2023. március 31., péntek

Van isten? Még nincs...

A közelmúltban egy kerekasztal-beszélgetés keretében leülhettem a mesterséges intelligenciáról eszmecserét folytatni két tehetséges fiatalemberrel: egyikük egy művész, másikuk a MI-t kutató mérnök volt. Jómagam képviseltem a teológiai-etikai szempontokat, s bár nem vitaműsorról volt szó, kicsit azért mégis átmentünk ilyesmibe, amikor a mesterséges intelligenciát felhasználó filozófia szóba került.

A technológiai forradalmakat kutató egyik prominens személyiség, az amerikai Marshall McLuhan azt állította, hogy a technikai találmányok mindig kulturális változást vonnak maguk után. Ezek a változások ráadásul szinte berobbannak és nem fokozatosan jelennek meg a civilizáció történetében: gondoljunk csak a nyomtatás feltalálására, a televízió és a tömegmédia beköszöntére, vagy az internet megjelenésére - ezek szinte "egyik pillanatról a másikra" jelentek meg a színen. És ahogy megjelentek, magukkal vonták egy új korszak beköszöntét, melyben komplett társadalmak változtak meg gyökeresen és mélyrehatóan. A technológia töréspontok lelki-szellemi, társadalmi, kulturális vízválasztók, feldúlják a fogyasztási szokásainkat, befolyásolják a világról alkotott képünket, megváltoztatnak mindent.

Nos, szerintem a mesterséges intelligencia színre lépése egy mcluhani értelemben vett fordulat újabb állomásának tekinthető. Úgy vélem, korszakváltás határán vagyunk. Persze nem tegnap óta csiszolgatják már a technológiát (érdekesség, de már Commodore Plus/4-en is volt Eliza néven egy beszélgetős kis program!), de mintha mostanság - konkrétan a kissé túlmisztifikált ChatGPT megjelenésével - robbanna ez a bomba. A ChatGPT-t persze antropomorfizáljuk, azaz felruházzuk emberi vonásokkal, belelátunk olyasmiket is, ami nincs benne - mert emberként közelítünk hozzá. Már arról is lehet olvasni, hogy valaki öngyilkosságot követett el miatta, no meg az egész MI veszélyessége miatt a fejlesztések leállítását is sürgetik egyesek. Hozzáteszem, az előző mondatban említett két dolgot óvatossággal érdemes kezelni: egyrészt nincs az a hülyeség, ami miatt ne lenne valaki öngyilkos (ami inkább az öngyilkosságot elkövetőről árul el dolgokat), másrészt az MI fejlesztését nem lehet leállítani, még a felvetés is nonszensz. Ezek a példák inkább rólunk, emberi lényekről beszélnek, mintsem az MI-technológia veszélyeiről. Ahogy a matematikus Hanna Fry mondta:
"Egyelőre a gonosz mesterséges intelligencia miatti aggodalom kissé olyan, mintha a Mars túlnépesedése miatt aggódnánk."
Nem akarom elbagatellizálni vagy letagadni a mesterséges intelligencia veszélyeit - a bevezetőben említett kerekasztal-beszélgetésben is számos ilyen szempont előkerült, például az, hogy nem szerencsés, ha ez a technológia túl kevés cég vagy hatalmi forrás kezében összpontosul. 

Én a veszélyeket máshol keresem.

