Miért nincs cáfolhatatlan bizonyíték Isten létezésére? (1)

Klasszikus teológiai-filozófiai kérdés, amelyről leginkább a kocsmafilozófia szintjén szoktak emberek beszélgetni, és az ilyen eszmecserék valamiféle konklúziója nagyjából úgy szól, hogy ha lenne cáfolhatatlan bizonyíték Istenre, akkor onnantól nem kellene hinni. Nos, egy frissen megjelent dogmatikai kötetben meglepetésemre előkerült ez a téma, de ennél elgondolkodtatóbb formákban.

Szóval a kérdés ősi, agyonrágcsált, két sör után sokszor előkerülő, de azért mégis piszkálja a fantáziánkat: miért nem gondoskodik arról Isten, hogy cáfolhatatlan bizonyíték jusson a kezünkbe a létezéséről? A dolgok sokkal egyszerűbbek lennének. Például nem kellene hinni, egyszerűen csak tudnánk hogy van Isten - mert létezne erre valamilyen megkerülhetetlen bizonyíték, ami általánosan meggyőző jellegű az emberek többsége számára. Talán véget érnének a vallási konfliktusok, vagy legalábbis visszaszorulnának. Meglehet, tisztázásra kerülne számos olyan teológiai kérdés, ami felekezeteket állít szembe egymással. Tehát úgy néz ki, ha lenne cáfolhatatlan bizonyíték, egy szebb valóságra is ébredhetnénk.  Ilyen azonban - és ezt ki kell mondani - nem volt és nem is lesz.

Gijsbert van den Brink és Cornelis van der Kooi azt írják, egyetlen olyan világnézet sem létezik, ami a legtöbb ember számára meggyőzően bizonyítható lenne. Egyébként ez nemcsak a hitnézetekre, de azok tagadására is igaz. Az ateizmus lényege szerint ráadásul egy nem-lét kijelentés körül forog ("nincs semmiféle istenség"), amit talán még nehezebb igazolni. Ahogy a szerzők írják, egy olyan kijelentés, miszerint "az orrszarvúak léteznek" igazolható azzal, ha legalább két orrszarvút találunk. Ha azonban az orrszarvúak nem-létét szeretnénk igazolni, akkor a világ minden négyzetcentiméterét fel kell kutatni és még akkor sem lehet kizárni, hogy a létező orrszarvúak közben helyet változtatnak, ezért nem találjuk őket. (A példa nem meglepő módon a tudományfilozófia két fogalmát juttatja az ember eszébe a verifikálhatóságról és falszifikálhatóságról.)

Isten létének valóságát persze sok ember sokféleképpen állítja, a kérdés azonban az, hogy joggal állítják-e vagy sem, hogy Isten létezik. A helyzet márpedig az, hogy a keresztény hit a többi vallás hitével együtt osztozik abban, hogy van benne egy alapvető bizonyíthatatlanság - ez pedig akkor is megmarad, ha azt mondjuk, hogy hitünk szerint a transzcendens valóság többféle nyomot hagyott maga után a földön. Ezeket a nyomokat láthatjuk, de a forrásukat közvetlenül nem nagyon. Mintha erről is beszélt volna Jézus egyik példázatában, ahol a pokolban sínylődő gazdag Lázár azt kéri Istentől, támasszon fel halottakat és küldje el a családjához - mert ez akkora csoda lenne, hogy a családtagok ezt látva biztosan megtérnek majd, nem kételkednek többé Isten valóságában, és nem jutnak a kárhozatba sem. Hát tényleg ez volna a kulcs: van "meggyőző csoda" ami megkerülhetetlen konklúzióként vezet el Isten létének elfogadásához? Úgy tűnik nincs, s mintha az evangélium ezen a ponton erre utalna. A történetben ugyanis a "meggyőző csoda" opcióra Jézus reakciója nem tűnik túl pozitívnak: "Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül" (Lk 16,31). (Az egész groteszk fordulata, ami némiképp ellentmondásosnak tűnik, hogy magának Jézusnak a feltámadása viszont láthatóan mégis meggyőző volt a tanítványai számára - azonban ők hallgattak "Mózesre és a prófétákra", azaz nem volt szükségük Isten létének bizonygatására még akkor sem, ha meglepő erővel érte utol őket Krisztus feltámadása.)

Tehát a helyzet az, akármekkora csodás dologgal bizonyítaná Isten a létezését, mindig megmarad a lehetőség kételkedni ezek isteni jellegében. Amit az emberek csodának neveznek, az például sok magyarázat szerint inkább valamiféle anomália, a tudáshiányunk miatt éljük meg csodaként, mert pillanatnyilag nem tudunk rá magyarázatot adni. Végső soron egy utolsó leheletéig szkeptikus ember még a saját józanságát és ítélőképességét is inkább kétségbe vonhatja, mintsem igazat adjon önmaga tapasztalatának - éljen át bármekkora csodát is. Berkhof  szépen megragadja a lényeget, amikor ezt írja:

"Még ha Isten - példának okáért - egy titokzatos hang, vakító ragyogás vagy kimondhatatlan önkívületi állapot által jelentené is ki magát, akkor is mindezen jelenségek a földi valóságunkhoz tartoznának, melyek tehát az Istennel való találkozáson kívül is elképzelhetőek, így pedig önmagukban nem bírnak bizonyító erővel."

Továbbmenve azt is mondhatjuk, hogy azok a dolgok, melyek az életben tapasztalatunk szerint igazán számítanak (például egy másik ember iránt táplált szeretetünk) szigorú értelemben nem bizonyíthatók, és ezt általában egyébként nem is bánjuk. Sőt, furcsán néznénk arra a férfira, aki haláláig küszködött azzal, hogy igazán szerette-e a saját feleségét, mivelhogy ezt nem tudta tárgyilagosan bizonyítani. Valahogy azt mondanánk, hogy a szeretet meglétében bizonyosak lehetünk, de nem azért, mert valamilyen bizonyítási eljárással abszolút bizonyosságra jutottunk. A szeretet meglétét jellemző bizonyosság azonnali és nem levezethető jellegű (mint egy premisszákból származtatott következtetés),  ráadásul személyes és relációs (kapcsolati) jellegű, de ettől még igaznak hisszük és nem kételkedünk alapvetően a valóságában. Mondhatok érveket például arra, hogy engem szeret a feleségem, hivatkozhatok a benyomásaimra és tapasztalataimra, a közös élményeinkre, az ő szavaira, de abszolút bizonyítani mégsem tudom a felém mutatott szeretetét úgy, mint egy matematikai levezetést. De mégis, a köztünk lévő kapcsolat miatt nem vonom kétségbe ennek a szeretetnek a valódiságát.

Összegezve tehát, a keresztény hit természeténél fogva hordoz valamilyen bizonyíthatatlanságot, de ezen sem meglepődni nem kell, sem elkeseredni miatta. Az "elkeseredett apologetika" (ahogy én nevezem), ami azt hiszi, hogy kellően súlyos és racionális érveléssel ezt a bizonyíthatatlanságot ki tudja küszöbölni, emiatt is zsákutca. A következő részben szeretnék még ezzel a kérdéssel foglalkozni és egy kicsit arra is kitérni, milyen természetű maga a hit, és ha van benne bizonyíthatatlanság, miért jó dolog mégis hinni.