Érvek a cáfolhatatlan istenérveléssel szemben (2)

Ahogy az előző részből kiderülhetett, ebben a rövid (okoskodó) sorozatban érveket sorolok fel, melyek azt akarják megmutatni, hogy nem lehet cáfolhatatlan bizonyítékot felmutatni Isten létezésére - de ez mégsem kell, hogy elkeserítse a hívőket és ennek hiányában is megélhetik a hitüket. Görcsölés nélkül - teszem hozzá.

A gondolatmenet fonalát valahol ott ejtettem a földre, miszerint bármilyen bizonyítékot - például csodás jeleket vagy eseményeket - sorakoztatna fel valaki Isten létezése mellett, mindig maradna hely a kétségeknek, ezek megkérdőjelezésének még akkor is, ha maga a kétkedő éli át őket. Ez azonban nem keresztény specifikum, sőt a kereszténység minden vallással osztozik ebben az alapvető bizonyíthatatlanságban. A másik, amit még említettem, hogy az életünkben az igazán jelentős dolgokat nem tudjuk bizonyítani úgy, ahogy a "bizonyítás" kifejezést a tudományos levezetés módján értjük - de mégis bizonyosak vagyunk bennük. (Erre hoztam fel példaként a "szeretem a feleségem" analógiát).  Azonban azt hiszem van még egy-két fontos dolog, ami miatt jogos azt kijelenteni, hogy Isten létét nem lehet cáfolhatatlanul igazolni.

Keresztény szempontból a talán legegyszerűbbet és legnyilvánvalóbbat mostanáig nem is említettem: hiszen alapvető tanítás, hogy bűnösök vagyunk, mégpedig nem elsősorban azért, mert bűnt cselekszünk, hanem a létállapotunkban. Másként fogalmazva: az ember "nem képes nem vétkezni" (non posse non peccare). Ennek része az is, hogy Istent alapvetően távol akarjuk tartani magunktól, mert attól félünk, hogy megfoszt a szabadságunktól. Emiatt aztán nehéz lesz meggyőzni bárkit is annak lehetőségéről, hogy Isten létezik - mert minden erre mutató jelet a bűnös alaptermészete miatt inkább másként akar látni és magyarázni. Vagyis a bűnünk része, hogy Istent nem is akarjuk megtalálni. Ha elvben létezne is "cáfolhatatlan bizonyíték", márcsak ezért sem tudnánk róla: mert azt is másként magyaráznánk.

De tegyük fel, hogy minden eddigi érvelés ellenére mégis mutatkozna valamiféle általánosan meggyőző dolog Isten létére, amit - bűnös természet ide vagy oda - csaknem lehetetlen lenne kimagyarázni és elkerülni. Nos, ha egy ilyen helyzet előállna, már senki nem hivatkozhatna többé a szükséges bizonyíték hiányára. Vajon többen lennének hívőkké? Nem tudom ezt biztosan, de van egy olyan gyanúm, hogy valószínűleg nem. Mert azt viszont tudom, hogy bármit is értünk hit alatt, az jóval többről szól annál, minthogy Isten létezését elhiszem. Ahogy az előző bejegyzésben említett szerzőpáros fogalmaz:

"Ha Isten az ő létezéséről egy megsemmisítő bizonyítékot szolgáltatna (...), akkor az csupán egy tények által kikényszerített hithez vezetne. Olyanfajta hit lenne, amelyet Jakab apostol a démonoknak tulajdonít (Jak 2,19) - ők is hisznek Istenben (azaz meggyőződtek Isten létezéséről), de ez biztosan nem vezet ahhoz, hogy ők pozitív viszonyba kerüljenek Istennel."

Vagyis az ilyen bizonyítékok révén kicsikart hit távolról sem az, amiről itt most szó esik - azaz valamiféle bizalomra építő önátadás Istennek, ami tisztelettel és szeretettel társul. Ahhoz a hithez, amiről a kereszténység beszél, sokkal többre van szükség jó érvek racionális beismerésénél. Én azt szoktam mondani, a hit alaphangon nem az értelem vagy az érzelem kérdése, hanem egzisztenciális kérdés. Egyszerűbben szólva, a cáfolhatatlan istenbizonyíték - ha lenne ilyen - "kevés az üdvösséghez" (ahogy mondani szoktuk), mert a hit többről szól a cáfolhatóságnál / cáfolhatatlanságnál. Valahogyan az egész életünk alapjait bevonja és igényli. Ezt csak azért írom, mert amikor valaki hívőként vágyakozik bombabiztos bizonyítás után, akkor olyasmit akar, ami nem lenne perdöntő önmagában. Éppen ezért egy ilyen érv hiánya sem esik akkora súllyal a latba, mint sokan gondolják.

A rövidke sorozatom utolsó részében egy kicsit más, de mégis idetartozó kérdést szeretnék felvetni. Mégpedig azt, egyáltalán mi alapján gondolunk bármit is igaznak, bizonyítottnak, cáfolhatatlannak. Tudom, ez egy tökfelesleges episztemológiai okoskodásnak tűnik, mégis jó egyszer kicsit belegondolni - mert nem olyan egyértelmű mit is értünk az igazság fogalma alatt. Nem azért, mert a kortrend nyomására "szétrelativizáljuk" ezt a fogalmat, hanem azért, mert az igazságnak sokféle formája létezik - és nem csak egy úton juthatunk el hozzá. Erről lesz szó legközelebb.