Belső megújulás?

A Bese Gergő atya körüli porfelhő elképesztően sokféle kérdést, véleményt, gondolatot felkavart, kezdve az egész mögött meghúzódó politikai szálakkal, a kognitív disszonancia feldolgozásának kérdésével, vagy éppen a látens homoszexuális viselkedés mibenlétével. Nem akarok, mert nem is tudok mindennel foglalkozni, amit ez az ügy érint, de megütötte a fülemet egy immáron többször visszatérő gondolat, ami a történtek kapcsán a katolikus egyház megújulásáról szól.

Ha optikai illúziót szeretnénk látni, nem kell bűvésznek lennünk, és különösebb erőfeszítésre sincs igazán szükség. A hétköznapi valóságunkban számos olyan dologgal találkozhatunk, ami nem pontosan az, aminek látszik. Vegyünk egy rendkívül primitív példát: tessék bedobni egy ceruzát egy pohár vízbe, és máris kész az illúzió. A ceruza a vízben úgy néz ki, mintha eltört volna - ez a vizuális élményünk vele kapcsolatban -, holott  tudjuk, hogy semmi baja. Nyilván komolyabb mentális erőfeszítést nem igényel felismerni a látvány mögötti valóságot.

Bese Gergő sztorija, ami még mindig előkerül a napi hírekben (a botrány remélhető politikai haszna miatt) nem illúzió, hanem pontosan az, aminek látszik: egy álságos pap, aki élesen kritizálta a homoszexuálisokat, maga is homoszexuális, most pedig lebukott, ő maga is elismerte a történteket, a pozíciójából pedig elmozdították. Az illúzió viszont a történtek egyfajta értelmezése, amit most már több alkalommal is hallottam emberektől.

Egyesek ugyanis úgy vélik, hogy Bese felfüggesztése és eltávolítása annak bizonyítéka, hogy alapos reform és belső megújulás zajlik a katolikus egyházban. Sőt, olyan is akadt, aki szerint valójában egy tisztulni vágyó egyház akciója volt az egész botrány! Ezt támaszthatja alá az is, hogy Besével szinte egy időben két másik pap is lebukott - igaz, ők pedofília vádjával. Egyszóval úgy nézhet ki az avatatlan szemnek, hogy a katolikus egyház végre megelégelte a dolgokat: most aztán igazán elkezdték kiszórni azokat a klerikális személyeket, akik nem felelnek meg a biblikus felfogásnak, az egyház hitelveinek és erkölcsi követelményeinek! Miután a katolikus egyház rengeteg hívet veszített az elmúlt években, krónikus paphiánnyal küzd és alapos hitelvesztést kénytelen elkönyvelni, a sarkára állt és bár megkésve, de cselekvésre szánta el magát! Persze Bese Gergő ettől még tényleg megtette, amivel vádolják - de a lényeg mégis az, hogy itt az egyház megtisztulásának lehetünk szemtanúi. Így szól az értelmezés. Megtisztulás, megújulás, megváltozás. Vagy mégsem az?

Szerintem nem. Szerintem ez csak egy vízbe dobott ceruza.

Sajnos nem dicsekedhetek azzal, hogy amióta megszülettem, bármelyik felekezet megújulásának, felébredésének, alapvető változásának lettem volna tanúja. De a Szentírásból, az egyháztörténetből és saját felekezetem (a pünkösdi mozgalom) emlékeiből azért tudok ilyesmire példát mondani: amikor emberek tömegei valóban megtérnek, egész társadalmak tényleg megfordulnak, akár új felekezetek is alakulnak egy igazi reform nyomában. 

Tudom azt persze, és nem kívánom becsmérelni vagy alulértékelni, hogy Ferenc pápa próbál komoly változtatásokat eszközölni a katolicizmusban. Arról is tudok, hogy igenis vannak belső törekvések a katolikus egyház megújulására - ennek teológiáját most nem akarom kritika alá vonni. Abban viszont biztos vagyok, hogy Bese Gergő ügye nem tartozik ezek közé és nem is érdemes ezt az ábrándot táplálni magunkban.

Szögezzük le, hogy egy belső megújulás mindig a bűn felismeréséből és az attól való megundorodásból növi ki magát. Itt erről szó sem esett: Bese nem azért lépett hátra, mert egy szép reggel arra a felismerésre ébredt, hogy amit tesz az helytelen az Isten és az emberek szemében. Ha nem buktatják le belülről, valószínűleg a mai napig tenné, amit eddig tett. Kényszerhelyzetbe hozták, ennyi történt összesen. Legalább ilyen fontos, hogy amennyiben igaza van egyházi feletteseinek, még őket is meglepte, ami Beséről kiderült. Tehát nem arról beszélünk, hogy a tekintélyes egyházi vezetők mély bűnbánattal megértették, ez az egész így nem mehet tovább - sokkal inkább azt ismerték fel, hogy van egy vállalhatatlan figura a soraik között, aki mind a politika, mind az egyház számára ezután már csak terhet jelent - jó lenne tehát tőle minél gyorsabban megszabadulni. Ezt támasztja alá, hogy amint Besét kirúgták az állásából, láthatatlan emberré vált: törölték korábbi posztjai jó részét és alig-alig esett róla szó a kormányoldali sajtóban. Egy megújulásra törekvő egyház sose tenne ilyet: a bűn megvallása nem vezethet lapításhoz, hírzárlathoz, szájak befogásához. Végül pedig már arról is olvashatunk, hogy az egész lebuktatás mögött személyes szál húzódhat meg a háttérben - vagyis még csak nem is az egyház volt feltétlenül Bese kizárásának kezdeményezője.

Valahol persze megértem, hogy jobbnak és kedvesebbnek tűnik, ha a történteket egyfajta belső egyházi megújulásként és megtisztulásként kommunikálják nekünk - de az érzéseink ellenére az egész továbbra is csak vízben elgörbült ceruza marad. Olyan értelemben persze a magyar katolikus egyház tényleg tisztább lett, hogy az elmúlt két napban három papját is felfüggesztette, akik erkölcsileg problémásnak tűntek. Az igazi megtisztuláshoz azonban sokkal-sokkal többre van szükség egyházjogi-politikai intézkedéseknél: a gondolkodásmód teljes megfordulására, ha úgy tetszik, szívbeli megbánásra, felismerésre, újrakalibrálásra, aminek őszintén szólva én nem igazán látom a meggyőző bizonyítékait. Nem akarok a szükségesnél keményebben fogalmazni, de a tékozló fiú csak akkor volt hajlandó megfordulni és hazamenni, amikor már az éhezés szélén állt, és a számára tisztátalan disznók eledeléből (szentjánoskenyér) sem akartak adni neki. Ez volt az a pont, ami a valódi belső megújulás motorjává vált és elvezetett ahhoz a belső fordulathoz, amit a bibliai narratíva megkapóan így fogalmaz meg: "ekkor magába szállt". A katolikus egyház még nem tart itt, nincs ennyire szorult helyzetben, még nem a léte múlik a megforduláson. Nem kívánom nekik, hogy így legyen, mindazonáltal a belső megújulás nem fog menni igazi krízishelyzet nélkül.