Gyakorlati kereszténység - öt téma, ami fontosabb a melegeknél (3)

Azt hiszem most nem nehéz témát találni, ha azt kutatjuk mi lehet fontosabb az egyház számára a  melegkérdésnél: a mellettünk zajló háború pillanatnyilag - és valószínű hosszú távon is - minden mást felülír. A dedikált figyelem teljesen érthető, az egyháznak pedig reagálnia kell a helyzetre, ami újfent megmutatja mi az igazán fontos a hitünk kapcsán: végső soron az, hogy mit teszünk.

Ha az ember egy főiskolai képzésben dolgozik, találkozni fog állandó dilemmát okozó kérdésekkel, ami az oktatás szervezését és orientációját illeti. Az egyik ilyen klasszikus feladvány, hogy vajon az akadémikusabb, tudományosabb, elméleti irányba húzzuk a tanítás szekerét vagy inkább a gyakorlat, a hétköznapi rögvalóság, az azonnal alkalmazható ismeretek irányába? Amennyiben az első mellett szavazunk, úgy leginkább és elsősorban kutató típusú embereket képzünk, akik képességeik függvényében eligazodnak a teológia rendszerében és követik annak kutatási kérdéseit, ha pedig a második mellett, akkor gyakorlatibb szemléletmódú, problémamegoldó embereket, akik hatékonyak lehetnek a gyülekezetek szervezésében és a mindennapi teendőkben.

Elhamarkodott lenne erre a kérdésre kapásból rávágni, hogy természetesen utóbbira van szükség. Kinek kell több "vízfejű teológus", akik jól bánnak a szavakkal, de csetlenek-botlanak a hétköznapokban? Azért mondjuk ki a nyilvánvaló tényt: a döntés elmélet és gyakorlat között nem zárhatja ki egyiket a másik javára. Nem arról van szó, hogy két opció létezik, ahol az egyiket nullára csökkentjük, míg a másikat maximalizáljuk. A kérdés inkább az, hogy a kétféle szemléletmód közül inkább melyik domináljon a másik felett egy képzési rendszerben. Mindenkinek világos, hogy elméletre és gyakorlatra egyaránt és egyszerre szükség van, az azonban nem mindegy, melyikre milyen arányban.

Nos, az ilyen kérdéseken kellemesen hosszú ideig tipródhatunk, de talán az élet tudja leginkább megválaszolni őket. A szomszédunkban ugyanis nem elméletben zajlik háború, hanem gyakorlatban. Nem filozófiai viták mennek az istenérvek plauzibilitásáról, hanem számolgatások, politikai, katonai stratégiai tárgyalások zajlanak, melyek végén emberi sorsok állnak. És talán ami a legfontosabb nekünk, keresztényeknek: nem filozófiai töprengésektől szenvednek az ukrán, orosz és magyar emberek a közvetlen szomszédságunkban, hanem a puszta létüket féltik, többüknek oda az egzisztenciájuk, a gyerekek nem járnak iskolába, a családok elveszítették az otthonaikat. Nekik nem jó teológiai érvekre, hanem ételre, italra, fedélre van szükségük, és ebben az egyház segíthet nekik.

Mindez felbecsülhetetlenül fontosabb jelenleg a homoszexualitás kérdésénél. Most nem egy 4-5 százaléknyi társadalmi kisebbségről, hanem egy egész nemzet összeomlásáról beszélünk, melynek egyik következménye lehet a felénk is meginduló menekültáradat. Vajon készek vagyunk-e tenni valamit, valami gyakorlatit, valami kézzelfoghatót? A kereszténység számára mindenkori kihívás, hogy csupán elméletben rágcsáljuk a hitünkkel kapcsolatos kérdéseket és remek teoretikusai vagyunk Jézusnak, vagy ha kell két kézzel is teszünk valamit? Erre egyébként maga a Mester is többször felhívta a figyelmet - többek között amikor azt mondta, nem az megy be a Mennyek Országába aki "Uram! Uram!"-ot kiabál, hanem aki megcselekszi az Atya akaratát. A hit cselekedetek nélkül halott - fogalmaz Jakab.

Nem szoktam ilyet csinálni a blogban, de háború sem minden nap van a szomszédunkban: engedje meg a kedves olvasó - ha már gyakorlatról van szó -, hogy egy lehetőség kínáljak a gyakorlati cselekvésre. Az a közösség ahova tartozom, hosszú ideje működtet egy szervezetet, a Segítség Köve Alapítványt. Ennek a munkájában magam is részt veszek. Most másokkal összefogva adományokat gyűjtünk az Ukrajnából érkező menekültek megsegítésére - garantálom mindenkinek, hogy a hozzánk eljuttatott felajánlások nem egy fekete lyukban landolnak, hanem eljutnak a megfelelő helyekre. Ha érdekel ez a lehetőség és szívesen segítenél, kattints erre a linkre!