Gonosz látószög

Az általam ismert konzervatív emberek jó részére jellemző, hogy határozott látásmóddal rendelkeznek erkölcsi kérdésekben - néha számomra túl határozottal is. "Az erkölcsök objektívek" - mondják általában, mire a liberálisabb nézőpontból érkezik a viszontválasz: "Nem, az erkölcsök relatívak és szubjektívek". Sajátos helyzet azonban, amikor konzervatív hangok próbálják bizonygatni, hogy nem lehet eligazodni erkölcsi kérdésekben: márpedig az előző bejegyzésben említett orosz-ukrán háborúban pontosan ezt a furcsaságot látjuk.

Vannak egyszerű dolgok és bonyolult dolgok. Van olyan, amikor a bonyolult dolgokat leegyszerűsítjük. De olyan is, amikor az egyszerű dolgokat túlbonyolítjuk. Az előbbi esetet adott helyzetben még el tudom fogadni: ha egy kérdés túl komplex, logikus megoldásnak tűnik alkotóelemeire bontani és úgy megkísérelni közelebb jutni hozzá. (Gondoljunk csak a kétismeretlenes egyenletekre!) A bonyolult dolgok leegyszerűsítését tehát vezetheti a megértés szándéka - persze ettől még zsákutca lehet. Azt azonban nehezen érti meg az ember, hogy a világos dolgokat mire jó túlbonyolítani: ha ilyesmivel találkozunk, akkor tipikusan valamiféle érdek lappang a háttérben. A szálak összekuszálása, a zavarosban halászás, a túlbonyolítás és a kép áttekinthetetlenné tétele általában bizonyos csoportok, formációk, pártok javát szolgálja.

Egy korábbi blogbejegyzésben már írtam arról, hogy az orosz média pontosan ezt a logikát követi, mégpedig nagyon tudatosan. Amikor 2014-ben Ukrajna felett az oroszok által támogatott terroristák lelőttek egy utasszállító repülőgépet, az orosz média sorozatban kezdte el gyártani az álhíreket a történtekről. Legalább három-négyféle "magyarázatot" kreáltak és mindegyiket elkezdték terjeszteni a hírügynökségeiken keresztül, amit sok más ország is átvett tőlük. A lényeg azonban az, hogy ezekkel a konteo-magyarázatokkal az orosz média senkit nem akart meggyőzni arról, mi történt valójában: a cél csak annyi volt, hogy a sokféle forgatókönyv összezavarja az igazságra kíváncsi embereket. Ugye az olvasó is gyakran hall olyasféle mondatokat ismerősei szájából, miszerint "Ugyan, ki tudja mi az igazság?" vagy "Mindenki mást mond, nem lehet már tudni mi történt valójában..."? 

Ezek a mondatok jelentik a sikert az orosz médiapolitika számára. Az összezavart, a történteken kiigazodni képtelen embereknek ugyanis mindig be lehet majd injekciózni az igazságot elleplező tetszőleges magyarázatokat. A valóság azonban az, hogy 2014-ben az oroszok által patronált terroristák lőtték le azt a szerencsétlen gépet, több száz ártatlan civil halálát okozva ezzel. A sok alternatív forgatókönyv puszta megszületése is ezt igazolja. Nos, a most zajló orosz-ukrán háború kapcsán fontos tudatosítani, hogy ez a háború a médiában is zajlik, és akárcsak a fenti 2014-es repülőszerencsétlenség esetében, pontosan ugyanaz az összezavaró szándék jellemzi orosz részről. 

Az egész groteszk fordulata számomra itt és most Magyarországon leginkább az, hogy magukat konzervatívnak valló, egyébként erkölcsi kérdésekben tipikusan szigorú és sarkos véleményeket megfogalmazó emberekből rövid idő alatt erősen relativizáló, jó és rossz kérdésében eligazodni képtelen, az egészet túlbonyolítani hajlamos személyiségeket faragtak. S amíg a konzervatív kormányunk oldaláról rendre olyan mondatokat hallani, melyek az "igen, de..." szófordulattal kezdődnek (vagyis relativizálják a háborúban az orosz felelősséget), addig a gonosz, liberális, hanyatló, erkölcsi relativizmussal vádolt nyugati országok élesen, világosan, minden relativizálás nélkül Putyint nevezik meg bűnösnek.

