugyanakkor mégis marad az emberben egy csomó megválaszolatlan kérdés, feszültség, töprengés - ami véleményem szerint nem annak a szimptómája, hogy "csakazértis" alapon ellenkezni akar, hanem az eredeti állapotra történő hivatkozásból következik. Most tekintsünk el attól a forgatókönyvtől, hogy egyáltalán létezett-e a történelem során olyasféle ideális kezdőpont, amiről a Szentírás beszél az első lapokon (sokan ugyanis keresztényként sem biztosak ebben, hanem valamiféle visszavetített vágy leírásának tartják a szöveget, ami analóg a mítoszokkal) - ez egy állandó és szinte unalomig rágott csont a viták során. Én most a maga jelentésében olvasom, ami a Bibliában olvasható, vagyis nem kívánok nekiállni a történetiség vitatásának. A szöveg így sok kérdést vet fel.

Egyrészt: az eredeti állapotra csaknem automatikusan úgy gondolunk, mint valamiféle abszolút tökéletességre, egy olyan rendszerre, amiben minden idilli módon működött. Kérdés azonban, mennyire nevezhető idillinek egy rendszer, ahol jelen van egy olyan változó (a kígyó képében), ami képes az egészet felborítani? Egy korábbi írásomban már foglalkoztam azzal, hogy az Édenkertről szóló textusból simán következhet, hogy (1) jelen voltak a káosz bizonyos elemei (a visszaszorított vizek és a kígyó formájában), (2) a halál is jelenvalóság az állatok és növények esetében, de még az embernél sem tűnik inherens tulajdonságnak a halhatatlanság, és (3) nehezen érthető milyen értelemben kell felfogni Ádám halhatatlanságát: nem tudott, vagy nem kellett meghalnia? Utóbbi látszik valószínűnek. Egyszóval és röviden, az "eredeti állapot" a Szentírás szerint sem egy abszolút zárt és idilli rendszer, amennyiben a káoszelemet, a halál és sebezhetőség jelenlétét így tekintjük. A kezdet még nem maga a mennyország volt a Földön!

Másrészt: ha mindazt bűnnek tartjuk, ami az eredeti állapottól való eltérésnek számít, akkor szinte csaknem bármire úgy tekinthetünk, mint ami a romlás biztos jele a mi valóságunkban. Ez valahol teológiai szempontból így is van - hiszen szinte alaptézise a Szentírásnak, hogy az egész romlott valóság magán hordja a bűn lenyomatát és az enyészetnek van fenntartva. Két érdekesség azonban mégis megemlítendő ezzel kapcsolatban. Az egyik, hogy bár valóban egy romlott világban élünk, ebből hajlamosak vagyunk bizonyos tendenciákat kiemelni, míg másokkal egyáltalán nem foglalkozunk. Tehát ha a homoszexualitás attól lesz rossz, mert messze van az eredeti elképzelésektől ami a nemiséget illeti, akkor ugyanígy rossz a húsevéssel együtt járó öldöklés és az állatok tömeges pusztítása (mint ami messze van a békés egymás mellett éléstől), nehezen elfogadható gyakorlat a nemzetek, törzsek, csoportok háborúskodása és öldöklése (mint ami messze van az egymás iránti szeretettől), vagy éppen az a szokás, hogy egy ember tulajdonaként bánik egy másik emberrel. Nem a botrány kedvéért említem, de mégis azt látjuk, mintha Istent a húsevés maga nem zavarná, kifejezetten megáldja a hódító háborúkat és népek lemészárlását, valamint a rabszolgaság intézményét sem változtatja meg a Szentírás: még Izraelen belül is inkább törvényi rendeletek segítségével szabályozza. Ezekre természetesen mind "lehet valamit mondani", mégis az a helyzet, hogy ettől még a tények tények maradnak. A másik gondolat ebből következik. Ez tulajdonképpen néhány érdekes kérdésben is összegezhető, valahogy így: "mennyire alkalmazkodik Isten a romlott világ sztenderjeihez? Vajon képes megáldani olyan gyakorlatot is, amely egyébként az eredeti állapothoz képest eltérőnek mutatkozik?"

Mivel nem szeretném ezt a bejegyzést végtelenre nyújtani, talán az olvasó is érzi milyen szálon futtatom tovább a megkezdett beszélgetés menetét. Mennyire jó érv az "eredeti állapotra" történő hivatkozás? Mit tudunk felelni a felmerülő kérdésekre? Ha a teremtésteológia környékén gondoljuk végig a "melegkérdést", milyen konklúziókra juthatunk? Kíváncsi vagyok mindenki válaszára - és nagyon köszönöm a konstruktív, emberi hangvételt mindenkinek az eddig beszélgetések kapcsán! Egyben szeretném eloszlatni a velem kapcsolatos kétségeket is: nem kívánok "megágyazni" semmilyen melegteológiának - én csak a miértekre keresem őszintén a feleletet. Kérek mindenkit, hogy ne velem és a motivációimmal, a felekezeti hátteremmel, az életem dolgaival foglalkozzon, hanem a kérdésekről beszélgessük tovább! Ez ugyanis fontos és szerintem élvezetes is.