Keresztényként számomra a berzenkedés nem is annyira a mesterséges intelligencia kapcsán merül fel, hanem a gyakran mögötte álló és terjedő filozófia, vagyis a transzhumanizmus okán - melyet egyébként maga a ChatGPT is úgy emleget, mint amivel erősen össze van kapcsolva. Leegyszerűsítve a dolgot, a transzhumanizmus az ember tökéletesítését, az emberi lét kiterjesztését, az életidő radikális meghosszabbítását tűzi zászlajára. Az egyébként ateista Julian Huxley mondta egyszer: "Hiszek a transzhumanizmusban: ha egyszer elegendő ember lesz majd, aki igazán ki tudja ezt mondani, akkor az emberi faj egy új típusú létezés küszöbéhez ért…" Az ilyesfajta krédók is azt sejtetik velem, hogy a transzhumanizmus egyfajta új vallásként is szeretne színpadra kerülni, ami a régi vallásokat kiszorítja.  Érdemes David Pearce, a Transzhumanista Világszövetség egyik alapítójának azon gondolatát is megfontolni, miszerint a transzhumanizmus a gyönyörök élvezetének kitágításáról szól - amit ő "hedonisztikus imperatívusznak" nevez. A vallásosságra való törekvés számomra az olyan, szerintem illúzióként felvázolt jövőképekben is tetten érhető, amikor a technológia fejlődése már a halhatatlanságot is biztosítani fogja számunkra - így aztán homo sapiensből egyszercsak homo deusok, egyfajta "istenemberek" leszünk. Talán már az olvasó is hallotta a transzhumanista szöveget, miszerint valaki megkérdezi: "van isten?" - mire érkezik a válasz: "még nincs". 

Összeseperve és summázva a fenti gondolatmenetet tehát valami olyasmiről van szó, hogy a transzhumanizmus szívesen felhasználná az MI-t abban a törekvésében, hogy bennünket egyfajta "istenekké" tegyen. Magunk fölé emeljük a mesterséges intelligenciát, hogy aztán az minket emeljen fel elképzelhetetlen magasságokba, ahol már a halhatatlanságot is megtaláljuk magunknak. Mindez persze inkább úgy hangzik, mint valamiféle alsópolcos science-fiction mozi forgatókönyve, pedig a transzhumanisták komolyan gondolják.

Bevallom őszintén, nem sok vonzó és emberi vonást találok egy ilyen techno-vallásban, sőt inkább van benne valami taszító, embertelen, rideg és élettelen. A transzhumanizmust a magam részéről egyébként ugyanúgy valláspótléknak tartom, mint a szcientizmust vagy más kriptovallásos viselkedéseket. Az MI egyelőre nem veszélyes önmagában, ami veszélyessé teheti az a teremtője, vagyis mi emberek, akik a transzhumanizmust felhasználva létrehozhatunk egy olyan technikát, ami nem biztos hogy jó irányba visz el bennünket a hátán.

A bevezetőben említett beszélgetést itt tudod visszanézni.

5 megjegyzés :

  1. "pedig a transzhumanisták komolyan gondolják." Nincs az a hülyeség, amit az ember ne gondolna komolyan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így van. :-) Mondjuk azért a transzhumanizmusnak vannak értékelhető törekvései is, nem állítom, hogy az egész úgy hülyeség, ahogyan van.

      Törlés
    2. Tulajdonképpen jobb a transzhumanizmus jegyében kidolgozni zseniális műszaki megoldásokat, mint az eddig jellemző gyakorlat szerint katonai célból. Nem a koherens világnézet itt a lényeg, hiszen az nincs és nem is várható, hanem a műszaki output.
      A transzhumanizmus úgy fogható fel, mint "műszaki fejlesztésre motiváló szellemi zűrzavar".

      Törlés
  2. Elgondolkodtató angol nyelvű cikk a témában: https://www.spiked-online.com/2023/04/03/chatgpt-will-never-be-intelligent/
    Az a mondat. ami szerint "a mesterséges intelligencia iránti növekvő megszállottság a valódi emberi intelligenciába vetett hit hiányára utal" (Google-translate, de ellenőrizve ;-) ) a fején találja a szöget.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Cikknek jó, annyiban továbbgondolandó, hogy mi is az intelligencia valós alapja: a szerző szerint az érzelmek és a személyközi kapcsolatok. Azok meg a biológián alapulnak: az ember, mint minden élőlény prosperálni és szaporodni törekszik, másokkal versengve. Az agyi képességei - intuíciónk szerint - akkor működnek jól, amikor e téren már jól teljesít, de még korrektül viselkedik az emberiséggel.
      Egy gép akkor lenne valóban személy és intelligens, amikor ugyanezekre kezdene törekedni. Ilyen gépet létrehozni olyan ötlet lenne, mint feltámasztani és tömegesen elszaporítani a kardfogú tigrist.

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)