2023. március 20., hétfő

Érvek a cáfolhatatlan istenérveléssel szemben (2)

Ahogy az előző részből kiderülhetett, ebben a rövid (okoskodó) sorozatban érveket sorolok fel, melyek azt akarják megmutatni, hogy nem lehet cáfolhatatlan bizonyítékot felmutatni Isten létezésére - de ez mégsem kell, hogy elkeserítse a hívőket és ennek hiányában is megélhetik a hitüket. Görcsölés nélkül - teszem hozzá.

A gondolatmenet fonalát valahol ott ejtettem a földre, miszerint bármilyen bizonyítékot - például csodás jeleket vagy eseményeket - sorakoztatna fel valaki Isten létezése mellett, mindig maradna hely a kétségeknek, ezek megkérdőjelezésének még akkor is, ha maga a kétkedő éli át őket. Ez azonban nem keresztény specifikum, sőt a kereszténység minden vallással osztozik ebben az alapvető bizonyíthatatlanságban. A másik, amit még említettem, hogy az életünkben az igazán jelentős dolgokat nem tudjuk bizonyítani úgy, ahogy a "bizonyítás" kifejezést a tudományos levezetés módján értjük - de mégis bizonyosak vagyunk bennük. (Erre hoztam fel példaként a "szeretem a feleségem" analógiát).  Azonban azt hiszem van még egy-két fontos dolog, ami miatt jogos azt kijelenteni, hogy Isten létét nem lehet cáfolhatatlanul igazolni.

Keresztény szempontból a talán legegyszerűbbet és legnyilvánvalóbbat mostanáig nem is említettem: hiszen alapvető tanítás, hogy bűnösök vagyunk, mégpedig nem elsősorban azért, mert bűnt cselekszünk, hanem a létállapotunkban. Másként fogalmazva: az ember "nem képes nem vétkezni" (non posse non peccare). Ennek része az is, hogy Istent alapvetően távol akarjuk tartani magunktól, mert attól félünk, hogy megfoszt a szabadságunktól. Emiatt aztán nehéz lesz meggyőzni bárkit is annak lehetőségéről, hogy Isten létezik - mert minden erre mutató jelet a bűnös alaptermészete miatt inkább másként akar látni és magyarázni. Vagyis a bűnünk része, hogy Istent nem is akarjuk megtalálni. Ha elvben létezne is "cáfolhatatlan bizonyíték", márcsak ezért sem tudnánk róla: mert azt is másként magyaráznánk.

De tegyük fel, hogy minden eddigi érvelés ellenére mégis mutatkozna valamiféle általánosan meggyőző dolog Isten létére, amit - bűnös természet ide vagy oda - csaknem lehetetlen lenne kimagyarázni és elkerülni. Nos, ha egy ilyen helyzet előállna, már senki nem hivatkozhatna többé a szükséges bizonyíték hiányára. Vajon többen lennének hívőkké? Nem tudom ezt biztosan, de van egy olyan gyanúm, hogy valószínűleg nem. Mert azt viszont tudom, hogy bármit is értünk hit alatt, az jóval többről szól annál, minthogy Isten létezését elhiszem. Ahogy az előző bejegyzésben említett szerzőpáros fogalmaz:

"Ha Isten az ő létezéséről egy megsemmisítő bizonyítékot szolgáltatna (...), akkor az csupán egy tények által kikényszerített hithez vezetne. Olyanfajta hit lenne, amelyet Jakab apostol a démonoknak tulajdonít (Jak 2,19) - ők is hisznek Istenben (azaz meggyőződtek Isten létezéséről), de ez biztosan nem vezet ahhoz, hogy ők pozitív viszonyba kerüljenek Istennel."

Vagyis az ilyen bizonyítékok révén kicsikart hit távolról sem az, amiről itt most szó esik - azaz valamiféle bizalomra építő önátadás Istennek, ami tisztelettel és szeretettel társul. Ahhoz a hithez, amiről a kereszténység beszél, sokkal többre van szükség jó érvek racionális beismerésénél. Én azt szoktam mondani, a hit alaphangon nem az értelem vagy az érzelem kérdése, hanem egzisztenciális kérdés. Egyszerűbben szólva, a cáfolhatatlan istenbizonyíték - ha lenne ilyen - "kevés az üdvösséghez" (ahogy mondani szoktuk), mert a hit többről szól a cáfolhatóságnál / cáfolhatatlanságnál. Valahogyan az egész életünk alapjait bevonja és igényli. Ezt csak azért írom, mert amikor valaki hívőként vágyakozik bombabiztos bizonyítás után, akkor olyasmit akar, ami nem lenne perdöntő önmagában. Éppen ezért egy ilyen érv hiánya sem esik akkora súllyal a latba, mint sokan gondolják.

A rövidke sorozatom utolsó részében egy kicsit más, de mégis idetartozó kérdést szeretnék felvetni. Mégpedig azt, egyáltalán mi alapján gondolunk bármit is igaznak, bizonyítottnak, cáfolhatatlannak. Tudom, ez egy tökfelesleges episztemológiai okoskodásnak tűnik, mégis jó egyszer kicsit belegondolni - mert nem olyan egyértelmű mit is értünk az igazság fogalma alatt. Nem azért, mert a kortrend nyomására "szétrelativizáljuk" ezt a fogalmat, hanem azért, mert az igazságnak sokféle formája létezik - és nem csak egy úton juthatunk el hozzá. Erről lesz szó legközelebb.