Vagyis olyan ez, mintha megfordultak volna az eddigi szerepek. A konzervatívok most relativizálnak, a liberális nyugat meg egyértelműen beszél. A mágneses pólusok felcserélődtek, a dolgok a fejük tetejére álltak. Dőljünk hátra tehát, markoljunk egy nagyot a popcornos zacskónkból és élvezzük az előadást? Nem feltétlenül, főleg ha keresztényként még fontosak számunkra az elvek, például az, hogy egyenes maradjon a gerincünk.

A háborús relativizálás alapja természetesen nem más, mint a fentebb említett túlbonyolítás. Nyilván egy háború esetében nincs olyan épeszű ember, aki a megtámadott fél felelősségét nem veti fel. Ahogy az előző bejegyzésben is írtam, Ukrajna nem ártatlan. Régi és tartós feszültség húzódik meg a Megtámadó és a Megtámadott között, és naivitás lenne azt hinni, az egyik oldal szentekből, a másik démonokból áll. Ha csupán az ártatlanság a kérdés, akkor mindkettőt, oroszt és ukránt nyugodtan és őszintén hibásnak mondhatjuk. Ám ha ezzel a logikával túlzó módon élünk - ahogy azt a magyarországi propaganda teszi -, az már a valóság rovására fog menni. És olyasféle erkölcsi relativizmushoz visz, hogy a történelem egyik zsarnokát sem nevezhetjük majd soha zsarnoknak! 

Nem lesz erkölcsi alapunk például Adolf Hitlerre úgy hivatkozni, mint aki elindította a második világháborút - hiszen mennyi és mennyi folyamat vezetett oda a nyugati hatalmak révén, hogy Németországot megalázták, a német nép elégedetlenné vált, így megágyazva a helyzetet egy diktatúra felemelkedéséhez. Ráadásul amikor a Führer már két országot is bekebelezett (Csehország és Ausztria) a nyugat nem csinált semmit, mert naivan abban bízott, hogy Hitler talán megelégszik ennyivel. Talán sejti az olvasó mit akarok mondani: kellő retorikával képes vagyok úgy érvelni, hogy végső soron a nyugat a felelős azért, hogy egy Hitler nevű ember felemelkedhetett és aztán belekezdett a világ legpusztítóbb háborújába. A szükséges magyarázóerővel könnyű ezt a forgatókönyvet legyártani és plauzibilissé varázsolni mások számára.

Az ilyen retorika nem attól hazug, hogy minden mondata hazugság lenne: a látószöge erkölcstelen, a perspektívája gonosz, ami kicsavarja az igazságot az emberek kezéből. Mert ugye mindannyian tudjuk - legyünk konzervatívak vagy liberálisak -, hogy azért mégis Adolf Hitler a főbűnös a második világháború kirobbanásáért. Végső soron azt kívánja tőlünk a tisztesség, hogy világosan kimondjuk, a Wermacht lépte át a lengyel határt és támadott meg egy vétlen országot, aztán égette fel Európa jó részét. A német katonák csizmái taposták a norvégiai, francia, szovjet vagy akár észak-afrikai régiók földjeit, ahova a németek a maguk döntései révén kerültek. És közben persze nem tagadjuk a szövetségesek túlkapásait, Drezda eszetlen porig rombolását, a japán emberek amerikai táborokba internálását(!), és más szégyenteljes háborús cselekményeket - de azért nem visszük félre a fókuszt arról, ki kezdte az egészet, ki sodorta kataklizmába a nyugati világot!

A jelenleg virágzó orosz és azt lekövető magyar propaganda abban érdekelt, hogy a fókuszt és a hangsúlypontokat teljesen máshova tegye, mint ahol az erkölcsi érzékenységünk szerint lennie kellene. Putyin nem normális ember, aki egy nem normális háborút kezdett és a felelősség akkor is őt terheli, ha Ukrajna is hibás, ha fontos nekünk a gáz, ha a szankciók miatt sokat szívnak ártatlan országok is, ha az Európai Unióban hoznak rossz döntéseket. Nem mentjük fel Ukrajnát, beszélhetünk az ő felelősségükről is, csak közben a fókusz maradjon a helyén, csak közben ne felejtsük el ki az érdemi szerzője a krízisnek, csak közben ne tévesszük szem elől hol van az egész embertelen pusztítás origója! Ugyanis semmi nem táplálja jobban a háború szörnyetegét, mintha lemondunk az erkölcsi igazságról.  Ezt a szörnyet azonban nem etetni szükséges, hanem közösen kellene kiéheztetnünk, aztán elpusztítanunk. Semmi szükség nincs háborúra, nemcsak a szomszédunkban, de máshol sem!