10 megjegyzés :

  1. "a hit alaphangon nem az értelem vagy az érzelem kérdése, hanem egzisztenciális kérdés"
    - Legalábbis olyan értelemben egzisztenciális, hogy nullaéves korunktól tapasztaljuk, és nem 12 éves kortól vizsgáljuk. Tudományosan megtanuljuk, hogy a szivárvány optikai jelenség, stb. Azonban tapasztaljuk, hogy számunkra jelenségszinten van. Aligha fejlesztenénk az emberiség életét azt sulykolva, hogy felvilágosult ember nem hisz a szivárványban. Érdemes kontemplálni ezt a kettősséget, mert értéksemleges párhuzam az Isten-kérdéshez: a van/nincs szivárványból nem adódik erkölcsi következmény, sem plusz energiafelhasználás, Isten létéből viszont igen.
    Isten létének feltevése/elfogadása egyfelől hosszú távú egyéni és társas haszonnal jár, másfelől erkölcsi feladatokat ad és plusz energiát igényel - ezért sokan a sziklaszilárd bizonyítékra is legyintenének, hogy szabaduljanak a melótól. Mint a medence szélén: az úszásnak nem kétséges, hogy VAN haszna, nekem viszont NINCS kedvem 20 fokos vízbe ugrani és ott gebedni azért, hogy majd hosszú távon legyen jó. Inkább beülök a büfébe jót enni-inni MOST, aztán majd lesz valahogy holnap is. Szerintem így működünk, nem igazán érdekel minket a valódi tudomány, még akkor sem, ha deklaráltan nagyon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "másfelől erkölcsi feladatokat ad és plusz energiát igényel"

      Igen, bár ezt nem akartam megpendíteni a bejegyzésben, de valóban, a legtöbbek számára nem a cáfolhatatlan érv hiányzik, hanem bármilyen érv: egyszerűen nem foglalkoznak érvekkel se nagyon. Hiszik vagy nem hiszik, ahogyan kényelmes. Ha épp fontos hinni, akkor hiszek, ha épp a büfében ülök és eszem-iszom, akkor minek a hit? Az ilyen embereket szoktam én úgy hívni, hogy "bulikeresztények": csak akkor foglalkoznak a hittel, ha az valamiképpen összekapcsolódik a fejükben a szórakozással, a rekreációval, a kellemes életérzésekkel. De az ilyen hit nem is keres érveket, tökmindegy számára a sorozatban felvetett alapkérdés, hogy egyáltalán létezhet-e cáfolhatatlan istenérv.

      Törlés
    2. Egyetértek. Van a létező ember, aki kb. 12 éves koráig nem foglalkozik explicit módon a nagy kérdésekkel, hanem egzisztál. Többnyire utána is, csak ekkor már ideaembernek képzeli magát. :) Ugyanakkor, soha egyetlen éteri ideáját sem implementálja, vagy ha nagy ritkán mégis megpróbálja, abból lesz a katasztrófa.
      Jézus meg a létező embernek adott tanítást, hogy boldogabb legyen, mint tanítás előtt/nélkül.

      Törlés
  2. Nagyon jó, és nagyon fontos írás. Nem akarom azt írni, hogy valami ilyesmin gondolkoztam az előző bejegyzés kapcsán, de magamban végülis ide jutottam. Köszönöm.

    VálaszTörlés
  3. Ami különösen tetszik a posztban, pedzegeti azt, hogy mi lehet Isten célja.
    A kicsikart hit vs. bizalomra épülő önátadás is igen lényeges kérdés, különösen ha a témát a Biblia oldaláról is meg akarjuk közelíteni :) Egy sor ó- és újszövetségi igehelyet lehetne hozni ebben a témában...

    Ami a filózást és a "betonbiztos" érveket illeti, emeljük ki azt is, hogy "betonbiztos" ellenérv sincs. Ami nem túl meglepő, különösen ha a végtelen és a matematikai paradoxonok témáját is figyelembe vesszük, a naív halmazelmélet bukásától és a Galilei féle akkor most "több természetes szám van mint négyzetszám, vagy ugyanannyi?" kérdéstől a Russell-paradoxonon át Gödel nem-teljességi tételeiig...

    Tudomásul kellene venni, hogy ez az egész betonbiztos tudás keresése menthetetlen léket kapott. Nem csupán a tiszta matematikában, hanem a filozófiában is: a logikai pozitivizmus elbukott.

    Ajánlom olvasásra Polányi episztemológiai munkásságát, talán különösen is a "Personal knowledge -- towards a post-critical philosophy" című könyvét...

    De még inkább ajánlom ismételten Martin Bubertől ezúttal elsősorban az "Én és Te" című könyvet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Előbb-utóbb most már kénytelen leszek Bubertől valamit elolvasni miattad, annyira ajánlod mindig. :-)

      Törlés
    2. Ha szereted a teológiával és filozófiával átitatott költészetet, és van egy kicsit több időd emészteni, akkor azt ajánlom kezdd, a korábbi "Én és Te" c. könyvvel.
      Számomra elképesztő. hogy 1923-ban jelent meg, miközben a Bécsi Kör épp bontogatta a szárnyait... és nagyon mélyen arról szól, mennyire elégtelen az "Én & ez"viszonyulás, és mennyire szükséges az "Én & Te" viszony is a világ megértéséhez. (Különösen, ha akihez viszonyulunk, az az "Örök Te"...).

      Az Istenfogyatkozásból hiányzik a lírikusság... emiatt talán könnyebben és gyorsabban olvasható.

      Törlés
    3. ez ismét én voltam, nem tudom mi van a bloggerrel :-/

      Törlés
    4. Köszönöm az ajánlókat dzsaszper, nem mondom hogy mostanában fogok nekiállni ezeket olvasni, mert állandóan olyan várólistám van könyvekből, hogy az a benyomásom, egy élet is kevés lesz ezeket kiolvasni. :-)

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)